A Teremtés könyvében olvassuk: וַיִּקַּח יְהוָה אֱלֹהִים, אֶת-הָאָדָם; וַיַּנִּחֵהוּ בְגַן-עֵדֶן, לְעָבְדָהּ וּלְשָׁמְרָהּ „És vette az Örökkévaló az embert és odahelyezte az Éden kertjébe, hogy azt művelje és őrizze.” (I. Mózes, 2/15.)
Nagyot változott a világ az elmúlt tíz hónapban. A COVID-járvány egy pillanat alatt mindent a feje tetejére állított. Amit biztosnak hittünk, teljességgel bizonytalanná vált, sőt, egyik napról a másikra veszélybe került az életünk. Milyen különös! Csak most, a fenyegetettség árnyékában döbbenünk rá, hogy milyen édeni volt korábban számunkra a világ.
Most, hogy minden rosszra fordult, felnyílott a szemünk. Ahogy azt a fönti tórai idézet folytatásában olvashatjuk: וַתִּפָּקַחְנָה, עֵינֵי שְׁנֵיהֶם, וַיֵּדְעוּ, כִּי עֵירֻמִּם הֵם azaz: „Erre megnyílt mindkettőjük szeme és megtudták, hogy meztelenek…” (uo. III/7)
2020 tavaszán megvilágosodtunk: meztelenek vagyunk, védtelenek, kiszolgáltatottak.
Hanem a bibliai történetben ekkor megszólal I-en: אַיֶּכָּה “Hol vagy, ember?”
Az ember pedig válaszol: כִּי-עֵירֹם אָנֹכִי, וָאֵחָבֵא „Mert meztelen vagyok, ezért rejtőztem el.” (uo. III.8.)
Elrejtőzünk, bizony, mi magunk is. Lakásunk falai közé bújunk, vagy maszkot húzunk az utcára lépve. S közben egyre csak azt kérdezgetjük magunktól, szeretteinktől, vagy akár idegenektől is: meddig még? Meddig tart ez a rémálom, mikor térhetünk végre újra vissza a régi életünkhöz? Van remény?
Remény mindig van. Hisz jórészt erről szól a Tóránk. A Teremtő újra meg újra próbatétel elé állít bennünket, úgymond eszünkbe juttatja meztelenségünket. Ám sosem ragadja el tőlünk a reményt, a túlélés és az újrakezdés reményét.
Bátran bízzunk hát az Ö-valóban, és szeretetteljes szívvel szóljunk Hozzá:
אוֹדְךָ, כִּי עֲנִיתָנִי; וַתְּהִי-לִי, לִישׁוּעָה
„ Hálát vallok neked, hogy megaláztál engem, az lesz nékem segítségemre.” (118. zsolt. 21)
Egyszer ennek a próbatételnek is vége lesz. S ha túljutunk rajta, érteni fogjuk, miért volt részünk ebben a “megaláztatásban”. Érteni fogjuk, hogy egy világrengető kataklizmára volt szükségünk ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk a korábbi életünket.
Tanulunk kell a járványból, hogy eztán jobban vigyázzunk embertársainkra és okosabban őrizzük világunkat.