Nem mindennapi sajtóközleményt juttatott el hozzám egy számomra eddig ismeretlen úr, Orosz Gábor. Különös jelentőséget adott sorainak a Holokauszt Nemzetközi Emléknapja.

„1941 októberében kezdték el építeni az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort – olvasható Gábor közleményében –, ahol sokszázezer magyar honfitársunk lelte halálát. 2021. október 2-án futva indulok el Auschwitzba, 600 ezer lépéssel adózva a magyar áldozatok emlékének. A haláltábor minden harmadik áldozata magyar volt. Azt gondolom, hogy nem csak zsidóként, hanem apaként, emberként és sportolóként is emlékeznünk és emlékeztetünk kell azért, hogy a felejtés ne sokszorozza meg a veszteséget. Ezért is döntöttem úgy, hogy ezen a szomorú évfordulón méltó emléket kívánok állítani az áldozatoknak. 2021. október 2-án Budapestről, a Dohány utcai zsinagógától indulok el Auschwitz-Birkenauba, érintve Szlovákiát, mintegy 400 km-t megtéve. Az útvonalat úgy választottam meg, hogy 600 ezer lépést tegyek meg.”

Természetesen megkerestem Gábort, és megtudtam tőle, hogy 42 éves, büszke szegedi lakos, valamint hogy tizenegy éve fut rendszeresen, négy éve pedig ultramaraton távokat is. Napi 6-12 órás edzésekkel remek helyezést ért el 2018-ban az 50 km-es országos bajnokságon. Őszi, emberpróbáló útjára Szegeden készül az edzőjével, tavasszal azonban elvonul egy tíznapos edzőtáborba a zalai dombságba.

Az októberi eseményre közösségi oldalt hozott létre 600 ezer lépés a Holokauszt magyarországi áldozataiért címmel, ahol nyomon követhető a felkészülése és a rendkívüli út mozzanatai, így az áldozatokra való majdani megemlékezései is. A zsima.hu-nak azt is elárulta, hogy a nagy vállalást nem egyedül teljesíti: az útra 21 éves fia, Márk is elkíséri.

Lévén magam a családom révén sajnos érintett vagyok az 1944-ben történtekben, Gábornak szegeztem a kérdést, hogy vajon ő is családi indíttatás vezeti-e, amikor hatszázezer lépéssel adózik a hatszázezer magyarországi zsidó áldozat emlékének. 

– Nincs családi érintettségünk – felelte Gábor –, egyszerűen kötelességemnek érzem az emlékezést. A holokauszt nem zsidókérdés!

Megtudtam még tőle, hogy az út végállomásán felkeresi majd a magyar barakkot, ahol zarándokútja főhajtással és – a zsidó hagyományt tiszteletben tartva – egy emlékező kő elhelyezésével ér véget. 

– Egyetlen követ helyezek el, de a szívemben hatszázezer hely van, amit örökké őrizni fogok – árulta el búcsúzóul Gábor.

Mit mondhatunk erre a megható micvára? Szerencsés utat kívánunk, barátunk! És köszönjük.