A fia is vele fut Auschwitzba

Szerző: Kertész Gábor,
a Nyíregyházi Zsidó Hitközség volt elnöke
2021.01.29.

Nem mindennapi sajtóközleményt juttatott el hozzám egy számomra eddig ismeretlen úr, Orosz Gábor. Különös jelentőséget adott sorainak a Holokauszt Nemzetközi Emléknapja.

„1941 októberében kezdték el építeni az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort – olvasható Gábor közleményében –, ahol sokszázezer magyar honfitársunk lelte halálát. 2021. október 2-án futva indulok el Auschwitzba, 600 ezer lépéssel adózva a magyar áldozatok emlékének. A haláltábor minden harmadik áldozata magyar volt. Azt gondolom, hogy nem csak zsidóként, hanem apaként, emberként és sportolóként is emlékeznünk és emlékeztetünk kell azért, hogy a felejtés ne sokszorozza meg a veszteséget. Ezért is döntöttem úgy, hogy ezen a szomorú évfordulón méltó emléket kívánok állítani az áldozatoknak. 2021. október 2-án Budapestről, a Dohány utcai zsinagógától indulok el Auschwitz-Birkenauba, érintve Szlovákiát, mintegy 400 km-t megtéve. Az útvonalat úgy választottam meg, hogy 600 ezer lépést tegyek meg.”

Az Oroszok – Gábor a fiaival

Természetesen megkerestem Gábort, és megtudtam tőle, hogy 42 éves, büszke szegedi lakos, valamint hogy tizenegy éve fut rendszeresen, négy éve pedig ultramaraton távokat is. Napi 6-12 órás edzésekkel remek helyezést ért el 2018-ban az 50 km-es országos bajnokságon. Őszi, emberpróbáló útjára Szegeden készül az edzőjével, tavasszal azonban elvonul egy tíznapos edzőtáborba a zalai dombságba.

Lélekben is készülnie kell a nagy útra

Az októberi eseményre közösségi oldalt hozott létre 600 ezer lépés a Holokauszt magyarországi áldozataiért címmel, ahol nyomon követhető a felkészülése és a rendkívüli út mozzanatai, így az áldozatokra való majdani megemlékezései is. A zsima.hu-nak azt is elárulta, hogy a nagy vállalást nem egyedül teljesíti: az útra 21 éves fia, Márk is elkíséri.

Lévén magam a családom révén sajnos érintett vagyok az 1944-ben történtekben, Gábornak szegeztem a kérdést, hogy vajon ő is családi indíttatás vezeti-e, amikor hatszázezer lépéssel adózik a hatszázezer magyarországi zsidó áldozat emlékének. 

Versenyen már bizonyított

– Nincs családi érintettségünk – felelte Gábor –, egyszerűen kötelességemnek érzem az emlékezést. A holokauszt nem zsidókérdés!

Megtudtam még tőle, hogy az út végállomásán felkeresi majd a magyar barakkot, ahol zarándokútja főhajtással és – a zsidó hagyományt tiszteletben tartva – egy emlékező kő elhelyezésével ér véget. 

2017-ben, fiával Az Élet Menetén

– Egyetlen követ helyezek el, de a szívemben hatszázezer hely van, amit örökké őrizni fogok – árulta el búcsúzóul Gábor.

Mit mondhatunk erre a megható micvára? Szerencsés utat kívánunk, barátunk! És köszönjük.