A 36 esztendős Makua Rothman új világrekordot állított fel a világ legnagyobb hullámain. Hawaii zsidó szörfsztárja sikeresen meglovagolta a sport történetének legnagyobb hullámait, melyek a Zsidó Távirati Iroda (JTA)  jelentése szerint legalább 100 méter magasak voltak. A rekord érvényes, mert filmfelvétel készült róla.

Makua rekordbeállítás közben

Mindez január 16-án, a Super Swell Saturday néven ismert eseményen történt. A rekordhoz szükséges óriáshullámok csak Maui szigeténél “érhetők tetten”, és nem véletlenül nevezik őket “Jaws”-nak, magyarul állkapocsnak. Annyira hirtelenek és kiszámíthatatlanok, mint a cápa támadása Spielberg Jaws című filmjében.

A JTA jelentése szerint Makua Rothman északi-parti, oahui bennszülött. Apja zsidó származású, édesanyja pedig a hawaii-i Kahukuból való. Gyerekkorában a zsidóság nem kapott jelentős szerepet az életében, ám 2009 után egyre közelebb került a hithez. „Isten maga az óceán. Isten maga a levegő. Isten maga a nap … Valahányszor odakint vagyok az óceánnál, köszönetet mondok neki” – nyilatkozta rekordbeállítása után a JTA-nak.

Wolkenstein és a Teknős fiú

Ugyanezekben a napokban egy tanár regényét a felnőtté válásról, illetve egy rabbi képeskönyvét a zsidó jógáról választotta a Sydney Taylor Book Awards a zsidó gyermekirodalom tavalyi legjobbjainak.

Evan Wolkenstein, a Jewish Community High School of the Bay középiskola tanára Teknős fiú című regényével nyert aranyérmet a gyermekkategóriában.

Egy hölgynek, a San Franciscó-i Sha’ar Zahav gyülekezetet vezetőjének, Mychal Copeland rabbinak pedig az egyik ezüstérmet ítélték oda Én vagyok az élet fája: zsidó jógakönyvem című képeskönyvéért.

A Zsidó Könyvtárak Szövetsége döntéseit hétfőn hirdették ki, az Amerikai Könyvtári Szövetség virtuális téli találkozóján.

De vajon miről szólnak a nyertes művek?

A „teknős fiú” a hetedik osztályos Will Levine történetét meséli el. Will félénk, magányos srác, édesapját elvesztette, kettesben él édesanyjával. A fiú beteg, méghozzá egy olyan ritka és egyedi betegségben szenved, amely állának visszahúzódásával jár, s így az arca eldeformálódik. Szívtelen iskolatársai emiatt rendre megszégyenítik, ő pedig egyre visszahúzódóbb lesz. Egyedüli örömét teknősei jelentik számára. A kedves Harris rabbiban azonban igaz barátra lel, akivel kölcsönösen segítik, támogatják egymást a felnőtté válás sokszor rögös útján.

A jógaszakértő rabbi

Mychal Copeland képeskönyve útmutató a jógához – és egyben a zsidó értékekhez. “Hagyományaink szerint testünk is egyfajta lehetőséget nyújt arra, hogy összekapcsolódjunk Istennel” – nyilatkozta a nyertesek nevének kihirdetése után Copeland rabbi. – A test az imádság eszköze. Meghajolunk, ellazítjuk magunkat, és rádöbbenünk, hogy nem csak szavakkal imádkozunk, mozdulataink is üzennek a Teremtőnek.”

https://thejewishvoice.com/2021/01/hawaiian-jewish-surfing-star-makua-rothman-sets-record-for-riding-the-tallest-wave/https://www.jweekly.com/2021/01/27/bay-area-authors-win-jewish-childrens-book-awards/

Fotó: Norm Levin és AP

HírekKülföldi hírek

Két örömhír a tengerentúlról: világrekorder zsidó szörfös és ezüstérmes gyermekkönyvíró-rabbi!

Források: TJVNews.com, J. Staff /JTA