A purim és a hanuka ünnepei bizonyos értelemben hasonlítanak egymáshoz: nem szerepelnek a Tórában, mindkettő a tóraadás után történt történelmi eseményekre reflektál. Mindkét alkalommal a zsidók ellenségei próbálták nagy tervüket megvalósítani, hogy eltöröljék a színről a zsidókat.
A hasonlóságok mellett alapvető különbséget szimbolizál a két ünnep.
A két esemény a zsidóellenesség két alapvető formáját jeleníti meg, a két gyökeresen eltérő koncepciót, amellyel az ellenség megpróbálta eltörölni a zsidókat a történelem színpadáról.
Mindkét esemény a zsidóellenesség folyamatait jelképezni: chanukakor és purimkor is azt ünnepeli a zsidóság, hogy megmenekültek a megsemmisítéstől. A legfontosabb különbség, hogy chanuka a kényszerasszimiláció igája alóli felszabadulást ünnepeli, a szellemi háborúból való győzedelmes megmenekülést, ezzel szemben purim idején az adja az okot az örömre, hogy a fizikai támadás, a fizikai megsemmisítés fenyegető réme múlt el.
A görögök nem akartak megölni senkit: nem törtek a zsidók életére, egész egyszerűen csak adminisztratív, kormányzati eszközökkel betiltották a zsidó vallás keretét képző, alapvető törvényeit, identitásképző előírásait és a görög életvitelhez akarták asszimilálni a népet. Purimkor egészen más stratégiát választottak: korra, nemre való tekintet nélkül mindenkit meg akartak ölni:
„egyetlen napon, a tizenkettedik hónap, vagyis ádár hónap tizenharmadikán pusztítsanak el, gyilkoljanak le és semmisítsenek meg minden zsidót: ifjakat és öregeket, gyermekeket és nőket egyaránt, vagyonuk pedig legyen szabad prédává”
(Eszter könyve 3:13).
Purim a fizikai fenyegetéstől való megszabadulást jelképezi: ám Iszráel cháj, Izrael népe él.
Mindkét ellenséges stratégia sikertelenségére ünneppel emlékezünk: ez azt mutatja, hogy mindkettő egyformán veszélyes fenyegetés a judaizmusra: az asszimiláció nem kisebb veszély, mint a fizikai megsemmisítés.