Ebben az időszakban éppen két ünnep között vagyunk: purimot maguk mögött hagytuk és előttünk áll a peszách ünnepe. Az előbbi a fizikai megsemmisítés fenyegetéséből való megmenekülés, míg az utóbbi a fizikai értelemben vett szabadságba való megérkezés, amelyet majd követni fog a szellemi értelemben vett szabadság elnyerése. Éppen egy hónap különbséggel követi egyik a másikat. A két ünnep között behatárolt időszakban vagyunk.
A hetiszakasz tartalmaz egy olyan tanítást, ami mindkét ünnepünkre vonatkozik.

A most olvasandó hetiszakasz nyitó gondolata bevilágítja a mögöttünk hagyott purimot és a ránk váró peszáchot. A 30. fejezetben olvassuk:

„mindenki ezt adja, aki a számláláson átmegy: fél sékelt, a szentség sékelje szerint – húsz géra a sékel -, ajándék gyanánt fél sékelt az Örökkévalónak. Mindenki, aki átmegy a számláláson, húsz évestől és felfelé adja az Örökkévaló ajándékát. A gazdag ne adjon többet és a szegény ne adjon kevesebbet a fél sékelnél, adja az Örökkévaló ajándékát, hogy kiengesztelje lelkeiteket.
(13-15. versek).

A fél sékel az adakozás fontosságára hívja fel a figyelmet: cödákát kell adnunk mindannyiunknak, függetlenül attól, hogy gazdagok vagyunk vagy szegények. Nem véletlen, hogy a két ünnep helyezi keretbe ezt a hetiszakaszt. Ez a gondolat átível egyikről a másikra, hiszen mindkét ünnepre vonatkozik az adakozás fontossága. Nem lehet úgy teljes a zsidó ünnep, hogy az egyik ember nélkülözik, a másik dúskál. Az egyik embernek mindene megvan, a hittestvére szűkölködik: ebben az esetben az, akinek a Mindenható bőségesen juttatott a földi javakból, arra köteles, hogy segítse azt, aki egyedül nem tud gondoskodni magáról. A zsidó ünnep egyik fontos jellemzője, hogy kitárjuk a kezüket a felebarátaink felé.

Purimkor az egyik előírás a pénz és ételajándék küldése a másik ember részére. A peszáchi Hágádá, amelyet nemsokára felolvasunk otthonainkban, azzal a nyitó gondolattal kezdődik, hogy „minden éhes ember jöjjön és egyék, minden szűkölködő jöjjön és ünnepeljen”.

Nem lehet úgy teljes egyik ünnepünk sem, hogy nem adunk a szűkölködő embernek.