Mózes harmadik könyvét kezdjük olvasni ezen a héten.
A könyv első mondatának megfogalmazása furcsa:
„szólította Mózest és beszélt hozzá az Örökkévaló.”
A kommentátorok figyelmét felkeltette, hogy miért használ a Tóra sejtelmes, burkolt megfogalmazást, ugyanis nem az elején mondja meg, ki szólította Mózest. A mondat alanya (az Örökkévaló) nem a mondat kezdetén, hanem csak a két ige („szólította” és „beszélt”) után jelenik meg.
Első ránézésre az a megfogalmazás tűnne logikusnak, hogy „Isten szólította Mózest és beszélt hozzá.”
Minden szónak értelme van, minden betűnek, minden mondatszerkesztésnek üzenete van. A szavak szokatlan sorrendje jelent valami fontosat nekünk.
Az egyik értelmezés szerint az Örökkévaló mindig jelez az embernek, mindig keresi a kapcsolatot az emberrel. Ennek az „összeköttetésnek” az eszközei azok az események, amelyek velünk történnek. Minden, ami az emberrel történik, valamilyen módon üzenet a Mindenhatótól. Nem mindig világos az ember számára, miért történik vele néha „rossz”. Ami egyértelmű, hogy az Örökkévaló az embert a vele történt események által szólítja meg és azon keresztül tudatja vele, amit közölni szeretne vele.
Minden embernek van valamilyen feladata: a neki adott képességeket kell kiaknáznia, a neki juttatott tehetséget kell művelnie, az elé állított feladatokban kell helytállnia. Az emberhez a vele történt eseményeken keresztül szól Mindenható. Ezekkel az eszközökkel – az elé állított felakarja terelni az embert az általa megvalósítandó feladatok és az Isten által a számára kitűzött célok felé. A célokat ugyanis a Mindenható tűzi ki az embernek.
A szerepeket Ő osztja le az emberek között.
Ebben a mondatban sem csak Mózes szólíttatott meg.
Ezekkel a szavakkal sem csak egy emberhez szólt Isten, hanem éppen ellenkezőleg: mindannyiunkhoz kiáltanak a szavak! Mindenkit valamilyen módon – a vele történt események sorozata által – szólít meg a Világ Alkotója.
Azon Mindenkinek magának kell elgondolkodnia azon, vajon mit üzentek neki az Égiek.