Legyen forrás és legyen élet! — Dávid Katalin kitüntetése

Szerző: ZSIMA
2021.03.24.

A hír mindössze néhány sor:

DR. DÁVID KATALIN a számtalan egyéb díjjal elismert Széchenyi-díjas művészettörténész, művészeti író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes, példaértékű tudományos pályafutása során a hazai egyházi múzeumok és gyűjtemények megújításában vállalt kiemelkedő szerepe, különböző kultúrákon, illetve vallásokon átívelő, szakrális tárgyú művészettörténeti könyvei és esszéi, valamint Európa-szerte elismert tudományszervezői és kiállításrendezői munkája elismeréseként március 15-e alkalmából Széchenyi-nagydíjat kapott.

Az életút

A kétszeres Széchenyi-díjas művészettörténész, teológus a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja (2011), 1954-ben megalapítója volt a Művészettörténeti Dokumentációs Központnak, 1966-tól a Magyar Nemzeti Múzeum, majd a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főmunkatársa volt.

1923. augusztus 16-án született Szegeden. Édesapja Dávid Lajos, a kolozsvári egyetem professzora volt, majd – Klebersberg Kunó felkérésére, akivel közeli barátok voltak – a szegedi egyetemi gyógyszertár és gyógyszerészeti intézet megalapítója és a gyógyszerészeti kar dékánja lett. Dávid Katalin 1941-ben érettségizett Szegeden. Ugyanitt járt egyetemre is, 1948-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett; később elvégezte a katolikus teológiát is, miután elhatározta, hogy keresztény, szakrális ikonográfiával akar foglalkozni. 1948-ban doktorált művészettörténetből, esztétikából és
régészetből. Meghatározó mesterei: Kerényi Károly (klasszika-filológia, antik görög kultúra), Sík Sándor (esztétika), Bálint Sándor (néprajz), Felvinczi Takács Zoltán (művészettörténet) voltak.

Férje nem mellékesen Hidvégi György (1922-) a Magyar-Izraeli Baráti Társaság alapítója és örökös elnöke. Fia, Hidvégi Máté (1955) biokémikus, a világszerte elismert Avemar és Oncomar termékek
feltalálója.

Dávid Katalin emlékiratainak első két fejezete tavaly jelent meg a Szent István Társulatnál.

Honlapja itt elérhető.

Dávid Katalint Róna Tamás a ZSIMA elnöke köszönti:

„A magyarországi zsidóság számára, mint közösség és egyén számára szükség van oázisokra. A vándor szeli át a végtelen sivatagot. Ott, ahol az élethez legszükségesebb dolgok nem elérhetőek. Nincs sem víz, sem árnyék és pihenni sem nagyon tudunk. E teremtett világban ritkán ugyan, de emberek néha mégis képesek létrehozni oázisokat ebben a sivatagban.

A talmudikus irodalom írja, hogy a vándor, akik mi magunk is lehetünk, rója a végtelen sivatagot, a pusztaságot, néha fáradt, csüggedt, megesik, hogy úrrá lesz rajta a reményvesztettség. Ahogyan halad előre, egyszerre a semmiből elé kerül egy óriási fa. A vándor rácsodálkozik és ahogyan felnéz rá úgy tűnik, mintha a lombozata az égig érne. A vándor látja, hogy e csodás fa törzsénél friss csermely fakad, ágán édes gyümölcs terem, lombozata pedig hűs árnyékot ad.
A vándor tehát megpihen a fa árnyékában, felfrissíti magát a csermely vízéből, és szakít az édes gyümölcsből. Amikor a vándor továbbindulna úgy szokás, mert úgy méltó, hogy társunkat, a fát megáldjuk.

A talmudi fóliáns azt írja, ha úgy áldanánk meg társunkat a fát, hogy fakadjon édes, éltető víz a gyökerednél az hiábavaló áldás volna, hiszen ott folyik a patak a gyökerednél, amely életet ad. Ha azt kívánnánk, hogy legyen édes gyümölcsöd, az is hiábavaló áldás volna, hiszen a te erős ágaidon számtalan lelket frissítő gyümölcs terem.

Végezetül pedig, ha úgy akarnánk áldani, hogy legyen terebélyes a lombozatod, amely hűsítő árnyékot ad, akkor ez is hiábavaló áldás lenne, hiszen a Te árnyékod, a jelenléted ott van a térben és időben egyaránt. Mi az, amivel megáldhatlak, teszi fel a kérdést az évezredek távlatából az örökös vándor.

S így szól a talmudi fóliáns következő sora: úgy áldalak, hogy a belőled tört apró ág erősödjön, növekedjen, terebélyesedjen, s legyen olyan hatalmas, hogy a lombozata elérje az ég tengerét. Legyenek a belőled tört ágak, olyanok, mint Te magad.
Legyen forrás és legyen élet!

Ezekben a pillanatokban a magasságok felé emeljük szemeinket és fohászunk a világ alkotója felé száll, hogy az emberi életkor legvégső határáig legyen közöttünk barátunk és mesterünk Dr. Dávid Katalin.”