A magyar irodalom és a modern magyar dráma megkerülhetetlen alakja. Igen, ez persze rettentően közhelyesen hangzik, mégis ez a helyzet, másképpen nem fogalmazhatunk Spiró Györgyről. Egy tiszta emberről beszélünk, akinek világos és egyértelmű a dolgokhoz való hozzáállása. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a munkája kapcsán csupán két dolog érdekli: hányan vették meg a könyvét és hányan nézik a darabját a színházban. Tiszta képlet, nincs mellébeszélés. Ahogyan az Ő esetében egyébként soha. Persze Spiró könyvei is kaptak rettentő kritikákat, elolvasta, majd megnézte, hogyan fogy a könyve. Átnézte a számokat, és amikor kiderült, hogy több mint húszezer példányban adták el megnyugodott.
Tényleg, miről beszélünk?
A félreértések elkerülése végett a címben leírt jelzővel Ő illette önnönmagát. Nem a megélhetésért ír, hiszen számára írni, annyit tesz, mint szolgálni. Azt vallja, a név kötelez és meghatároz. Alapvetően a minőséget. Az emberek ugyanis könyvet bizalom alapján vesznek, az övéit is.
Spiróval egyébként komoly bajok vannak, ugyanis besorolhatatlan, ezért is nehéz írni róla, minden dobozból kilóg. „Mindenki hadd válassza meg a maga identitását! Lehet, hogy nem ő választotta, hanem a szülei, beleszületett, mindegy, engem ez nem érdekel. Az én identitásomat hagyják békében, és senki ne akarja kívülről meghatározni, hogy én ki vagyok, és mi vagyok.” Nem áll ide vagy oda, megy konokul a saját útján és az olvasók és a színházi közönség díjazza ezt.
Most, hogy 75 éves lett az életrajza több tucat helyen elolvasható. Tudható, hogy poliglott, hogy Belgrádban tanult, hogy majdnem zenész lett, dramaturg is és volt színházigazgató. Ha a művei kerülnek szóba a többségnek három dolog jut az eszébe: Az Ikszek, a Csirkefej és a Fogság. Tegyük hozzá neki egyébként A békecsászár a kedvence. Visszatérve a megkerülhetetlenségre 2009-ben érettségi tétel volt.
Mindennél izgalmasabb azonban, ahogyan Ő beszél önmagáról:
Írás: Tizenhat évesen döntöttem, elég gyermeteg módon. Egyrészt úgy gondoltam, hogy a drámairodalom Magyarországon nem olyan erős, mint a próza, másrészt azt reméltem, hogy egy drámát meg lehet írni belátható időn belül, nem kell annyit dolgozni vele, mint egy regénnyel. A drámát irodalmi műfajnak képzeltem el, teljesen színházidegenként.
A név: Én a nyelvvel dolgozom, más nyelven, mint magyarul, szépirodalmat írni nem tudok, következésképpen egész kultúrám, habitusom, beállítottságom magyar, attól függetlenül, hogy mások mit gondolnak rólam. Attól függetlenül is, hogy nem voltam hajlandó a vezetéknevemet megváltoztatni. Ez a vezetéknév a németországi Speyer város nevéből származik. A 12. századtól a 14. századig éltek ott zsidók, akkor nagy részüket kiűzték, és Lengyelország nagylelkűen befogadta őket. A Speyer városából elmenekült zsidók valamennyien Speyer város lengyel nevét kapták vezetéknévként, ez Spira, ebből van a Spiro és a Shapiro változat.
Zsidóság: Semmi közöm a zsidósághoz, attól függetlenül, hogy a náci fajtörvények értelmében százszázalékos zsidónak minősülök, apai ágon is, anyain is. Apai ágon távoli unokabátyám a híres munkácsi csodarabbi, anyai ágon távoli rokonom egy katolikus szent, Edith Stein, de semmi közöm hozzájuk, nem ismertem őket, az én kultúrám nem az ő kultúrájuk. Én nem asszimiláns vagyok, hogy egy másik förtelmes szót használjak, hanem magyar. … Én vallástalan vagyok, annyira, hogy még ateista sem vagyok.
Módszer: Munkamódszerem nemigen van, maga a mű dönti el, hogyan is kell eljárnom. Az azonban prózában és drámában azonos, hogy addig nem írok le egy jelenetet, amíg nem látom a képet világosan, és nem látom a szereplőket magam előtt. Vizuális vagyok, és az egész anyagot vizuálisan memorizálom.
Művek: Az Ikszek-kel nincs baj. A Messiások-at jobban szeretem, mint általában szokták, a darabok közül pedig A békecsászár a kedvencem. Ezek talán megközelítik azt a képet, amely bennem a műalkotások hivatásáról él. A művel a létezés felfoghatatlan tébolyát kell valamilyen módon közvetítenünk. … A legnagyobb művek a témájuktól függetlenül egyszerűen gyomorszájon vágják az embert.
Tehetség: Sok éven keresztül a tehetség leghalványabb jelét sem mutattam a próbálkozásaimban, ezért óvatos vagyok, ha szembejön egy tehetségtelen ember, mert az voltam én is, és tudom, hogy váratlanul felnyílhat a lelkében valami. 1968-ban már hat éve írtam, és nem sikerült semmi.
Témák: Amikor elkezdtem darabokat írni, mert azzal kezdtem, akkor mai tárgyú műveket írtam. Az első ilyen darabom elég nagy bukás volt. A Nemzeti Színház adta elő 1982-ben, Esti műsor volt a címe, ötszereplős, a színészeknek az aktuális napi Tv híradóra kellett reagálniuk. A színpadon elhelyezett tévében ment a valódi napi híradó adása, arra improvizáltak. … ekkor kezdtem olyan témákkal foglalkozni, amelyeket a mindennapi életből ismertem, amire érzékenyek lehetnek a nézők.
Kortársak: Olvasom a kortársaimat, érdekel, mi van a fejükben. A magyar dráma szociológiai érdeklődése folyamatos és erős. Más kérdés, hogy a színigazgatók megint nem mernek élesebb darabokat műsorra tűzni.
Források:
