Még az első hullámban Elana Brody egy éjjel leült a zongorájához és nekiállt játszani. Az új dallam akaratlanul a Shema, az elalvás előtti ima felé kanyarodott és akkor valami történt.

Elana Brody zsidó énekes-dalszerző, aki főleg imákat és lelki összejöveteleket vezet. „Valahogy természetesnek éreztem, hogy elénekeljem ezt az imát, hiszen ez egy elalvás előtti ima” – mondta a Jewish Telegraphic Agencynek. Elképzelte a 4 angyalt maga körül és Istent a feje felett, ahogy vigyáznak New Yorkra – a dalszerző ugyanis ott élt, csak a vírushelyzet miatt utazott Virginiába a szüleihez, hogy együtt legyenek a karanténban.

Brody az utóbbi egy évben egyre jobban érezte, hogy a spirituális dalok mögött gyógyító szándék húzódik meg. Nyolc másik zsidó zenésszel és énekessel így elkészítettek egy egész albumot, amely hamarosan megjelenik online is.

A zenészek számára az utóbbi egy év elképesztően nehéz volt, hiszen nem voltak koncertek, de sokak számára ez lehetőséget jelentett: volt idejük és energiájuk új dalokat írni. Azok a zsidó művészek, akik a dicsőítő és spirituális dalokat írnak, a járvány okozta érzelmi bizonytalanságot alakították át dalokká. „Mindannyian úgy vagyunk bekötve, hogy a fájdalmat, a gyászt átalakítsuk művészetté, vagy dallá” – mondta Elana Brody. „Megírtam egy egész albumot az utóbbi évben, minden veszteséget dalba foglaltam.”

Deborah Sacks Mintz, aki a közös énekléseket vezette és énektanárként is működött, hasonló helyzetben volt: múlt májusban beütött a karantén, sorra mondták le a koncertjeit és rádöbbent, át kell gondolnia a viszonyát a zenéhez és a lelkiséghez. „Villámgyorsan világossá vált, hogy valamilyen módon foglalkoznom kell a hangommal és saját magammal” – mondta. „Nem vágyakozhatok otthon a közösségi gyűlésekre és az együtt éneklésekre állandóan.”

Deborah Sacks Mintz, forrás: Youtube

Mintz általában az imakönyvből énekelt nigunt, szöveg nélküli dalokat a csoportjával; ez persze lehetetlenné vált. Viszont egyre többet olvasta Yehuda Amichai, a 2000-ben elhunyt költő könyveit, aki a verseit gyakran bibliai képekkel fűszerezte. Így születtek új dalok a versekből és a nigunból. „Valószínűleg sose kezdtem volna el ilyeneket írni a pandémia nélkül” – mesélte Mintz.

Shir Yaakov Feit, zsidó dalszerző a new yorki Kol Hai-közösséget vezeti. Számára a járványhelyzet a leggyümölcsözőbb korszakot jelentette: múlt év márciusától igazi dalszerző-kihívást intézett magához és minden nap írt egy újat. A melódia a Zsoltárok Könyve egy-egy része alapján született, a könyvnek egyébként 150 fejezete van.  „Attól félek, hogy minden nap írok egy zsoltárt mostantól a következő 150 napon és valószínűleg ez is fog történni” – mondta egy online videóüzenetben még 2020. márciusában, amit az első zsoltár eléneklése után küldött el.

Shir Yaakov Feit, forrás: Alex Federov

Végül nem lett belőle 150 zsoltár, Feit megállt hetvennél, de nagyon büszke a műveire. Abban reménykedik, hogy egyszer megírja a második felét is az anyagnak. „Valószínűleg nem írtam meg 70 dalt az utóbbi 7 évben” – mondta a dalszerző, aki a Youtube LiveStream szolgáltatását használva énekelte el a dalokat. Bár a videók nem voltak ugyanolyanok, mintha a közösség összegyűlt volna az együtt éneklésre, de legalább a dalokkal elérte a többieket. „Azt hiszem, a zene ereje és a zene lényege letisztázódott, a hangok szó szerint megérintenek bennünket” – mondta Feit. „Azt hiszem, hogy a járvány alatt írt dalok egyfajta gyógyírt jelentettek.”

A többi dalszerző-énekes is erre jutott: Elana Brody például reméli, hogy „ami a múlt évben történt, vagyis, hogy képes vagyok a fókuszomat a közösségen, a gyógyításon és az imádkozáson tartani, elkísér tovább az életben.” A zenész már szervezi a koncertjeit, ahol a többi művésszel együtt bemutathatja a járványhelyzet alatt született alkotásaikat. „Rengeteg szerzőnél születtek gyógyító dalok, nagyon izgatott vagyok, hogy sikerül-e összeszerveznem őket – hogy még több gyógyító dal születhessen” – mondta az énekesnő a Jewish Telegraphic Agencynek.

 

 

 

HírekKülföldi hírekKultúra

A pandémia hatása: születnek a gyógyító dallamok

2021.04.13.