Ezen a napon az elesett katonára és terrortámadásokban elhunyt civilre emlékezünk.
A központi ünnepségek helyszíne a jeruzsálemi Herzl-hegyen található temető, ahol az ország civil és katonai vezetői mondanak beszédeket. Az emlékezés naplementekor kezdődik, amikor megszólal országszerte a sziréna és egy percre megáll az élet. Az este folyamán vallásos zsidók a Siratófalnál szoktak imádkozni, ott külön erre a napra alkotott imákat és bibliai zsoltárokat mondanak.
A következő nap folyamán az emberek saját elhunyt hozzátartozóik sírját szokták meglátogatni, az állam pedig több kisebb megemlékezést tart, 2013 óta az emlékezés körébe vonták az elesett tűzoltókat is. Az emléknap este hét és nyolc óra között ér véget, amikor a Herzl-hegyi katonai temetőben ismét felhúzzák az izraeli lobogókat és kezdetét veszi a Függetlenség Napja.
Magyarországon a Jom Hazikaronról általában az itt élő izraeliek szoktak megemlékezni, de az Izraeli Kulturális Intézetben is volt már rá példa, hogy ebből az alkalomból programmal várták a látogatókat.