Készült egy lista a hetiszakaszok idejéhez kapcsolódó történelmi találmányokról és eseményekről.
Hiszen a zsidóság számára fontosak a találmányok, mivel növelik a jólétet és így csökkentik a kegyetlenséget.
Vannak hetiszakaszok, amikor nagyon nehéz megmagyarázni a Tant. Mindig van két ellentétes vélemény. A szigorú és a nagylelkű. Sámmáj és Hillél iskolája a Talmudban. Két eltérő lelkialkat.
Az Áron fiainak halála rémisztő. A szigorúak szerint önzőek voltak és gőgösek, és bort is ittak, ami az áldozathozatalban tilos, emiatt csapott le rájuk az ég tüze.
Azok, akik elnézőek, máshogy látják. Talán egy mély azonosulás az Örök-Valóval… a messiás előképe?
Nézzük a felmentő ítéleteket a haszidok körében:
„Áron fiai a füst-áldozat során olyan közel voltak a Forráshoz, hogy teljes mértékben beleolvadtak az erős és hatalmas szeretet folyamatába, ahogy a zsoltáros mondja, közelebb voltak a Forráshoz, mint mások Izraelben.”
Ezt Mordeháj Leiner, az izbicsi Rebbe mondja, a Méi Siloah című könyvének az eheti szakaszt tárgyaló részében. (1802-1854)
Ezzel, talán azt akarja mondani, hogy amit tűzben való elégésnek látott mindenki, az valójában a szeretet közelsége volt.
„És az Azazélnak a pokolra szánt kecske életben marad. Mert a Teremtő mindenféle szent szikrát akart, amelyeket ki kellett hozni a jó és rossz tudásának fájából.”
Vagyis a rossznak is van helye az életben. Tehát Áron fiai valójában talán nem haltak meg. Hanem örökké élnek. „És a föld nem fog kihányni tisztátalanságodban, amint korábban kihányta a pogányt, aki előtted volt itt.” Azt mondják, hogy ebben a versben a Név biztosítja Izraelt arról, hogy Izrael egyetlen egyénét sem veszti el. Csak a hitetlenek, akik embert vagy fiaikat áldozzák fel, azokat éri büntetés. Persze a szigor oldalán van, aki épp azt veti a szemükre, hogy ez emberáldozathoz is hasonlítható helyzet.
Mordehaj Leiner rabbit eretneknek tartották a kortársai, mert azt hirdette, hogy Izrael fiai nem követnek el bűnt.
Tzadoq ha-Kohen lublini rabbi (1823–1900), Mordecai Yosef Leiner rabbi egyik legnagyobb tanítványa, azt állítja, hogy Nadav és Avihu már olyan mértékben finomította fizikai testét, hogy a halálra már nem volt szükség ahhoz, hogy elkerüljék a testi birodalom tisztátalanságát. Sajnos az odaadásuk sikere – mondja Tzadoq rabbi – valóban visszavonta volna a Teremtés folyamatát (mitbattel inyan beriyat ha-‘olam ha-zeh). Ha minden rajongó megpróbálná utánozni ezt a határtalan isteni szolgálatot, sikeresen követve Aaron fiainak példáját, az eredmény megdöntené a világ minden lényének halandóságát. A Gur-beli Avraham Mordehaj Alter (1866-1948) rabbi szerint Nádáv és Abihu – miként más nemzedékek fiai is – túlszárnyalták mestereik, atyáik nemzedékét. Ilyenkor azonban a szerénység az ajánlatos, mert az idősebbeknek esetleg már nem olyan világos a tanításuk, de kapcsolatuk az örök Valóval lehet sokkal sűrűbb szövésű, és ezt tisztelni kell. A mestereknek való ön-alávetés megvéd minket: ezt nem tudták Áron fiai. Rabbi Kalonymous Kalman Epstein of Krakow (1754–1823) szerint annyira eltávolodtak túlzó lelkesedésükben a közösségtől, hogy egyszerűen nem volt rájuk többé szükség. Szerinte minden egyes embernek feladata a teljesen egyedi lélekrészét arra szánni, hogy kijavítva azt, része legyen a Messiás testének. Azonban ha valaki eléri ezt a teljességet, akkor a közösségnek már nem lehet hasznára többé – ezt példázzák Áron fiai önégetésükkel.
Amikor Pinhász megöli Zimrit, mert egy nemzsidó nővel házasodott össze, megtörve a törvényt, és Leiner rabbi erre azt mondja, hogy Pinhász hibázott, mert Zimri és Kozbi a teremtés kezdetétől egymásnak voltak szánva, és Ádám és Éva hibáját kellett volna helyrehozniuk és elhozni a Messiás, azaz az örök Élet korszakát mindenki számára.
Azt mondja a Zohár, hogy Nádáv és Avihú távozásuk után Pinhász lelkébe költöztek, aki viszont Elijáhú prófétaként született újjá, aki, mint tudjuk, az Öröklétbe távozott és ma is gyakran megjelenik. Rabbi Menaḥem Naḥum Chernobyl-ból (c. 1737–1797) ezt idézi, mert szerinte Áron fiai megpróbálták a Messiás eljövetelét elérni.
Lenyűgöző az a gondolati szabadság, amivel őseink, sok száz és ezer éve teljesen eltérő módon értelmezik a Tant, a Tórát.
Őszintén szólva teljesen megfejthetetlen rejtély, hogy mi ennek a különös történetnek az értelme. Azt gondolom, hogy nem mindent lehet emberi ésszel megérteni.
Úgyhogy, inkább térjünk rá a hét újításaira.
Singer varrógép. 1850.
A Singer lánya, Winnaretta egy francia arisztokratával Edmond de Polignac herceggel – akinek apja kormányfő volt az 1830-as forradalomig – kötött fehér házasságot Proust híres regényében, az “Eltűnt idő…”-ben. Proust, akinek anyja Weil rabbi unokája volt, maga is udvarolt erdélyi nemes kisasszonyoknak, hiszen a regénye fő helyszínei, az úri szalonok csak a menyasszonya kísérőjeként engedték be. Ilyen vegyes házasságokból alakult ki a francia nagyburzsoázia. Winnaretta később Gyagilev Orosz Balettjének fő szponzora volt.
A ceruza. 1795.
Napóleon Conte nevű mérnök ezredese talált egy grafit lelőhelyet egy kormánytag, Carnot javaslatára, mert az angol import leállt grafitból, és így az angol grafit ceruzák helyett tömegesen gyártani kezdték a franciák. Carnot unokája, Sadi Carnot elnök merénylet áldozata lett.
És mivel a varrógép és a ceruza feltalálásának dátuma nem biztos, végül inkább a villámhárító feltalálása került a táblázatba, mert ugyan nyáron volt az első ilyen sárkány felengedése, de Benjamin Franklin 1790 április 17-én, ebben a hetiszakaszban hunyt el.
(Összefoglalás Ariel Mayse „Mint pille a lángban” c. cikke nyomán: 2019, Be-Ron Yahad: Studies in Jewish Law and Theology Presented to Nehemia Polen)