Szellemes zsidóság

Frölich Róbert
2021.04.25.

אַל־תִּפְנ֤וּ אֶל־הָאֹבֹת֙ וְאֶל־הַיִּדְּעֹנִ֔ים אַל־תְּבַקְשׁ֖וּ לְטָמְאָ֣ה בָהֶ֑ם

Ne forduljatok a szellemvilághoz, és a jósokat ne kérdezzétek, mert tisztátalanná váltok általuk…

Így áll Ködajsim hetiszakaszában a figyelmeztetés. Felkapjuk a fejünket: mi, zsidók, nem hiszünk szellemekben, természetfeletti ártó lényekben, nemde?

Ha figyelmesen olvassuk végig a Tórát vagy a Szentírás egyéb könyveit, rá kell döbbennünk, hogy ha ma ez is a helyzet, régen egyáltalán nem volt így.

A közismert Ázázél, a bűnbakként elküldött kecske “célja” a korai és középkori kommentátorok szerint pusztai démon volt. Saul, az első zsidó király szellemidézőhöz fordult. Jesája próféta a romok között szellemeket vélt lakozni.

A Biblián kívüli zsidó irodalom is ismer démonokat, szellemeket. A Holt-tengeri tekercsek, melyeket egy világtól elzárt zsidó közösség írt és forgatott, Beliál néven emlegeti az ártó szellemek vezérét. A Talmud “mázikim” (ártók) gyűjtőfogalommal illeti az ókori zsidó világ által ismertnek vélt démonokat, igaz, a Talmud szerint ezek a pusztai Szentély felállításakor eltűntek a világból. A babilóniai zsidók szellemekkel teli világban éltek. Név szerint említi a talmud Ásmodájt, akit Chanina ben Dósza kitiltott az emberlakta vidékekről, és csak szerda és szombat este engedte tevékenykedni. A legenda szerint Salamon a démonok segítségét is igénybe vette a Szentély építésekor.

A kabbala főműve, a Zóhár is ismeri a démonokat. A leginkább köztudatban élő démon Lilit, aki a kabbalisztikus elképzelés szerint Ádám felesége volt Éva előtt, és mind a mai napig szombat este illetve hajnalonként elcsábítja a férfiakat.

A középkori zsidó folklórban terjedt el a dibbukokban való hit. A dibbuk olyan szellem, amely valamikor élő ember lelke volt, de nem jutott be a túlvilági életbe. Mivel a lélek nem maradhat test nélkül, a dibbuk olyan ember testébe költözik, aki valamiféle titkos bűnt követett el, s ezzel ajtót nyitott számára. A korai chászid rabbik és csodarabbik képesek voltak kiűzni a dibbukot a megszállt ember testéből. (Nem véletlen a hasonlóság az ördögűzéssel!) Ez a hit egészen a XIX. század végéig fennmaradt.

A mai modern ember azonban nem hisz többé szellemekben. A tórai parancsot azonban be kell tartanunk. Hogyan tarthatnánk be a szellemvilághoz és jósokhoz való fordulás tilalmát, ha ezek ma nem léteznek?

Ma is vannak szellemiségek, melyek az ember -ha nem is rituálisan, de szellemileg mindenképp- tisztátalanná teszik. Vannak jósok, akik ilyen-olyan jövőt vizionálnak, kecsegtetnek minden megalapozottság nélkül, s olykor mást tesznek, mint amit maguk hirdetnek.

A zsidóságtól idegen szellemiségek, a hamis, de szépen csengő ígéretek tartoznak ma a tilalom hatálya alá. Amennyiben beengedünk hangsúlyosan nem zsidó ideológiát, ha engedjük, hogy elcsábítsanak bennünket a szirénhangok, tisztátalanná válunk. Valami elromlik, megváltozik bennünk, s nem leszünk azok, akik voltunk.

A mai világban oly sok a kísértés, oly sok kedvesnek vagy kívánatosnak látszó démon létezik, reklámokban, interjúkban, publikációkban, nagy beszédekben, de nekünk józannak kell maradnunk, hogy megőrizhessük zsidóságunkat és emberségünket!