E-Könyvajánló gyermeknevelés, történelem és humor témában

Rosta Márton
Rosta Márton
2021.04.27.

Papír alapú, nyomda illatú könyv vagy e-book? Ha nem is vált ki oly vitákat, mint az Első Emelet kontra R-Go közötti választás a ’80-as években vagy a politikai állásfoglalásnak is tekinthető Újpesti Dózsa-Ferencváros szembenállás az előző rendszerben, a könyvolvasók számára megválaszolandó kérdés. A könyves „szekértáborok” érveinek ismertetése helyett annyit meg lehet állapítani, hogy az e-book beszerzése – főleg a jelenlegi pandémiás időkben – jóval egyszerűbb, hiszen néhány kattintás, gyors bankszámla terhelés, és már olvasható is az adott eszközön a könyv.

Ennek jegyében áttekintettem az egyik nagy online könyváruház e-könyv kínálatát „zsidó szemüvegen keresztül”, ezekből ajánlok most hármat a kedves olvasók figyelmébe.

Elsőként Wendy Mogel amerikai klinikai pszichológus „Talpraesettek – Zsidó tradíció és modern pszichológia a gyereknevelésben” című művére hívom fel a figyelmet. A szerző a szakmai kiégés jeleit kezdte magán észrevenni, amikor – őt idézve: „viccből” – elfogadott egy meghívást egy reform zsinagóga „ros hásáná” (zsidó újév) ünnepségére. Mogel feleleveníti, hogy szülei zsidók voltak, de a család szűk keretek között „tudta le” a zsidó ritusokat: hanuka gyertyák gyújtása, széder este a nagynéninél, az édesapa pedig csak az őszi nagyünnepek alkalmával kereste fel a közeli zsinagógát. (Megjegyzés: Mogel minimálprogramja sok magyar zsidó családban még a maximális vallási teljesítést sem éri el, ezen kell/lehet javítani, de ennek kifejtése nem ezen írás keretei közé való.) A szerzőre nagy hatással volt a rabbi és a rabbinő, és lényegben újra megtanulta a judaizmus alapjait. Eddig ez egy szokvány történet lehetne, hallottunk már ilyet, nem egyet, nem kettőt, a különlegességet Mogel esetében az adja, hogy a Tóra tanításait átültette a gyermekpszichológia területére. A Tízparancsolat örök törvénye alapján ad Mogel útmutatót a gyermeknevelés rejtelmeibe, akként, hogy ügyesen úgy van megszövegezve a mű, hogy nem érzi az olvasó sem túl vallásosnak, sem túl szakmainak a szöveget, az könnyeden olvastatja magát. Mivel itt Európában a zsidó-keresztény, illetve görög-római alapokon nyugszik a kultúránk és az indentitásunk, bátran ajánlom a könyvet mindenkinek.

(Wendy Mogel Ph. D.: Talpraesettek – Zsidó tradíció és modern pszichológia a gyereknevelésben, Jaffa Kiadó és Kereskedelmi Kft. 2018)

Az ajánló következő darabja, a Kossuth kiadó gondozásában megjelent Nagy Civilizációk sorozat „A zsidóság” kötete.
A könyv rövid áttekintést ad a Tóra tartalmából, a biblikus korból, ismerteti a felekezeti ünnepeket és lényegi vallási előírásokat. A kötetben helyet kap a történelmi áttekintés egészen napjainkig, és zsidó származású művészek és tudósok bemutatása Woody Allentól Gustav Mahleren át Albert Einsteinig. A kötetet kronológia és kislexikon teszi teljessé. Mint minden összefoglaló mű előnye egyben a hátránya is: a legfontosabb információk egy helyen vannak, jól kezelhetőek, de a mélyebb ismeretekhez mellé kell olvasni. A továbbkutatás irányainak meghatározásában jó szolgálatot tesz a kompakt kiadvány, melynek nyomtatott változata képillusztrációkban is gazdag. Papír alapon érdemes az egész sorozatot beszerezni, az emberiség kulturális forrásait jól bemutató összegzést kapunk.

A további kötetek: Maják, Ókori Görögország, Ókori Róma, Mezopotámia, Kína, Bizánc, Perzsák, Kelták és vikingek, India, Iszlám, Ókori Egyiptom. (Kossuth Kiadó, Nagy civilizációk sorozat 2019)

Zárásként felhívom a figyelmüket a néhány éve elhunyt Dés Mihály író, műfordító, egyetemi tanár válogatásában megjelent és magyarázataival ellátott zsidó vicc gyűjteményre. Tudom, számos ilyen kiadvány látott napvilágot az elmúlt évtizedekben, de ahogy a mondás tartja: „egy újszülöttnek minden vicc új”, mindig jön egy újabb generáció, kikre ezek az alapviccek az újdonság erejével hatnak, de még az idősebb generációk is felfedezhetnek friss humorforrást, melyeket eddig nem ismertek. Utolsó gondolatként álljon itt egy személyes kedvencem: „Két elmélet is van arról, hogyan lehet meggyőzni egy jiddise mámét. Sajnálatos módon egyik se állja meg a helyét.”

(Hacsak úgy nem… Zsidó alapviccek Dés Mihály válogatásában Corvina kiadó 2014)

Jó olvasást kívánok!