Egyszer, réges-régen az Örökkévaló elhatározta, hogy odaadja a Tórát az embereknek. Abban biztos volt, hogy egy hegyen fog a Tóraadás megtörténni, már csak ki kellett választania a legalkalmasabbat a számtalan csodálatos hegy közül. Összehívta hát a hegyeket.
– Köszönöm, hogy velem együtt vigyáztok a világra, már oly hosszú ideje! Az emberek felnéznek rátok, csodálnak benneteket, bár egymással nem viselkednek kedvesen. Elhatároztam, hogy nekik adom a Törvényt, hogy követni tudják azt és aszerint éljenek.
A hegyek egyetértően hallgattak, bár még nem értették pontosan, hogy az Örökkévaló miért őket hívta.
– Eldöntöttem, hogy a Törvényt egyikőtök csúcsán fogom átadni!
A hegyek ujjongtak az izgalomtól és a meghatottságtól, hogy az Örökkévaló a legfontosabb történés helyszínéül őket választotta. Kört formálva táncra perdültek boldogságukban.
– Melyik hegyet válasszam? – gondolkodott hangosan az Örökkévaló.
A tánc rögtön abbamaradt, a hegyek visszaálltak a helyükre és próbálták a legjobb formájukat hozni a nagy megmérettetéshez.
A gyönyörű Kármel hegy így szólt:
-Nem kérdés, hogy engem választ. Lankáim zöldellnek, az emberek harcolnak a földemért, minden megterem rajtam, a nevem is csodálatos – én vagyok a legfontosabb hegy mind közül!
A többiek morogtak, mérgelődtek, a kis Szináj hegy kivételével. Ő azt gondolta, a Kármel tényleg nagyon szép, az én lankáim túl kopárak és sziklásak ahhoz, hogy bárki is engem akarna.
A hatalmas Hermon-hegy felháborodott a dicsekvés hallatán. – Kizárt! Az Örökkévaló csak engem választhat! Hatalmas vagyok, három hóval fedett hegycsúcsom van, az emberek nem győznek csodálni! Zúgó patakom, forrásom vize enyhíti a szomjukat, barlangjaimban megpihenhetnek, erdeimben hűsölhetnek, én vagyok a leghíresebb!
A többiek irigykedve zúgolódtak, a kis Szináj kivételével. “ Túl egyszerű az én ábrázatom, nem hiszem, hogy híres lehetnék” gondolta magában.
A Tábor-hegy így szólt: – Ti csak marakodjatok, én biztosan tudom, hogy az Örökkévaló engem választ, hiszen hegycsúcsomról nyílik a legnagyszerűbb kilátás, szebb, mint azt bárki el tudná képzelni! Még téged is jól látni, Kármel, nem is beszélve a völgyekről körülöttem! Én vagyok a legkiválóbb hely mindőtök közül!
A többiek duzzogva gondoltak a Tábor-hegyről nyíló csodálatos panorámára, kivéve a kis Szináj-hegy, ő tudta magáról, hogy nem elég magas ahhoz, hogy kitűnjön a többiek közül és az igazat megvallva, leginkább sziklák veszik őt körül.
Jöttek a hegyek sorban, mindegyik elmondta magáról, miért ő a legjobb. “Én vagyok a legszebb!” mondta a Moria-hegy, “én vagyok a legvirágosabb, a legjobban termő” mondta Gilboa-hegy, “csodálatos látványt nyújtok, így tavasszal!” büszkélkedett. A hegyek egyre izgatottabbak lettek, ekkor már nem kedvelték egymást túlságosan. Kivéve a kis Szináj- hegy. Ő pontosan tudta, hogy tavasszal sem borítják be a virágok, talán néhány bogáncs kinő rajta, bár ő azokat is éppúgy szereti, mintha csodás szirmú színes virágok lennének.
Az Örökkévaló hallgatta a dicsekvést, kérkedést, hencegést, majd így szólt: – És te, kicsi Szináj-hegy, neked nincs mit mondanod magadról?
– Nem tudnék mit mondani. A többiektől eltérően nem vagyok hatalmas, nem zöldellek, nincsenek zúgó patakjaim, forrásaim, a kilátás sem túl érdekes a csúcsomról. Annyit tudok, hogy akármelyik hegyet kiválasztod, úgy lesz a legjobb!
Az Örökkévaló a hegyekhez fordult: – Nem akarom a Tórát a legszebb, a leghíresebb, vagy a legmagasabb hegyen átadni! Szináj-hegy, lépj előre!
A kis Szináj- hegy éppen elmerült a gondolataiban, hogy a felséges hegyek közül végül melyiket találja majd az Örökkévaló méltónak, mikor meghallotta, hogy őt szólítja!
– Igen, itt vagyok, Örökkévaló!
– Téged választalak! Te vagy a legszerényebb közülük! Te csendben voltál, amikor a többiek hangoskodtak, békésen figyeltél, amikor veszekedtek, te voltál az egyetlen, aki hitt bennem és rám bízta a döntést! A szerénységed miatt emelkedsz ki a többiek közül, te leszel a hegy, ahol átadom a Tórát!
A nagy napra, a kinyilatkoztatás napjára virágba borult a Szináj-hegy, szebb lett mindegyiknél, színes szirmok borították be az aljától a csúcsáig!
Készüljünk együtt a Tóraadásra – készítsünk papírvirágokat és ragasszuk fel egy kartonból kivágott Szináj-hegyre! Szükség lesz színes papírra, egyszerű csomagolópapírra, egy kartonlapra, amit bevonunk a csomagolópapírral, ragasztóra és egy ollóra. Készítsünk köröket a színes papírlapokból! Nem baj, ha nem szabályosak!
A kör közepéből indulva haladjunk csigavonalban kifelé! A vonal fogyjon el a kör széléhez érve!
Az olló segítségével kívülről befelé haladjunk a rajzolt csigavonalon ügyesen, egészen a kör közepéig! Ha csak ilyen nagy olló van kéznél, mint a képen, akkor jobb, ha felnőtt szabja a papírt!
Most kell a kézügyesség! Kívülről befelé, vagy belülről kifelé haladva szép szorosan tekerjük fel a papírcsíkot, úgy, hogy a végén ne engedjük, hogy szétjöjjön!
A papírcsík végét ragasztóval rögzítsük, vagy, ha kisebb virágokat csinálunk, hagyhatjuk rögzítés nélkül.
Készítsünk ollóval zöld papírból füvet a hegy aljára, haladó kézművesek csigákkal, pillangókkal is díszíthetik az aljzatot!
Vonjuk be a kartonpapír hegyünket csomagolópapírral, ragasszuk fel rá a zöld füvet, ha szeretnénk, hogy megálljon, előre hajtsuk be az alját. Végül ragasszuk fel a virágokat kétoldalú ragasztóval, vagy meghajtott ragasztócsíkkal!
Jó szórakozást!