A Tapolcai Értékmegőrző Egyesület sikeres pályázatának köszönhetően mintegy hétmillió forintos támogatással és társadalmi munkával újult meg az izraelita temető hozzávetőlegesen háromszáz méter hosszú kerítése. A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) kuratóriuma támogatta a temető kőkerítésének felújítását, amely már erősen romos állapotban volt. A munka februárban kezdődött el. A felújítás keretében kijavították a kerítést, pótolták a hiányzó köveket, helyreállították a leomlott falrészeket. A kerítést teljes hosszában kifugázták, tetejét betonnal zárták. Azonban maga a temető kitisztítása, felújítása már korábban elkezdődött.
A Tapolcai Városszépítő Egyesület Nőklubja helyi önkéntesek segítségével végezte el a munkát és megtisztította a növényzettől benőtt területet. Majd megújult a ravatalozó ugyancsak a Nőklub és a MAZSÖK jóvoltából, mostanra pedig a sírkertet körülvevő kőfal is elkészült. Tovább folytatódik a zsidó temető újjászületése, hiszen energiatakarékos világítással és kamera rendszerrel fogják felszerelni a területet. A távolabbi jövőben pedig az egyesület projektje keretében emlékparkká alakítanánk a temetőt, így a város a zarándokturizmusba is bekapcsolódhatna az ó-zsinagóga, mint a város jövőbeni kulturális komplexuma mellett még egy látványosságot kínálva az ideérkezőknek. Az egyesületnek még további tervei is vannak, hiszen nem csupán tematikus sétákat indítanának, de nyáron e-bike túrákkal népszerűsítenénk a térség, különösen a Káli-medence zsidó kultúrához köthető, eddig talán nem ismert kincseit. Az eddigi tapasztalatok alapján a túrák iránt nagy érdeklődés mutatkozik a tapolcaiak és környékbeliek részéről, sőt, többen Budapestről csak azért utaztak Tapolcára, hogy megtekinthessék a város fő utcája alatt húzódó Lessner-pincerendszert, vagy a megújuló temetőt.