Orvos, újságíró, író, esztéta – a cionista mozgalom egyik első vezetője, Herzl közvetlen munkatársa, majd annak halála utána szellemi örököse és továbbvivője. 1849. július 28-án a Szemere kormány beterjesztésére a szegedi országgyűlés elfogadta a zsidók emancipációjáról szóló törvényt. S bár ekkorra Pest-Buda újfent császári csapatok ellenőrzése alatt állt, s az elébb citált jogszabály is inkább szimbolikus jelentőséggel bírt, mégis: előremutató volta megkérdőjezhetetlen.
Másnap, 1849. július 29-én Pesten megszületett egy ortodox rabbi gyermekeként Südfeld Maximilian Simon, avagy ahogyan a legtöbben ma ismerik: Max Nordau.
A család története tipikusnak is mondható. A família – legalábbis a hagyomány szerint – a spanyolországi Segovia városából származik, pontosabban menekült el a 16 században, mai Lengyelország területére. Innen érkeztek aztán Magyarországra hősünk felmenői.
A fiatal Südfeld Maximilian Pesten járta ki iskoláit, majd a Pesti Egyetem orvosi fakultására iratkozott be. Az egyetemet azonban csak 27 évesen fejezte be, s lett orvos. Ennek a hosszú egyetemista létnek az okát talán abban kell keresni, hogy az irodalom és az újságírás sokkal jobban érdekelte. De az is tudható volt, hogy egy orvosi praxis stabil és biztos egzisztenciát biztosít. Bár nyilvánvalóan Südfeld/Nordau komolyan vette egyetemi tanulmányait, de időről-időre hosszabb utazásokat tett Európában és természetesen írt… Nemcsak a maga szórakoztatására és élményei rögzítése miatt, hanem mert ebből származott bevétele. Így tudta ugyanis támogatni özvegyen maradt édesanyját és húgát. Időközben, 1873-ban felvette a Nordau nevet, kifejezve tiszteletét a német kultúra iránt. A fennmaradt, ismert források alapján nincs sok nyoma annak, hogy a fiatal Nordaut különösebben érdekelte volna a zsidóság, vagy a zsidó lét kérdésköre.
Az egyetem elvégzése után Párizsba utazott, mai fogalmaink szerint egyfajta posztgraduális képzésre. Mentora a kor ünnepelt orvosa, Jean Martin Charcot (1825-1893) volt. A francia orvosprofesszor foglalkozott a hipnózis tudományos felhasználásával, neurológiával és anatómiai kórtannal. De ezek mellett hallgatott nőgyógyászattal foglalkozó előadásokat is. Orvosi munkája mellett természetesen továbbra is írt, 1878-ban pedig megjelent első könyve is: Aus dem wahren Milliardenlande. Bár Nordau alapvetően jól érezte magát Párizsban, de vele élő édesanyja és húga már kevésbé. Így a családi döntés nem is lehetett más: visszaköltöztek Budapestre 1878 őszén. Erről még a Pester Lloyd is beszámol, miszerint a híres újságíró (!) hazatér, hogy orvosként dolgozzon tovább. Nordau – bár bizonyos értelemben fejest ugrott az ismeretlenbe – próbált előkészíteni a terepet. Barátja, Sturm Albert például azt tanácsolta neki, hogy mielőtt praktizálni kezdene Budapesten, publikáljon cikkeket magyar orvosi lapokban, hogy neve ismert legyen. Nordauék azonban siettek, s lényegében hazatérésük után nem sokkal, vagyis 1878 őszén meg is nyitotta rendelőjét a Nagy Korona utca 22. szám alatt. Azonban hiába volt neves újságíró és tanult Párizsban Nordau, páciensek nem nagyon jelentkeztek…
Így aztán újabb családi disputa után Nordau 1880 augusztusában – édesanyjával és húgával – újfent és immár végleg elhagyta a magyar fővárost és visszatértek Párizsba. A francia fővárosban is praktizálni kívánt, azonban diplomáját honosíttatnia kellett, így nem tudott azonnal elkezdeni dolgozni.
Nordaunak azonban csakhamar igen széles pacientúrája alakult ki, betegei között megtalálható volt szinte valamennyi társadalmi réteg képviselője. Érdemes megjegyezni, hogy szombati napokon – térítésmenetesen – csak a szegény, rászoruló betegekkel foglalkozott. Pacientúrájában megtaláljuk Zalman Shneour költőt, a párizsi német követet, de Herzl Tivadar és felesége is…
Vagyis kapcsolata Herzlel jóval korábbi, mint ahogyan a cionista mozgalom létrejött.
Nordau életében is a Dreyfus-per hozott döntő változást. Látta a fellángoló antiszemitizmust, a felheccelt tömegeket és nem mellékesen a németek közönyét és kézzel fogható kárörömét. Ő is úgy értékelte, hogy az emancipáció kudarcot vallott – s nem csak Franciaországban, hanem Európa szerte. Mert hiába szólt akár külön törvény is a zsidó egyenlőségről, a valóság, a mindennapi joggyakorlatban ez nem érvényesült. Azt is tisztán látta, hogy az 1890-es években már nem a középkori, vallási alapú antiszemitizmusról van szó, hanem immár faji alapúról.
Nordau a kezdetektől Herzl legközelebbi munkatársa volt, illetve csakhamar a Cionista Kongresszus alelnöke lett. Az 1897-es bázeli kongresszus megszervezésében Nordunak oroszlánrésze volt. Ezen az első kongresszuson ő tartotta meg a kelet-európai zsidóság helyzetét értékelő beszámolót. Innentől kezdve a különböző cionista kongresszusok rendszeres felszólalója volt, s nem egyszer sarkos véleményt fogalmazott meg a zsidóság helyzetével kapcsolatban. Fontosnak tartotta a szervezet működésének demokratikus alapjait, nemkülönben azt, hogy harcoljon a zsidókkal szembeni sztereotípiák ellen. Ő vezette be a „Muskejudentum” fogalmát és elméletét, miszerint a zsidóságnak nem csak szellemiekben, hanem testiekben (testi erőben és ügyességben) is fel kell vennie a versenyt. Különösen aggódott az oroszországi, illetve a kelet-európai zsidóság sorsa miatt, már az 1900-as évek elején is, amikor – mint tudjuk – államilag szerezett és támogatott pogromok zajlottak le Oroszország szerte.
Ez volt az egyik katalizátora az un. Uganda tervnek, vagy más néven Brit-Uganda-programnak, amit 1903-ban Joseph Chamberlain brit gyarmatügyi államtitkár 1903-ban dolgozott ki és terjesztett elő. Az elképzelés szerint az egykori Brit-Kelet-Afrika gyarmat területén (ami a valóságban Kenya, s nem Uganda…) mintegy 13000 km2 területet ajánlottak fel a cionista mozgalom számára. Az ötlet – s talán ez nem meglepő –, de nem nyerte el az ott lakó őslakos maszájok tetszését. Magát a cionista mozgalmat is erősen megosztotta az elképzelés. Akik pozitívan akarták látni a tervet, azok azt mondták, hogy ez egy „ideiglenes menedék” lehetne, hogy aztán a megfelelő pillanatban az itt élő zsidók átköltözzenek Palesztinába. A tervet a cionista kongresszus végül elutasította. Sokan az 1897-es bázeli program elárulását látták az Uganda-tervben.
Meggyőződése volt ekkorra, hogy a zsidóság számára a politikai cionizmus az egyetlen út nem csak a megmaradásra, hanem a túlélésre is. Az 1905-ös bázeli cionista kongresszuson már Nordau elnökölt, tekintélye és befolyása megkérdőjelezhetetlen immár.
1914-ben, a „nagy háború” kitörésekor azonban Nordau hirtelen gyanús lett Párizsban, hiszen magyarként tartották számon. Ezért a háborús években áttette székhelyét Spanyolországba. Ezen emigráció alatt felkeresték Segoviában azt a házat is, ahol állítólag az elüldözött ősei éltek.
Nem meglepő, hogy nagy örömmel fogadta a Balfour nyilatkozatot (1917. november 2.) is, amelyben nem csak a cionista mozgalom eredményességét látta, hanem azt is, hogy érezhető közelségbe került immár a modern zsidó állam létrejötte. Úgy értékelte, hogy a háborúban a Cionista Kongresszusnak semleges álláspontot kell képviselni hiszen mind az antant, mind a központi hatalmak hadseregeiben szolgáltak zsidó származású katonák. Sőt, tudni lehet, hogy az egyes államok zsidó származású állampolgárai igencsak lelkesen harcoltak, számosan kitüntetést is kaptak.
1920-ban, a londoni Albert Hallban nagy hatású és sok szempontból irányadó beszédet tartott. Ebben szorgalmazta, hogy Oroszországból 600000 zsidót azonnali hatállyal telepítsenek át Palesztinába. Ne feledjük: az egykori cári birodalomban ekkor már egy kegyetlen polgárháború tombolt, amely nem volt mentes az antiszemita pogromoktól és atrocitásoktól.
Ekkoriban már azt tervezte, hogy elhagyja Párizst és Tel Avivba költözik, s nem épp fiatalon, de elkezdi az újhéber nyelv tanulását is…
Azonban 1921-ben agyvérzést kapott, amelyből soha sem épült fel teljesen. Alig két évvel később, 1923-ban szívroham érte, amely elvitte a cionista vezetőt. Hamvait Párizsból 1926-ban szállították el Tel Avivba, ahol a régi temetőben helyezték el, immár valóban a végső nyugalomba. Nevét Tel Aviv óvárosában egy utca is őrzi.
Felhasznált irodalom:
Révész Béla: Max Nordau élete, Budapest, 1941.
Max Nordau szócikk, https://www.jewishvirtuallibrary.org/max-nordau
Nordau Miksa: A czionizmus; ford. Gábel Gyula; Áháváth Czion-Egylet, Pozsony, 1902.
Ujvári Hedvig: Identitások és kommunikációs csatornák. Magyar – német – zsidó kulturális metszéspontok a dualizmus kori Magyarországon; MTA BTK, Bp., 2017 (Médiatudományi könyvek)
