A gálutban sziván hónap hatodikán és hetedikén ünnepeljük, míg Izraelben csupán egy napon, sziván hatodikán. A szó heteket jelent, mely mezőgazdasági vonatkozásra utal, az árpa aratásával kezdődik és a búza aratásával ér véget. Ezek az ómerszámlálás napjai.
Az ünnepnek több elnevezése is van:
Hág hábikurim, ugyanis a Tóra írja:
„ A zsengék napján is, midőn bemutattok új lisztáldozatot az Ö-rökkévalónak, heteitek ünnepén…”
(M.IV.28/26).
Ezen a napon a jeruzsálemi Szentély fennállásának idejében a Tóra által Izrael földjének gazdagságát jelző hétféle gyümölcsöt és termést: búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó és datolya első termését, egy felvonulás keretében a Szentélybe vitték, ahol a papoknak és a földdel nem rendelkezőknek adták. A zsengék ünnepén mutatták be az új kenyeret is a Szentélyben, hálát adva az Ö-rökkévalónak a kenyérért és az életért. (M.III.23/27)
Hág hákácir, az aratás ünnepének is nevezzük Sávuotot, mint említettem ekkor fejeződik be az aratás Izraelben, és ezt kísérte az új kenyerek bemutatása. A Talmud az ünnepet egyszerűen „csak” gyülekezésnek, zárásnak (áceret) nevezi. Mivel ez az ünnep lezárja pészách napjait, melynek végső célja a Tóra adása volt. Egy nép pusztán a szabadság adományával még nem nép, kellenek törvények, szabályok, ahogy a Talmud is írja: „A Színáji kinyilatkoztatás napja éppoly jelentős, mint a teremtés napja, mert az erkölcsi törvény létesülése nélkül az anyagi világ teremtése tökéletlen, sőt értelmetlen lenne.” (Sábát88a) A sávuot szó azonban jelenthet esküket is, mert két eskü is kötődik e naphoz. Az egyiket a zsidó nép tette a kinyilatkoztatást hallván: „Megtartjuk és meghallgatjuk” (M.II.24/7) A másik esküt maga az Ö-rökkévaló tette:
„És ti lesztek számomra a papok birodalma és megszentelt nép!”
(M.II.19/6)
Az ünnep talán legismertebb elnevezését hagytam a „legvégére”, ezzel, mintegy érzékeltetve fontosságát! Z’mán mátán Toráténu, a Tóra adás ideje. A Tóra adás ünnepe. A hagyomány szerint ekkor kapta a zsidóság az Írott Tant, a Tórát, és a Szóbeli Tant, a Talmudot az Ö-rökkévalótól, mely akkor, és most is meghatározta a zsidó nép sorsát. Akkor és ott azonban csak a Tóra adása történt meg, mely az elfogadás és az „elsajátítás” azóta is folyamatos. Az ünnep hagyományai, szokásai is a Tóra, a Tóra adásának körülményei, tanításai körül forognak.
Az ünnepi tóraolvasás Mózes második könyvének huszadik fejezete. Ebben a szakaszban található a Tízparancsolat. Míg állt a Szentély, addig a kohaniták mindennap felolvasták a Tízparancsolatot és a Smá Izráelt a hozzátartozó fejezetekkel együtt. A Szentély lerombolása után bölcseink elrendelték, hogy a templomokban minden nap olvassák fel a Tízparancsolatot. Szokás, hogy a hölgyek is elmennek a zsinagógába meghallgatni a tóraolvasást. Ünnep bejövetele előtt szokás némely közösségben az éjjelt virrasztással és tanulással tölteni, tikunt tartani, mert a hagyomány szerint a nép aludt a kinyilatkoztatás előtti éjjelen, nem értették meg a nap jelentőségét. A virrasztásra és tanulásra egy külön könyvet is szerkesztettek, a címe Tikkun lél Sávuot, azaz Sávuot éjszakájának önjavító könyve.
Részletek a Szentírásból, a Talmudból, a Zóhárból, és különböző vallási költemények (pijutok) szerepelnek benne. A tikunnal e sajnálatos tényen próbálunk javítani. Egy kifejezés még eszünkbe juthat a tikunról, ez pedig a tikun háolám, azaz a világ jobbátétele, „javítása”. A zsinagógát még ünnep előtt szokás zöld ágakkal, lombokkal, virágokkal díszíteni, mert a Szináj-hegy is virágba borult annak idején, a Tóra adásának alkalmából. Más magyarázat szerint a virágok és zöldek látványa oly kedvesek a szemnek, mint a Tóra szavai a szívnek! Több helyen szokás, hogy füvet szórnak szét a templomokban.
A magyarázat szerint Mózes ádár 7-én született és három hónapig volt elrejtve a Nílusban a sás között, egészen sziván hónap 7-ig. Az elszórt fű a zsinagógákban erre a sásra emlékeztet bennünket. Sávuot második napján olvassuk Rut könyvét, azaz a Megilát Rutot. Az árpa aratásának idején játszódó idilli történetben igen fontos dolgokról esik szó. Rut volt az a nő, aki önként magára vette a zsidóság törvényeit, gér cedek, azaz igaz betért lett. Gyönyörű mondatot fogalmaz meg anyósa, Naomi felé: „Amerre mész, megyek én is, ahol majd lakozol, lakozom én is. A te néped az én népem, a te I-stened az én I-stenem:” (Rut I/16) Rut nevének számértéke 606.
Neve utal arra, hogy a zsidó nép a szináji kinyilatkoztatáskor 606 parancsolatot kapott, mivel hét parancsolatot akkor is be kellett már tartaniuk, amikor még nem kapták meg a Tórát. Noé fiainak hét törvénye, melyek annyira fontosak, hogy mindenkinek be kell azokat tartania vallási hovatartozás nélkül! A hét törvény pedig a bálványimádás tiltása, az I-sten nevének átkozása, ne ölj, ne egyél élő állatból kivágott részt, ne lopj, ne köss tiltott házasságot és ne létesíts tiltott kapcsolatot, valamint az bíróságok alapításának törvénye. A Megilát Rutban olvashatunk még a szegényeken, özvegyeken, idegeneken való segítésnek és örvendeztetésnek. A rászorulók támogatása egyik alappillére a világnak. „Három dolgon áll a világ: a Tórán, az I-stenszolgálaton és a szegények megsegítésén.” (Pirké Ávot)
Szerepel benne Dávid király családfája is. A hagyomány szerint sávuotkor született és halt meg Dávid király. Vannak közösségek, ahol rá emlékezve 150 gyertyát gyújtanak meg és zsoltárokat olvasnak. Ekkor szokás tartani a lányok felavatási ünnepségét, a bát micvát is. Míg a fiúknál a bár micvá ünnepséget időpontjai úgymond egyéniek (13 év plusz egy nap), addig a lányoknál ezt közösen sávuotkor tartják. Az Ö-rökkévaló kegyelméből két gyermekem született. Egy fiam és egy lányom, általuk át és megéltem bár micvát és bát micvát egyaránt.
Tanítottam, felkészítettem őket (fiam esetében segítséget kértem a tfilin rakásnál), tudtam mikor mi következik a szertartás rendjében. De mikor a frigyszekrény előtt állt a fiam kezében a Tórával, elfelejtődött minden, és a könnyeimnél csak a büszkeségem volt nagyobb. Városunkban utoljára 75 évvel ezelőtt avatták lányokat felnőtté, ez még különlegesebbé tette az ünnepi alkalmat, és egyből két gyermeket avattunk felnőtt nővé. Csodás volt, hogy mindenki érezte és átérezte a pillanat varázsát. Nemcsak a két frissen avatott felnőttet ünnepeltük, hanem a nőket, mindent, ami közös bennünk, zsidó nőkben, kortól függetlenül.
Egy helyi újságíró, Kovács Iván cikkéből szeretnék pár mondatot idézni:
„Más vallások hívei is tartanak ehhez hasonló tartalmú, irányú életkorhoz köthető, hitbéli megerősítést, amelyek formái szintén emelkedett, külsőségeiben megkülönböztetett ünnepi hangulatú alkalmak. A zsinagógában tapasztalt istentisztelet lefolyása, légköre, kimenete lenyűgözött. Az általános sztereotípia, miszerint a zsidók összetartanak tényleg alapigazság. Mintha más bolygóra léptem volna, amikor beléptem a különleges díszekben pompázó hitközség udvarába. Bár vallási kötöttségekkel teli térbe érkeztem, de olyan nyitottságot, természetes elfogadást tapasztaltam, ami azt sugallta, hogy minden jó szándékú embernek itt a helye. dr. Róna Tamás könnyedséggel, már-már lazán vezényelte a kötelező formulákat. A gyerekek jöttek-mentek a padsorok között, a nők fejkendőben ülve diskuráltak, miközben a férfiak tálitban imádkoztak. Amikor egy–egy fordulópontra intett a rabbi, azonnal reagált mindenki és fegyelmezetten követte az utasításokat… Rugalmasan, de őszinte elkötelezettséggel működik a zsidó közösség. És persze a játékosság, a tisztelet, a vezető követése, a hívek személyes szabadságával párosulva is paradoxon, pedig inkább ösztönző harmónia ez.”
