Savuot ünnepét a Talmud áceretnek, vagyis zárásnak nevezi, mert az egyiptomi kivonulás végcélja a Tóra átadása volt. A Sábát traktátus 88a így ír erről: „A Szináji kinyilatkoztatás napja éppoly jelentős, mint a teremtés napja; mert az erkölcsi törvény létesülése nélkül az anyagi világ teremtése tökéletlen, sőt, értelmetlen lenne.”
A Szináj-hegyen történt esemény meghatározó lett a zsidóság számára. A Tóra átadásának pillanatai megihlették a keresztény és zsidó festőket egyaránt, s a képzőművészetben az évszázadok során a legkülönfélébb módokon ábrázolták az ünnepet és az ahhoz kapcsolódó történéseket. Íme néhány közülük:
Cosimo Rosselli (1439-1507) itáliai reneszánsz festő, aki Rómában Botticellivel a Sixtus-kápolna kifestésében vett részt, melyben három freskója közül az egyik a Törvényhozás a Sinai-hegyen és az aranyborjú imádása címet viseli. A reneszánsz élénk, gazdag színvilága és a természeti háttér alkalmazása figyelhető meg a képen, melyen a szereplők a reneszánsz korának jellegzetes ruháiban tűnnek fel. Alakjuk, testtartásuk, mozdulataik is a korszakot tükrözik. Az eseménysorozatok láncszerű ábrázolása jelenik meg a festményen belül balról jobbra haladva kronológiai sorrendben: Mózes átveszi a Törvényt, lejön a hegyről, majd kettétöri a kőtáblákat az aranyborjú láttán. Mózest mindhárom részben mindenkitől megkülönbözteti ragyogó aranyruhája, s mögötte mindvégig ott áll a jelenetekben majdani hűséges utódja, Józsua. A részlet gazdag képről erőteljes lüktetés, dinamizmus árad.
Az egyik legismertebb Mózes ábrázolást a nagyhírű holland Rembrandt Harmenszoon van Rijn (1606-1669) festette, aki azt a pillanatot örökítette meg, mielőtt Mózes a hegyről lejövet széttörte volna a kőtáblákat, látva a nép bálványimádását. Rembrandt kiválóan alkalmazta a fények és árnyak, a világos és sötét színek kontrasztját. Mózes arca fénylik, ám arcán érezhető a drámaiság is, ami szinte bevonja a nézőt az eseménybe, miközben a sötét kőtáblákon mintegy figyelmezető jelként ott ragyognak a héber betűk. Előtérben a második kőtábla van, mely az ember kötelességeit tartalmazza embertársával szemben. A művész tükrözi ezzel korának erkölcsrendjét is: az emberbaráti szeretet és tisztelet mindenekelőtt való értékét.
A német Moritz Daniel Oppenheim (1800-1882) volt az első zsidó származású festő, aki akadémikus képzésben részesült. Úgy vált kora kiváló és népszerű festőjévé, hogy nem keresztelkedett ki, hanem megtartotta és megélte zsidóságát. Kedvelt portréfestő volt, emellett számos bibliai alkotású témája született, mégis legkiemelkedőbbek a zsidó vallási életről, a hétköznapokról és ünnepekről szóló képei, melyek a zsidóság értékrendjét mutatják be a nagyközönség előtt. Szemlélteti általuk, hogy a német polgári eszmék összhangban állnak a zsidóság erkölcsrendjével, s ezzel is elősegítette az emancipáció folyamatát és a zsidó tradíciók megértését. Ugyanakkor asszimilálódni vágyó hitsorsosai figyelmét felhívta arra, hogy ne hagyják el zsidóságukat, hanem büszkén vállalják és éljék meg azt.
Savuot című festményén az ünnep jellegzetes hagyományait ábrázolja. A virágokkal feldíszített zsinagóga emlékeztet a Törvényadáskor virágba borult Szináj-hegyre. Az élővilág elevensége szimbóluma lett a Tóra éltető erejének. A képen a zsinagóga előterében tóratekercset tartó férfiak tekintetüket az ég felé emelik, mint ahogy a körülöttük állók is hol a tóratekercsek, hol az ég felé néznek. Minden korosztály képviselteti magát az ábrázoláson, úgy, ahogy a zsidó vallási rítus különféle irányzatai is fellelhetők, melyet a ruhák különbözősége jelez. Mégis, a különbségek ellenére mindenki együtt van, mert a Tóra biztosítja mindnyájuk számára az egység, az összetartozás érzetét.
A 20. századi modern festészet egyik legkiemelkedőbb alakja az orosz-zsidó származású Marc Chagall (1887-1985), aki meseszerű fantáziavilágát varázsolta a festővászonra, s művészete annyira sajátos volt, hogy a század eleji avantgárd irányzatok egyikéhez sem lehet besorolni, mégis kétségtelenül nagy hatást gyakorolt a szimbolistákra és expresszionistákra. Hiszen a képein ábrázolt tárgyak, állatok, alakok tele vannak szimbólumokkal. Emlékeit ifjúságából meríti és Vityebszk zsidónegyedének vallási életéből táplálkozik. Festményein sokszor megjelenik a gáluti lét kiszolgáltatottsága, sodródása. Megszámlálhatatlan bibliai témájú alkotásai között a savuoti Törvényadás is több feldolgozásban kerül ki kezei közül. Az egyiken például Mózes a kép közepén jelenik meg, ahogy fehér ruhában térdelve átveszi a két kőtáblát az égből lenyúló két kéztől, akinek arca és alakja elmosódva láthatatlan marad. Közvetlenül mellette azonban látható figurák jelennek meg. Mózes mellett a távolban szintén emberi alakok tűnnek fel, több csoport is. A kép jobb alsó sarkában Áron már mint főpap látható, menórával a kezében. A festmény egyszerre mutatja be a három idősíkot: múltat, jelent és jövőt. Mózes mögött álló csoport a jelen, akik éppen várják, hogy vezetőjük visszatérjen közéjük a hegyről. Vele szemközti csoport a jövő, akik majd folytatják és megélik mindazt, amit Mózes megkapott az Örökkévalótól. Az égből kinyúló kéz melletti alakok a múlt, akik már nem e földi létben vannak… Chagall összekapcsolja az idősíkokat, ezzel is utalva a tórai mondatra: „De nem egyedül veletek kötöm ezt a szövetséget és ezt az esküt, hanem azzal, aki itt van, velünk állva ma az Örökkévaló, a mi Istenünk színe előtt és azzal, aki nincs itt ma velünk.” (Mózes 5. könyve 29,13-14)
Az izraeli kortárs festőművész Yossi Rosenstein sajátos szimbólumvilága tükröződik vissza alkotásain, melyet átjár a judaizmus eszmeisége. A klasszikus technikai eszközöket használva modern jelképek segítségével és a zsidó filozófia tartalmi üzeneteivel tölti meg képeit. Hangsúlyozza a múlt és a jelen összekapcsolódását, mellyel szemlélteti a bibliai mondatok ma is releváns értékét. Szinaj-hegy című képén a hegyek gyertya alakban jelennek meg, s mindegyik fénye kihunyt. Egy hegy lángja ég csak, olthatatlanul. A Törvényadás hegyének lángja, mely emlékeztet az örök és bonthatatlan szövetségre I-ten és Izrael népe között.
Források:
Művészeti Lexikon I-IV. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1981-1983.
Oláh János: Judaisztika. Budapest, Filum Kiadó, 1999.
