Lőw Lipót 210 évvel ezelőtt, 1811. május 22-én született Morvaországban (az 1929-es Magyar Zsidó Lexikon szerint május 23-án) egy Czernahora nevű településen, amelynek ma mintegy 2.200 lakosa van. Felmenői között tudhatta a legendás prágai rabbit, Jehuda Lőw ben Becalelt (1512-1609), a Gólem megalkotóját.

13 éves korában – akkor már több nyelven beszélt – apja támogatásával elkerült a településről, ahol a családján kívül nem éltek zsidók. A jesiva mellett világi gimnáziumi és egyetemi tanulmányokat folytatott, amelyek során megismerkedett más vallásokkal; párhuzamosan tanult a bécsi katolikus főiskolán, az egyetemen és a pozsonyi evangélikus líceumban. Pozsonyban megtanult latinul és magyarul, Pesten pedig görögül. A pozsonyi ortodox zsidók nem nézték jó szemmel az akkor már rabbi képesítéssel rendelkező fiatalember más vallások iránti érdeklődését, ezért 1840-ben, amikor szabaddá vált a zsidók magyarországi betelepülése, nevelőként a Goldberger családhoz szerződött Óbudára, majd Pestre a Kern családhoz. Egy évvel később a nagykanizsai hitközségnél alkalmazták rabbiként, 1844-ben itt már magyarul prédikált. 1842-ben főrabbivá választották, ebben a minőségben került Pápára 1846-ban. Az új zsinagóga felavatásán magyar nyelvű beszédet mondott, ami abban az időben újdonságszámba ment. Túlzás lenne azt állítani, hogy ezzel a neológ törekvéseket ellenző zsidók körében is sikert aratott… Ennek ellenére hű maradt egyik legtöbbet idézett mondásához: „Bátran tehát, barátaim! Honosítsa a zsinagóga a magyart, s reméljük, hogy a magyar honosítandja a zsinagógát!”

Amellett, hogy a vallás megreformálását szorgalmazta, elengedhetetlenül fontosnak tartotta a hűséget a magyar nemzethez: ő vezette be az i-tentiszteleteken az uralkodóért és a hazáért mondott imát. A zsidóságot következetesen vallásnak tekintette és tiltakozott azellen, hogy nemzetiségként könyveljék el.

Az 1848-as szabadságharc kitörésekor lelkesítő beszédet mondott a zsinagógában, melynek hatására hívei sorra jelentkeztek a nemzetőrségbe: arányaiban jóval többen, mint más felekezet tagjai. Tábori lelkészként csatlakozott szolgálatot teljesítő hittestvéreihez. Ennek köszönhető, hogy amikor a következő évben a veszprémi városvezetőség meg akarta ünnepelni a Habsburg ház trónfosztását, őt kérték fel az 1849. június 3-ai esemény szónokának.
Nyári Krisztián így írja le ezt a nem mindennapi történetet:

„…A vármegyei vezetők a helyszín és az időpont kiválasztásával ráadásul mindjárt két vallás híveinek is feladták a leckét: a keresztényeknek életükben először a zsinagógába kellett menniük, a zsidóknak pedig az ő társaságukban, ráadásul vasárnap kellett meghallgatniuk rabbijukat. Ám ezen csak a legkonzervatívabbak botránkoztak meg mindkét oldalon, a hazafiúi lelkesedés aznap minden szokást felülírt.

Amikor Lőw Lipót a szószékre lépett, a megyei hatóságok képviselői, majd a város keresztény polgárai tiszteletük jeleként levették előtte a kalapjukat. A rabbijuk iránti megbecsülés e jelére a zsinagógában lévő zsidók is egymás után vették le fejfedőiket, ami minden más alkalommal hallatlan szentségtörésnek számított volna.” 

Forrás: A rabbi, aki kihirdette a független Magyarországot, index.hu

A szabadságharc bukása után Lőw Lipótot felségsértés és lázítás vádjával vizsgálati fogságba helyezték. Mint kiderült, feljelentői pápai ortodox zsidók voltak. Ennek tulajdonítható, hogy a mintegy két hónapos fogságból történt szabadulása után – amelyet egy jóakarója, Sina György báró közbenjárásának köszönhetett – nem akart tovább Pápán maradni. Szegedre költözött az ottani hitközség meghívására, ahol rabbiként és egyben iskolaigazgatóként tevékenykedett. Itt is folytatta a magyar nyelv általánossá tételére tett törekvéseit; Ben Chananja címmel tudományos folyóiratot szerkesztett, zsinagógai beszédeit nyomtatásban megjelentette. A város iránta tanúsított megbecsülését mutatja, hogy beválasztották a közgyűlésbe.

1875. október 13-án hunyt el. A gyászoló családnak I. Ferenc József magyar király és Kossuth Lajos, a turini remete is részvétét fejezte ki. Halálának első évfordulójára Kiss József írt verset, amely „fölolvastatott a szegedi olvasóegylet által rendezett Lőw-ünnepélyen” és megjelent a Szegedi Híradóban.

Lőw Lipót volt az első, aki az Ószövetség magyar nyelvre fordítására egy zsidó irodalmi társulatot szeretett volna létrehozni. Elképzelése halála után csaknem 20 évvel, 1894-ben valósult meg az IMIT (Izraelita Magyar Irodalmi Társulat) létrejöttével.

„Neológ (neológus), új elveket követő. A magyar kongresszusi zsidóságnak nem hivatalos, de jellemző elnevezése… Főbb eltérések az orthodox rítustól a N. hitközségekben: az ornátus viselete, orgonakíséret, templomban való esketés, temetők díszítése, ének a temetésnél, a bibliarészeknek ethikai és esztétikai szempontból történő kiválogatása a tanításban, imák, piutok mellőzése, általában külsőséges esztétikai szempontok érvényesítése a vallásos életben, a régi hagyományok rovására.”

Magyar zsidó lexikon, 1929.