Meghalt a 91 éves holokauszt-túlélő, aki Eichmann ellen is tanúskodott

Szerző: ZSIMA
2021.05.27.

Joseph Zalman Kleinman, aki túlélte az auschwitzi haláltábort és Adolf Eichmann náci parancsnok ügyében is tanúskodott Jeruzsálemben, meghalt – közölték a lapok Izraelben. 91 éves volt.

Joseph Zalman Kleinman 1930-ban született Szlovákiában. Mindössze 14 éves volt, amikor Szlovákiából az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborba deportálták, ahol az egész családja meghalt. Kleinman a kevesebb, mint 180 ezer túlélő egyike volt.

„1944 nyarán 3000, 14 és 16 év közötti fiatal fiút és lányt gyűjtöttek össze Auschwitzban. Nagyon kemény körülmények között voltunk, folyamatosan éheztünk. Egész nyáron ott voltunk, a zsidó újévkor, a Yom Kippur és a Simchat Torah idején is. Majdnem mindenkit kivégeztek” – emlékezett vissza a túlélő.

A holokauszt megszervezőjét, Eichmannt a Mossad ügynökei kapták el Buenos Aires mellett, 1960-ban. 1961-ben állították bíróság elé és bűnösnek találták emberiség elleni bűntettekben, zsidóság elleni bűntettekben és háborús bűnökben. A következő évben kivégezték.

Tanúvallomásában Kleinmann elmesélte a bíróságon, milyenek voltak a körülmények a koncentrációs táborban és hogyan tudta megúszni, hogy őt is kivégezzék. Az amerikai csapatok szabadították ki a Dachau melletti koncentrációs táborból. Később elmesélte a Yad Vashem, World Holocaust Remembrance Center történészeinek, hogy Magyarország felé egy hatalmas vonattal utaztak haza: „Minden állomáson szálltak le emberek, hogy hazamehessenek az otthonaikba, amit nem láttak évek óta. Mindenféle helyiek várták a vonatot élelmiszerrel és üdvözlő zenekarral. Minden állomáson emberek szálltak le, de bennünket, zsidókat, nem várt senki.”

Kleinmann Izraelbe emigrált a háború után.

Idén megszóltalt az izraeli médiában újra, amikor megkapta a koronavírus elleni oltását ás arra biztatta az embereket, hogy oltassák be magukat. Emlékeztetett, hogy számos betegségen ment keresztül Auschwitzban és a háborúban. „Ne hanyagold el ezt a dolgot. Meg kell lennie, és tény, hogy embereket ment meg” – mondta az újságoknak.

Kleinmant Jeruzsálemben temették el.