Történt egyszer, réges régen, a kivonulás után, a sivatagban egy szeles napon, hogy Mózes összehívta a törzsek vezetőit és így szólt hozzájuk:
– Figyelmezzetek rám! Ti a törzseitek kiválóságai vagytok, eljöttetek Egyiptomból, erősek vagytok és bölcsek, az emberek felnéznek rátok! Menjetek, hát és kémleljétek ki az országot, amit az Örökkévaló kijelölt számunkra, melyet Ábrahám ősapánknak ígért és mely az otthona lesz a zsidóknak az idők végezetéig és tovább! Tizenketten álltak Mózes előtt, figyeltek rá és hallgattak szavára. Válaszoltak neki, ahogy illik:
– Mózes! Te vagy az, aki az Örökkévaló által kihoztál bennünket és népünket a rabszolgaság országából, megtesszük, amit kérsz! Mondd, miként cselekedjünk, merre menjünk, mire figyeljünk?
– Menjetek délről, a Negeven át, felfelé, észak felé, fel a dombra, nézzetek körül, figyeljétek meg az ott élő népeket, kevesen vannak-e, vagy sokan, erősek-e vagy gyengék! Hozzatok a gyümölcsből, ami ott terem, most van ideje a szőlőnek, hozzatok, amit tudtok, hogy lássuk, mire számítsunk, ha oda belépünk! Hósea! A te neved mától, Józsua, így tudod, hogy az Örökkévaló megvéd téged! Ti lesztek a nép kémei, fontos küldetés ez, mindannyian bízunk bennetek! Kívánok nektek sok szerencsét és várunk vissza!
Így hát a tizenkét kém, köztük Józsua és Káleb elindult Kánaán országába, hogy felderítse azt. Miután elindultak, eljutottak az ország déli részébe, felmentek a dombra, ahogy Mózes utasította őket. Onnan szétnézve látták a földeket, hogy jól termők, a gyümölcsöket, hogy óriásiak, a ligeteket, hogy árnyasak, az erdőket, hogy dúsak, a legelőket, hogy zöldellnek, a legelőn legelő állatokat, hogy kövérek, már indultak volna vissza, amikor az egyiküknek eszébe jutott, hogy mit kért tőlük Mózes és a többiekhez fordult:
– Amit eddig láttunk Kánaánból, az csodálatos, pont olyan, mint amilyennek elképzeltük. Ne felejtsük el, hogy az itt élő népeket is fel kell kutatnunk, nem mehetünk vissza annyival, hogy minden nagyon szép és jó, de sajnos nem találkoztunk senkivel útközben.
– Ebben igazad van. Én mondjuk egy kicsit örülök, hogy eddig nem futottunk össze senkivel, nem szeretem az izgalmakat, kicsit félek is az ismeretlentől, már Egyiptomot sem akartam elhagyni, igaz, ami igaz. – ismerte be egyik.
– Én sem vagyok túl lelkes az idegenektől, de tudom, hogy ez a feladatunk, remélem nem lesznek túl félelmetesek – mondta a másik.
– Most, hogy szóba került, én sem érzem magam elég okosnak és bátornak ahhoz, hogy esetleg belefussak harcias idegenekbe, szívem szerint mennék vissza a sivatagba, mannát enni és szépen lassan vándorolni a családommal – szólt a harmadik.
– Kishitűek vagytok! Engem a törzsem hősnek gondol, hát az is leszek! Ha nem találkozunk senkivel, akkor nem is kell harcolnom senkivel és továbbra is hősnek fognak gondolni, bármi is történjen! Majd azt mondom, hogy láttam a népeket és óriások voltak! – így a negyedik.
– Elég! – kiáltott Józsua – Nem azért vagyunk itt, hogy kibújjunk a feladat alól, hogy kiskapukat keressünk, meséket gyártsunk, hanem azért és csakis azért, hogy az Örökkévalótól kapott feladatokat teljesítsük! Ti már akkor is nyafogtatok, amikor Egyiptomból kellett eljönnünk, nem hittétek, hogy az Örökkévaló valóban ki tud minket vezetni, ahogy azt Mózes tizenhatszor elmondta. Szedjétek végre össze magatokat és keressük meg az embereket! A többiek vonakodva bár, de belementek, hogy folytatják a küldetésüket, egyedül Káleb bízott Józsua szavaiban, tudta, hogy velük van az Örökkévaló és, hogy fontos feladatuk van, amit jól kell elvégezni, még, ha félelmetesnek tűnik is. Folytatták hát az útjukat és találtak is népeket, akik ott laktak. Városokat láttak és kőfalakat, magas, izmos férfiakat, akik védték azokat a betolakodók elől. Harcosokat láttak, akik ügyesen bántak a karddal, jól dobtak célba kővel, éppen ott gyakoroltak, ahol a kémek elbújtak, így az egyik repülő kő pont Káleb feje mellett húzott el.
– Ez közel volt, huh, ha eltalált volna, egy szép kerek lyuk tátongana a homlokom közepén! Szóval lassan el is indulhatnánk, vissza a többiekhez, út közben szedjünk a völgyben szőlőt, ahogy Mózes kérte! Jut eszembe, elég éhes is lettem erre a nagy ijedtségre.
Így is tettek, leszedtek a hatalmas szőlőtőkéről egy jól megtermett fürtöt, akkora volt, hogy ketten vitték a vállukon.
40 nap után visszaértek a táborba, Mózes és a testvére Áron fogadta őket, kíváncsian várták a beszámolójukat. Először az ijedős kémek kezdtek beszélni, azt gondolták, ha ők az elsők, biztosan nekik ad majd igazat Mózes:
– Az ország gyönyörű, pont, mint amilyennek elképzeltük, földje jó, legelője dús, ligete árnyas, erdeje zöldell, de mégsem mehetünk oda. Keressünk inkább valami más helyet, itt a közelben.
– Hogyhogy nem mehetünk oda? – kérdezte egyszerre Mózes és Áron.
– Hát úgy, hogy foglalt. Már lakják. Óriások, kardvívók, kőhajítók, célbadobók, harcosok. Káleb fejét kis híján kilyukasztották egy kővel. Nem csak úgy simán ott vannak, hanem városokat építettek, vastag falakkal és nem lehet őket legyőzni. Teljességgel lehetetlen.
– Óriások? Hogy érted azt, hogy óriások? – kérdezte csodálkozva Áron.
– Ahogy mondom, pont úgy értem. Ők bennünket kis szöcskének láttak. Icike-picike szöcskének, amit simán el lehet taposni, le lehet kardozni, meg lehet dobni kővel. Lényeg, hogy nagyon félelmetesek voltak és szerintem, javítsatok ki, ha tévednék, nem azért vezetett ki bennünket az Örökkévaló Egyiptomból, hogy Kánaán országában azonnal eltapossanak, lekardozzanak, kővel hajítsanak és úgy leljük halálunkat. – hadarta az egyik ijedős kém.
– Aha, szöcskének látnak benneteket, ezt te honnan tudod, talán az ő szemükkel látsz? – kérdezte hangosan Mózes – Egyszóval ti mindannyian úgy gondoljátok, hogy nem kellene bemennünk az országba, hogy elfoglaljuk és letelepedjünk, hogy végre a saját országunkban élhessünk? Szerintetek az Örökkévaló csak meg akart bennünket leckéztetni és itt fogunk vándorolni, amíg világ a világ? Vagy talán arról van szó, hogy nem hisztek benne és nem hisztek magatokban? Ha a feladat, ami előttetek áll, túl nehéznek tűnik, inkább hagynátok annyiban? Nem az a helyzet, hogy ti magatokat látjátok kis szöcskének? Inkább elferdítitek az igazságot, hogy ne kelljen küzdeni! – Mózes hangja csak úgy dörgött, mint az égbolt, vihar idején.
– Nem így gondolom, – szólt Józsua és Káleb szinte egyszerre – legyőzhetjük a népeket, akármilyen jó harcosok, elfoglalhatjuk az országot, lehet hazánk végre, lehet jól termő földünk, zöld legelőnk, dús erdőnk, árnyas ligetünk! Hisszük, hogy az Örökkévaló segítségével sikerülni fog!
Józsua és Káleb megnyugtatta Mózest és Áront. Az Örökkévalónak nem tetszett a tíz hitetlen kém viselkedése és, hogy nem mondtak igazat, ezért 40 évig tartott az út Kánaánba, azaz Izraelbe. A hitetlen kémek soha nem léphettek be újra az ígéret földjére, ahogy Mózes sem. Így Mózes után Józsua lett a zsidó nép vezetője, vele jutottak el végül sok viszontagság után Izrael országába!
A kémek titkosírással üzennek egymásnak, fejtsd meg a levelet! Fontos üzenet áll benne!
(kis segítség: minden második betűre vagy számra figyelj)
TShzbigarsyzxtvobk gkhéjmaexk!
DHfa KItzgrhanemlxbse tj4öftatsörk, gnze ufjeilkeljétásyewtqedk ferl ínfatpztjekjleyt fhnomz3nzi lmáaűgóaöt9oxkíkvael!
FA tvhíjzgisvxáms tizs 3frotngtbons, nigtrt snbamglyjoen rktögnhnsyaeqn tkuijs2zyáardafd garz retmgbdewr.
DLrehhaezt, uhookgny fa ztjókrlaűi kk4éfmcevk tigs kalzééárüt ólvábtntmámk hatz gehmkbaeqrweekrett zóhrjinámscoxkínwa4k, jmzetrét qnfegm hiztutmakk 7eelfésg rvticzvebt!