Ezen a héten Korách hetiszakaszt olvassuk. Ez volt a neve annak a tekintélyes, nagy tudású, gazdag levita férfinek, aki lázadást szított Mózes ellen. Az első olyan lázadás tanúi lehetünk, ami nem külső okok, vagy hiányok miatt történt, mint például amikor a vándorlás során enni vagy inni kívánt a nép, hanem belső körökből indult el.
De mi is volt ennek a kiváltó oka?

Korách nem elégedett meg azzal, amije volt. Többet akart. Ezzel még nem is lett volna gond, hiszen a fejlődés, előrejutás, egy cél elérése tartja fent és viszi előre a világot. A probléma az volt, hogy ő konkrétan a másét akarta elvenni, mások manipulálása által. Mást akart megfosztani a tisztségétől, más helyébe akart lépni. Irigy volt, nagyravágyó, s nem érdekelte senki és semmi más, csak az, hogy megszerezze azt, ami után vágyik. Ez a nagyravágyás pedig maga után vonta a hazugságot is.
Korách Mózes ellen támadt, hazug, igaztalan szavakkal.
Ezt mondta:

„Legyen elég nektek. Az egész gyülekezet szent és köztük az I.ten. Miért emelitek magatokat I.ten gyülekezete felé?”

Szinte megvető, ahogyan kezdi mondatát: legyen elég nektek, miközben pont neki nem elég semmi… Hazugak a szavai, hiszen maga a Tóra említi, amit az elmúlt hetekben, nem is olyan régen olvastunk:

„Az az ember pedig, Mózes, igen szelíd volt, minden embernél inkább, akik e föld színén vannak.”

Korách szavai fellázították a nép egyszerű tagjait is. A hazug szavak lavinaként pusztítottak. Ám nem azt pusztították el, aki ellen irányultak, hanem azt, akitől származtak. Koráchot ugyanis a két bajkeverő társával, Dátánnal és Ávirámmal együtt, akik Rúben törzséből származtak és lázították a népet, elnyelte a föld.

Olvashatunk a történet folytatásában még arról is, hogy azok között, akik Korách befolyásolása alá kerültek, járvány tört ki, melynek terjedését Áron imája szüntette meg.

A Korách féle lázadás története számos tanulságot hordoz, melyek ma is érvényesek. Ha valaki úgy akar kitűnni egy közösségben, hogy saját egyéni céljait teszi mindenek felé, és nem a közösség szolgálatába és előrejutásába állítja azokat, akkor annak negatív következményei lesznek: szakadáshoz, pártoskodáshoz, megosztáshoz, az egység elvesztéséhez vezet. Közösségromboló lesz, igazságtalan és hazug, aminek végső következménye saját magának pusztulása lesz. Ezt példázza Korách esete. Ha viszont valaki mindazt, amit tehetségként kapott egy közösség szolgálatába tudja állítani, úgy, mint Mózes és Áron, s nem az egyéni érdekek és célok érvényesülései vezetik, akkor megteremti azzal az egységet, a közösség növekedését és erősödését.

Mózest egyetlen jelzővel illeti a zsidó hagyomány: Mose Rabbénu, azaz Mózes tanítónk. Nem királyunk, nem vezérünk, nem főnökünk, nem diktátorunk. Tanítónk, aki életével, példamutatásával nevelte, vezette 40 éven át a népet, s magatartása ma is és mindig is örök és követendő példa marad előttünk.

És ami „tanács” ebből a történetből mára, az az, hogy:
Nekünk, ha tehetjük, ha van módunk rá, és ha fel tudjuk ismerni, akkor ezeket az öncélúakat igenis ismerjük föl. Azért mondom, hogy igenis, mert az ember akkor tud valamit fölismerni, ha akarja is. Ebben nekünk van szabad akaratunk. Ha ezeket fölismerjük, akkor pedig ne féljünk megszólalni, ne féljünk cselekedni, ne legyen önbizalomhiányunk, hanem először is magunkat erősítsük meg abban, hogy ezt mi nem fogjuk követni.

Aztán másokat lehet erre figyelmeztetni, és azt is, aki ezt csinálja. Azt hisszük, hogy ez nem nagy sikerrel fog járni, de jobb megpróbálni, mert lehet, hogy valaki azért ilyen, mert mondjuk kiskorában nem kapott elég nevelést, vagy valaki/valami elrontotta őt. Ne feledjük: ha nem próbálunk meg valamit, akkor az soha nem fog sikerülni.
Ez is ilyen…
Ha valakit nem akarunk kihozni például a rossz vagy elrontott életéből, akkor az soha nem fog megváltozni, és ez lehet hogy a mi hibánk lesz, mert nem mertünk… hogy mit nem mertünk?… Bízni magunkban. És ezt lehet külön ebben a pandémiás helyzetben is használni, mert ha nem bízunk magunkban, és nem merünk nyitni az emberek felé, akkor elveszünk… elveszünk magunkban, nem csinálunk igazából semmit, és nem segítünk a többi emberen.

Vannak, akik úgy értelmezik a segítséget, hogy pénzt adnak. Ez nem csak erről szól.
Minden emberben van egy probléma, mert a karantén, az egyedüllét, ne adj I.ten a rokonok elvesztése teljesen szétrombolta az igazi énjüket. Ezt a problémát pedig el kell tüntetni, és vissza kell hozni azt a bizonyos igazi ént. Ezt lehet úgy is, hogy odamegyünk hozzá, beszélgetünk vele, bevonjuk a közösségbe, figyelünk a társainkra, az osztálytársainkra, akikről tudjuk, hogy nehézségeik vannak bizonyos területeken és az egymásra figyeléssel nyújtunk segítséget egymásnak. Újra együtt vagyunk, szabadabban, és erre már nagyobb lehetőségünk van, lesz. Használjuk ki ezt a lehetőséget. Ne féljünk bízni magunkban, és másokban sem.
De csak óvatosan! Nehogy kihasználjuk a gyenge, fáradt és szétrombolódott embereket, mint Korách.

Ne akarjuk rajtuk végigvinni a saját javunkra szóló tervünket… nehogy elnyeljen minket is a föld…

Köszönöm a figyelmet,
Sabbat Salom!

 

Orbán Izsák
Scheiber Sándor Iskola
6. A. osztály

Skajah! 
 /a szerkesztőség /