Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Róth Miksa (1865-1944) a magyar üvegfestészet legkiemelkedőbb alakja, aki a historizmustól a szecesszión át az art deco-ig több stíluskorszakban alkotott. Méltán nevezhetjük a 20. század legtermékenyebb és legnagyobb iparművészének, mert az akkori idők világkiállításaira vitt üvegfestményeivel sorra szerezte meg a legjelentősebb kitüntetéseket. A modern mozaiktechnika megújítójaként világhírnévre tett szert, itthon azonban inkább üvegfestészete által lett közismert. Három nagy alkotói korszakában nyomon követhető szakmai pályája, fejlődése és kiteljesedése. Ezek közül mégis a szecesszió az, melyben két évtizedig alkotott, s olyan üvegablakokkal és mozaikalkotásokkal kápráztatta el a nagyközönséget, mint a Gresham palota, a Vas utcai Felsőkereskedelmi Iskola, a Kossuth-mauzóleum, a Pesti Takarékpénztár Székháza, a Postatakarékpénztár, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Székháza, valamint a Török Bankház homlokzata. Most, a szecesszió világnapjának alkalmából (június 10.) a Gresham Palota egyik üvegfestményének, és az 1900-as párizsi világkiállításon ezüstérmet nyert, szecessziós stílusjegyeket magán hordozó Pax című üvegmozaikjának motívumkincseit mutatom be.
Róth zsidó családból származott, s bár kikeresztelkedett, művészetében mégis felfedezhetőek a zsidóságára utaló rejtett szimbólumok. A szecesszió pedig kiváló terepet adott ezeknek a szimbólumoknak a megjelenítésére, hiszen a hullámzó formák használatával az érzelmek megnyilvánulására, eszményi példára és szimbólumábrázolásra törekedett. A szecesszió a természetből merített ihletet, rengeteg növényi ás állatmotívumot alkalmazott. Ezek a növénymotívumok futnak végig Róth Gresham palotába szánt üvegfestményén is.
A Gresham palota a magyar szecessziós építészet kiemelkedő épülete, mely a szintén zsidó származású Quittner Zsigmond tervei alapján épült fel 1907-ben. A Róth által készített Kossuth-ablak növényi ornamentikájában megbújik a menóra formája és motívuma a hét ágú olajfaág képében.
A zsidóságot sokszor hasonlítják az olajfához. Jehosua ben Lévi rabbi a következőt tanította erről: „Miért hasonlítják Izraelt az olajfához? Mert ahogyan se nyáron, se az esős időszakban nem hullanak le az olajfa levelei, ugyanúgy nem szűnik meg Izrael sem, sem ezen a világon, sem a másikon.” (Talmud, Menáchot 53/b) Az olajfa szárazságtűrő, rossz talajon is bő termést képes hozni. Jelképezi ez a túlélést, a nehézségekkel való megküzdést, az életben maradást, s Róth felhasználva ezt a jelentéstartalmat, rávilágít ezzel a zsidóság történelmi múltjára, jelenére és jövőjére egyaránt.
Az olajfaág alatt két oldalon 5-5 kék olajbogyó látható. Az olajbogyó a bölcsesség jelképeként értelmezhető a zsidóságban, mint ahogyan azt egy 17. századi zsidó bölcs, Málbim is megfogalmazta: „az olajbogyó a fényt jelképezi, mivel abból készül a lámpáshoz való olaj. A lámpás pedig a bölcsesség és a Tóra fényét szimbolizálja, és a fény jónak neveztetik”. (Málbim, Bírák 9:8) Nem véletlen az 5-5 elosztás sem, hiszen a két kőtáblán is ilyen felosztásban szerepel a Tíz Ige, melyet Mózes által kapott az Örökkévalótól a zsidó nép és az emberiség. Ez a Tíz Ige lett fénnyé és erkölcsi útmutatóvá a világ számára.
A zsidóságra utaló megannyi rejtett üzenetet hordoz magában a Pax mozaik is. A különböző színű, méretű és felületű opalescens üveg elemeit magabiztosan alkalmazta Róth, megtalálva a megfelelő egyensúlyt ahhoz, hogy a kép harmóniát, s címéhez hűen békét árasszon. A geometrizáló lágy vonalvezetés strukturált szerkesztéssel párosult, tökéletesen kiegészítve egymást.
A Pax mozaikon, mely a béke megtestesítőjévé vált, az első szimbólum, ami Szentírás eredetű és a zsidó hagyományban gyökerezik, a kép két felső sarkában megjelenő egy-egy galamb, mely emlékeztet Noé galambjaira. Az özönvíz után a két galamb motívum az újjáéledő élet allegóriája lett. A galamb szimbóluma idővel egyetemesen elterjedt, s az Örökkévaló és ember közötti békeszövetség jelképévé vált. A legtöbb ábrázoláson ez a galamb fehér színű, Róth azonban másképp tünteti fel: a kék szín dominál. Ez a kék ráadásul egészen halványkék, nem olvad be sem a tengervíz, sem az ég kékjébe, mégis annak a színspektrumnak egy világosabb változatát képviseli. Mintha visszatükröződne az ég és a víz színe a galamb színében, s mindaz, mi eddig pusztulást és romlást hozott, most nyugalmat és békét ad. A kabbalisztikus értelmezés szerint a kék szín a bölcsesség színe. A megfontoltság, a nyugalom képviselője, mely az égi szférát, a transzcendenst érzékelteti, ami bár időnként távolinak és elérhetetlennek tűnik, mégis az ember ez utáni vágyakozására mutat rá.
A kép belső részében a békét jelentő motívumok tovább folytatódnak, újra megjelenik az olajfaág. Ez az olajfaág azonban nem a galamb csőrében, hanem az antik görög kultúra egyik i-tenségének, a bölcsesség, a tudás és a művészetek szentírási-tennőjének, Pallasz Athénének a kezében látható. A hagyományos ábrázolásokon Pallasz Athénét sisakkal, kezében pajzzsal és dárdával illusztrálják, Róthnál azonban a béke jele, az olajfaág jelenik meg a kezében. Ez a váltás is jelzi a kép mondandóját: a bölcsesség, mely áthatja a művészeteket és a tudományt, megteremti és fenntartja a békét.
Az olajfaág ábrázolásában és formavilágában még több jelentéstartalom fellelhető. Leveleinek száma 70, és ágain itt-ott összesen 12 termés bukkan elő. A 70-es és a 12- es szám is gyakorta megjelenik a zsidó hagyományban, időnként együtt említve és egymáshoz kapcsolódva: Jákob háza népének lélekszáma, akik Egyiptomba érkeztek Józsefhez 70-en volt; az Egyiptomból való kivonulást követően a vándorlás során Élimbe érkezik a nép, ahol 70 pálmafa és 12 forrás várja; 70 vén segíti Izrael 12 törzséből Mózes munkáját a bíráskodás, igazságszolgáltatás és közigazgatás terén. A 70 mindig a kiterjesztett népet, a már megnövekedett, gyarapodott közösséget, az „eredményt” jelöli, míg a 12 általában Izrael fiait, a 12 törzset, a kiindulást, a kezdetet, az eredetet. E kettő viszonya azonban elválaszthatatlan egymástól. Az elindulás és a megérkezés egysége van jelen. Pallasz Athéné, az antik hellén kultúrának – mely alapja és tartópillére lett az európai kultúrának – emblematikus figurája a kezében ezzel a szimbólumvilággal rendelkező olajágat emeli magasba, reprezentálva és elismerve a zsidóságot e kultúra szerves részeként. Jelezve és üzenve, hogy a zsidó hagyomány, hit és kultúra világa békében megél az európai antik és keresztény alapokon álló hittel és kultúrával, melynek egyben szerves részét is képezi.
Végezetül a kép két oldalán megjelenik 1-1 pálmaág. Azon túl, hogy a szecesszió kifejezetten szereti alkalmazni a növényi motívumokat, egyben a 3 zsidó zarándokünnep közül a sátoros ünnep, vagyis a szukot meghatározó eleme is a pálmafa ága. Szukotkor megemlékezik a zsidóság a 40 éves pusztai vándorlásról, az Örökkévaló gondviseléséről, a sátrakban lakozásról. Ugyanakkor az ünnep fontos része az ekkor használatos ünnepi csokor, az ún. luláv, mely héber nevét a pálmaág héber nevéről (luláv) kapta, mivel a csokorban szereplő négyféle növény közül ez a legnagyobb. Ezt a csokrot a világ hat kiterjedési irányába lengetve áldás mondás kíséretében ismeri el a zsidóság az Örökkévaló egyetlenségét és hatalmát; azt, hogy Ő mindenhol jelen van. A pálmaág, azaz a luláv gemátriai magyarázata is üzeneteket hordoz: a héber betűk szerinti számértéke 68, mely összeg megegyezik a chájim szó összegével, ami annyit jelent: élet. Ez a jelentés pedig összefüggésbe hozható a pálma egyetemesen elterjed szimbólumával, miszerint a termékenységet, a születést és növekedést reprezentálva egy győzelmi jellé vált az életet szimbolizálva a halál felett.
Róth szimbólumvilága szinte minden alkotásában érzékelteti világlátását, kifejezi meggyőződését: a zsidó és keresztény kultúrkör egymásra találását és megbékélését üzeni, melynek kifejezésére tökéletes módot adott számára a szecesszió. Ennek a megbékélésnek a megnyilvánulása Róth művészetének sajátos ars poeticája lett.
Felhasznált irodalom:
Fényi Tibor: Róth Miksa üvegfestményei a historizmustól a szecesszióig. Budapest, Róth Miksa Emlékház, 2005. p. 5.
Gottdank Tibor: A magyar zsidó építőművészek öröksége – Lajtán innen és Lajtán túl. Budapest, K.u.K. Könyvkiadó, 2018. p. 161.
Hoppál Mihály (et al.): Jelképtár. Budapest, Helikon, 1995. p. 174.
Oláh János: Judaisztika. Budapest, Bookmaker, 2005. p. 181.
Raj Tamás: A Kabbala tankönyve – Életmód és tudomány. Budapest, Makkabi Kiadó Kft., 2016. p. 105.
Teljes kétnyelvű (héber-magyar) Biblia két kötetben I-II., Budapest, Makkabi Kiadó Kft., 2008. p. 30.
