A Szentélyek lerombolása népünk történetének egyik legnagyobb tragédiáját jelenti, a harmadik Szentély felépülése pedig a végső megváltást jelzi majd. Támuz hónap tizenhetedik napjához sok szomorú eseményt kapcsolunk, ezzel is érzékeltetve gyászos hangulatát. Például, a hagyomány szerint Mózes ekkor törte össze a kőtáblákat, mikor meglátta az aranyborjút körbetáncoló tömeget. E napon szűnt meg az áldozatok bemutatása az első Szentély ostromának idején. 830 éven keresztül állt Jeruzsálem egyik magaslatán a Szentély, mely annyira fontos szerepet töltött be a zsidó nép életében, hogy a 613 micva (parancsolat), mintegy kétharmada vele kapcsolatos.
A Szentélyre emlékezés a mindennapjainkban is megjelenik.
A kalácsból vett chálá, a házunk vagy lakásunk falán befestetlenül hagyott felület, vagy az esküvőn eltört pohár, mind a „zécher leMikdás”, azaz a Szentélyre való emlékezés, ugyanis nem lehet teljes a legnagyobb örömünk sem a Szentély nélkül.
Támuz 17 böjtnap. Napkeltétől napnyugtáig tartó böjt. A böjt célja, hogy kiemelje a lerombolt Bét Hámikdás, a Szentély hiányát, illetve a pusztulást követő szétszóratás szomorúságát. Az ezen való elmélkedés felkelti az emberben a megtérés iránti vágyat, és így hozza közelebb a megváltást. Zechárjá próféta szerint a messiási időkben támuz 17. az öröm és lakomák napja lesz majd. Betegek, terhes nők és szoptató anyák nem böjtölhetnek. A gyermekek szintén nem tarthatnak böjtöt. A fiúk 13, lányok 12 éves kor alatt, tehát akinek nem volt még bármicvája vagy bátmicvája. Ha valakinek egészségügyi okokból szabad ennie, mint például gyógyszer bevétele előtt, az figyeljen arra, hogy lehetőleg ne édességeket, hanem rendes ételt egyen.
A Tórából az aranyborjú történetét olvassák fel reggel és délután is, háftárának Jesája könyvéből olvassák fel a szentélyszolgálat újrakezdéséről szóló részt. A böjtnapok olyan, különleges időszakokat jelentenek, melyeken az Örökkévaló fokozott mértékben várja a megtérésünket. A nap nem csupán szomorúságot, hanem lehetőségeket is magában hordoz, lehetőséget arra, hogy helyrehozzuk a Szentély pusztulásának kiváltó okát, siettetve ezáltal a végső megváltást és a messiási idők elkövetkezését.
A támuz hó 17. napjától áv hó 9-ig tartó, héberül sloset hásávuotnak, vagy béjn hámécárimnak, jiddisül drájvochennek nevezett gyászidőszakban szintén sok negatív esemény történt a zsidókkal a történelem során, Jeruzsálem pusztulásán kívül is. Ennek megfelelően ebben az időszakban nem tartanak esküvőt, nem zenélnek, illetve nem hallgatnak élő zenét, nem vágatnak hajat, nem borotválkoznak, illetve nem vesznek új ruhát, vagy nem fogyasztanak abban az évben még nem kóstolt gyümölcsöt. A három hét utolsó kilenc napjára, azaz áv hónap elsejétől áv hónap kilencig (nájn tég) még szigorúbb előírások vonatkoznak. A hagyomány szerint áv hó elsején halt meg Áron, az első főpap, aki mindig a békességre törekedett. Szintén e napon vált egyértelművé a Szentély első és második pusztulása (hurbán), napról napra közeledett a vég, nem tudtak már sem hús-, sem boráldozatot bemutatni. Ezekben a napokban nem szokás húst enni és bort inni, kivéve a szombat tiszteletére tartott kidust. Ezért nevezzük tejes napoknak ezt az időszakot, melynek végén érkezünk el áv hó kilencedik napjához, Tisá Beávhoz.
Tisá Beáv a zsidóság egyik legnagyobb gyásznapja. A hagyomány szerint e nap mindig is szerencsétlen volt a zsidóság számára. Például, bölcseink szerint ekkor határozta el az Örökkévaló, hogy nem mehettek be Kánaán földjére az Egyiptomból kivonult zsidók, csak a negyven éves pusztai vándorlás alatt született és felnőtt új generáció. E napon került Egyiptomba rabszolgának József, követték őt családtagjai és rövid időn belül megkezdődött az egyiptomi rabszolgaság. A Salamon király által építtetett első Szentély ante 586-ban, és 70-ben a Titus vezette légiók által felgyújtott második Szentély pusztulása (hurbán). Áv hó 9-e hasonlóan Jom Kippurhoz teljes böjtnap, napnyugtától másnap estig (25 óra) tartó szigorú böjttel. Tilos az étel és italfogyasztás, nem viselünk bőrcipőt (a régi időkben a kényelem és gazdagság jelképe volt), tisztasági mosdáson kívül tilos a fürdés és illatszerek használata, tilos a házastársi érintkezés. A böjt előtti utolsó étkezésnél, az áruhát máfszeketnél, szokás gyümölcsöket és hamuval megszórt tojást enni. A tojás a gyász jelképe.
A zsinagógába vászoncipőben vagy papucsban megyünk, párnákon foglalunk helyet a földön vagy a lépcsőkön. A Megilát Éhá-t, azaz Jeremiás siralmit olvassuk, hagyományos, kántáló dallammal. A Tórából Mózes figyelmeztetéseit, feddő szavait olvassuk, hogy milyen csapások is várnak a népre, ha elfordulnak az Örökkévalótól. Áv hó tizedik napján délig még nem szokás húst fogyasztani és bort inni, mert eddig égett a Szentély.
Ezután megváltozik a hónap elnevezése, menáhem áv, azaz vigasztaló áv lesz a neve
