“A böjt arra való, hogy felrázza a szíveket, hogy kitáruljanak a magunkba tekintés kapui, hogy ráeszméljünk rossz cselekedeteinkre és őseink hibáira, melyek okozói voltak az e napokon bekövetkezett bajnak is. Az emlékezés odairányít bennünket, hogy mi jól cselekedjünk.”
/RAMBAM/
A bölcsek úgy látták, hogy önmagában a böjt nem szabadít meg a bajtól és a veszélytől, hanem csak az igazi, őszinte megtérés, a jó és önzetlen cselekedetek együttvéve. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy böjtölni kell minden, a közösséget sújtó csapás miatt mindaddig, amíg az Ö.való meg nem könyörül. A Tóra parancsa segítséget kiáltani és sófárt fújni minden csapás miatt, ami a közösséget éri. A sófárfúvás célja tudatosítani az emberekben, hogy helyzetük gonosz cselekedeteik miatt romlott meg, s egyúttal bűnbánatra szólítani fel őket, mert csak a megtérés szüntetheti meg a csapást.
A Kicur Sulchan Aruch egy teljes fejezete foglalkozik a közösségi böjtökkel, azok előírásaival:
“A próféták szavaiból kapott, parancs, hogy azokon a napokon, melyeken csapások érték őseinket, bőjtölni kell; a bőjtölés célja felserkenteni a szíveket, hogy keressék és meglássák a megtérés utjait, és hogy emlékeztessen a mi gonosz cselekedeteinkre és atyáink tetteire, amelyek olyanok voltak, mint a mi tetteink mostan, amiglen okozták nekik és nekünk mind e csapásokat. S e dolgokra emlékezve térjünk vissza bünbánattal, hogy megjavuljunk, mint a tóra mondja (M. II. 26. 40.): ‘és bevallják bünüket és atyáik bünét.’ Azért tartozik minden ember ezeken a napokon magába szállani, a tetteit megvizsgálni és rossz tetteit szánva-bánva megszüntetni.
Nem a bőjtölés maga a lényeg… a bőjt nem más, mint felkészülés a megtérésre.”
/Kicur Sulchan Aruch CXXI.1./
A biblikus időkben a böjt kezdetét sófárfújással jelezték, a böjtölők a földön ültek, zsákból (durva anyagból) készült ruhát öltöttek, port és hamut hintettek fejükre. A Talmud előtti időkben már összeállították a böjtök lajstromát, s ezzel egy külön könyv a Megilát táánit (Böjtök tekercse) foglalkozik. A Talmud egy egész traktátusban tárgyalja a böjtöket; pontosan megírja a böjt szabályait, azt, hogy mikor és hogyan kell böjtölni. E szerint például böjtölni kellett: földrengés, sáskajárás, árvíz, dögvész esetén.
A középkorban az eluralkodó aszketikus szellem miatt megszaporodtak a böjtök. A diaszpórában – értelemszerűen – megszűntek a mezőgazdasági jellegű, az Izrael földjéhez kötődő közösségi böjtök és az egyéni böjtök kerültek előtérbe. Szokásban volt és van némely zsidó közösségben böjtölni például: rossz álom esetén, várható nehéz szülésnél, azért, hogy Tóra-tudós fiú szülessen, jahrzeitkor, valamely fogadalom következtében, vőlegénynek és menyasszonynak esküvőjük napján, s a shoára emlékezvén.
A zsinagógákban tíz böjtölő esetén a Tórából felolvassák Mózes második könyvének XXXII, 11-14 és XXXIV, 1-10 verseit, melyek Mózes könyörgését és az Ö.való megbocsájtását írják le.
A böjt megkezdése előtt szokás könnyen emészthető ételeket fogyasztása. Aki bőségesen étkezik, olyan mintha két napon át böjtölt volna – mondták bölcseink.
A böjt alatt sem ételt, sem italt nem fogyasztunk.
A böjt elmúltával pedig egy pohárka pálinkával, likőrrel készítjük elő gyomrunkat az étkezéshez.
Forrás:
Róna Tamás
A zsidó lélek és a böjtök
pp. 1-1. , 1 p. (1999)