Egyszer volt, hol nem volt, valahol a közeli keleten, a mesés paloták és kevésbé mesés sátrak között, pont a folyó mellett élt egy próféta, akinek Bileám volt a becsületes neve. Messze földön híres volt a tudományáról, áldásainak jótékony hatásáról és átkainak pusztító természetéről. Nem csak úgy szórta ezeket Bileám, ez volt az ő munkája, ha felbérelték áldott, vagy éppen átkozott, a megrendelő szándéka szerint. Moáb királya ebben az időben Bálák volt, kinek népéhez tartozott hősünk, a próféta. Bálák király nem volt a legbátrabbak közül való, így, amikor a szomszédban élő zsidók legyőzték az emóriakat, rendesen megijedt, mondhatjuk, hogy még a nem létező bátorsága is inába szállt. Üzent is hirtelen a messze földön híres Bileámért, hogy uzsgyi, pattanjon a szamara hátára és vágtázva érkezzen hozzá, csak úgy poroljon mögötte az út! Mellékesen azt is megüzente, hogy olyan megbízást készül neki adni, amit, ha elvégez, soha többé nem lesz gondja abrakra, annyi fizetést kap!
Bileám visszaüzent, hogy nem eszik olyan forrón a kását, lepihen kicsit, aztán majd, ha feljön a Nap, választ küld a királynak. Álmában megjelent neki az Örökkévaló és arra utasította, hogy ne menjen. Így Bileám nem ment. A király egyik kétségből a másikba esett, elküldte a fejedelmeit, hogy győzzék meg a prófétát, ígérjenek aranyat, ezüstöt, tevét és karavánt, csak jöjjön. Éjjel az Örökkévaló elengedte Bileámot, menjen, teljesítse a király óhaját.
Bálák megkönnyebbülve látta, hogy befarol a szamár a királyi udvarba, leszáll róla a megfelelően poros próféta és már indul is felé.
– Üdvözöllek, próféta, gyere közelebb, ne félj, nem harapok.
– Uram, királyom, köszönöm, hogy rám gondoltál, jöttem, ahogy csak tudtam, nyeltem a port, a szemem is tele vele, olyan sebesen vágtaott a szamaram!
– Nagyon helyes. Most figyelj rám, de nagyon, mert csak egyszer mondom el. Van ez a nép, szemben a népemmel, kijöttek Egyiptomból, egyre többen vannak és erősek. Az emóri királyt és csapatát már le is győzték, csúfos vereséget szenvedtek, pedig nagy harcosok, páncéllal, gyors lovakkal. Én nem kockáztatnék. Eredj át hozzájuk és átkozd meg őket a leghatásosabb átkoddal! Úgy legyenek megátkozva, hogy eszükbe ne jusson bennünket még csak megszólítani sem, nemhogy megtámadni!
– Uram, királyom, értem a szándékod! Kikeresem a leghatásosabb bénító átkomat, átmegyek a táboruk közelébe és rájuk szórom! Ne aggódj, királyom, amint hat az átok, a zsidók nem lesznek ránk veszélyesek!
– Ezt várom tőled, indulj hát!
– Indulok, uram, amint megkaptam az előleget, a költségeimre, hosszú az út, nekem is ennem kell, a szamaramnak is, meg hát, így tiszta az üzlet.
– Felnégyeltetlek a szemtelenségedért! Hogy merészelsz előleget kérni? Takarodj a szemem elől! Fizetek, amint látom, hogy elvégezted a munkát! Irgum-burgum! – dühöngött a király.
– Ez rendben is lenne, uram, – válaszolt a jövendőmondó – ám ez a feladat annyira fontos, hogy mégis jól jönne egy kis előleg, hogy tele hassal jobban bele tudjam élni magam az átkozásba. Sok energiát felemészt a bénító átok egy egész nemzetre…
– Jól van, legyen hát. Nem mondom, van benned akarat, ha a király szavával ellenkezel, de így legalább tudom, hogy az átkod is hatásos lesz. Fogd ezt a zacskó aranyat és indulj.
Bileám lement az udvarra, felült a szamara hátára, megbökte az oldalát és elindult a zsidók tábora felé. Ahogy mentek, Bileám látta, hogy a király embereket küldött, hogy kísérjék, gondolta, rendben, menjünk együtt. Ám a szamár egyszer csak megállt és nem ment tovább. Bileám csodálkozott, mi lelte, egész engedelmes jószág az, biztos csak makacskodik. Fogta hát a botját és megverte a szamarat. Visszaült a hátára, de a szamár fogta magát és egy fának nyomta Bileám lábát, majd eltört a sípcsontja! Több se kellett Bileámnak, megint elverte a szamarat. Gondolta, ennyi csak elég lesz, makacs jószág, csak megindul! Meg is indult, csak éppen egy olyan útra, ahonnan se jobbra, se balra nem lehetett fordulni, olyan szűk volt! Bileám lepattant a szamárról, pont a fájós lábára, fel is kiáltott kínjában. Már lendítette a botját, mikor a szamár egyszer csak megszólalt!
– Bileám! Miért akarsz engem már harmadszorra is megverni? Nem én vagyok az, aki egész életemben szolgáltalak? Egyrészt a vastag bundám megvéd a botodtól, meg nagyon erős sem vagy, szóval nyugodtan be is fejezheted! Pontosan tudom, hova akarsz menni.
– Szamár! Te beszélsz? – Bileám majd elájult a csodálkozástól – Ha meg ilyen jól tudod, mit akarok, miért ellenkezel?
– Mert mindig, amikor a zsidók felé indulnál, megjelenik az angyal, karddal a kezében, hol előttem, hogy mellettem, hol alattam. Tőle meg jobban félek, mint a te gyenge karodtól.
Bileám nem hitt a szamárnak, ami elég buta dolog volt, hiszen mindenki tudja, hogy egy beszélő szamárnak hinni kell, nem beszélnek a vakvilágba. Ekkor megjelent az Örökkévaló angyala Bileámnak és így szólt hozzá:
– A szamarad téged mentett meg. Ha tovább mész, téged megöllek, a szamarad pedig mehet haza, nélküled.
Így esett, hogy a beszélő szamár nem vitte el Bileámot, hogy megátkozza a zsidókat.
Később, amikor Bálákkal, a moábiak királyával mégis a táboruk közelébe jutott, átok helyett áldás jött ki a száján. Háromszor áldotta meg Bileám a zsidókat, majd megjövendölte dicsőségüket, Bálák nagy bosszúságára.
A szamarat soha többé nem verte meg sem a gazdája, sem más, ugyan a beszédes napjai elmúltak, mégis boldog életet élt.
Ismered azt a szólást, hogy “Áll, mint Bálám szamara”? Bileám azonos Bálámmal, a szamár pedig a mesében szereplő bátor állat, amelyik még akkor is megvédte a gazdája életét, amikor az rosszul bánt vele.
Rajzoljuk le Bálám szamarát:
