וַיַּרְא בָּלָק, בֶּן-צִפּוֹר
És látta Bolok
( IV.M. 22/2.)
Bálák, Moáb királya,felkéri Bileámot, átkozza meg Izrael népét. Bileám háromszor, próbálkozik átkot mondani, de mindhárom alkalommal áldás hagyja el a száját. Bileám története azt tanítja, hogy az Örökkévaló választott népét, a zsidók fennmaradását spirituális törvények irányítják, így csak szellemi erővel lehet legyőzni őket.
Ki volt Bileám, a midjanita varázsló?
Már a neve is talány: בלעם név úgy olvasható בעל העם „ a nép ura”.
Mások szerint, neve úgy is értelmezhető: בלי עם „nép nélküli” olyan értelemben, hogy nem tartozott sehova, oda csatlakozott ahol ”megfizeték”
Bileám – bölcseink szerint- tudott valamit, amit rajta kívül senki: tudta mikor haragszik Örökkévaló! A föld egyetlen teremtménye sem tudta ezt, csak Bileám.
Írva van róla:
וְיֹדֵעַ, דַּעַת עֶלְיוֹן
“aki ismeri a Legfelsőbb gondolatát”
(IV.Mózes 24:16).
Bileám, ismerte és ki akarta használni azt a pillanatot, amikor az Örökkévaló haragszik Izrael népére.
A Talmud (Bráhot 7a) elárulja:
עַמִּי, זְכָר-נָא מַה-יָּעַץ בָּלָק מֶלֶךְ מוֹאָב, וּמֶה-עָנָה אֹתוֹ, בִּלְעָם בֶּן-בְּעוֹר–מִן-הַשִּׁטִּים, עַד-הַגִּלְגָּל, לְמַעַן, דַּעַת צִדְקוֹת יְהוָה
“Népem! Emlékezz csak: mit koholt Bálák, Moáb királya, és mit felelt néki Bálám, a Beor fia?.”
( Micha 6:5).
Rabbi Elázár mondta: Azt mondta I-en Izraelnek: tudjátok, mennyi igazságot cselekedtem veletek, például nem haragudtam Bileám ármánykodásainak napjaiban, mert ha haragudtam volna, akkor “Izrael gyűlölőiből” (Izraelre lázadóira használt kifejezés) nem maradt volna maradék és túlélő.
Bileám mondta Báláknak:
.מָה אֶקֹּב, לֹא קַבֹּה אֵל; וּמָה אֶזְעֹם, לֹא זָעַם יְהוָה
“Hogyan átkozzam azt, akit I-en nem átkoz, és mit szidalmazzam azt, akit I-en nem szidalmaz?”
(4Mózes 23:8)
Az Örökkévaló, azokban a napokban egyáltalán nem haragudott.
Bölcseink szerint Bileám csillagjós volt: Kiolvasta a csillagokból, hogy ki fog a közeljövőben meghalni. Azt, hajlandó volt nyilvánosa megátkozni. Azok akik hallották átkát, azt hitték, hogy az illető átka következtében halt meg.
Nem ismerték, az Örökkévaló, Ábrahámnak tett örökérvényű ígéretét:
וַאֲבָרְכָה, מְבָרְכֶיךָ, וּמְקַלֶּלְךָ, אָאֹר
„És megáldom azokat, akik téged áldanak és a ki téged átkoz, azt megátkozom.”
( I.M. 12/3.)
Bileám rabba érdekes esete az áldás-átok kettőségről!
„ Egy ifjú jelent meg két öreg előtt, kiknek neve volt: Jonathan és Jehuda.
Mi a kívánságod?-kérdezték tőle.
–Apám küldött, hogy áldjatok meg legszebb áldásotokkal”…És ők akkor, kezüket fejére téve, ekként áldották meg az ifjút:
Legyen a Te akaratod, Mindenható Isten, hogy ez az ifjú vessen, de ne arasson. Bevigyen, de ki ne hozzon. Kivigyen, de be ne hozzon. Omoljon szét a háza, de maradjon fent a kunyhója. Szedjék szét az asztalát és ne ünnepeljen újesztendőt. Ámen.”
Az ifjú sírva rohant haza apjához: Megátkoztak, Apám! Áldás helyet átkot mondtak rám!! ….és elmondta a különös, fenyegető szózatot, melyet a két öregtől hallott.
Az apa, kinek neve Simon ben Jocháj volt- ajkait mosolyra nyitotta és csendesen felelt:
„ Áldás volt fiam, a legnagyobb áldás: Vess, de ne arass; legyenek gyermekeid, de ne haljanak meg előtted! Bevigyél, de ki ne hozz; fiaid hozzanak asszonyt a házhoz, legyen boldog a házasság, a férfiak maradjanak életben; nehogy özvegyeiket, vissza kelljen vinned szülői házukba. Kivigyél, de be ne hozz; add férjhez lányaidat, éljenek boldogul férjeikkel és ne térjenek vissza özvegyen tehozzád. Omoljon szét a házad, mert a zsidó hit a sírvermet nevezi háznak, ahol annyi ideig vesztegel a test. Maradjon fent a kunyhód; mert a mi tanításaink szerint a földi élet, csak szellős kunyhónak számít. Szedjék szét az asztalodat; annyi gyerek és unoka ülje körül örömben és csapongó vígságban. És ne ünnepelj újesztendőt; ami azt jelenti tanításunkban, hogy legyen boldog, hosszú házasságod és ne hozz új asszonyt, második feleséget otthonodba. Ez hát a különös áldás, édes fiam, amit nem értettél.
Látod-e most már, mit mondott a két szent mester: Jochanan és Jehuda?
Bileám, meg akarta átkozni a zsidókat és átok helyett, ez jött ki száján:
מַה-טֹּבוּ אֹהָלֶיךָ, יַעֲקֹב; מִשְׁכְּנֹתֶיךָ, יִשְׂרָאֵל
“Milyen szépek a sátraid Jákob, hajlékaid Izrael”!
(24:5).
Ezt a szép mondat imakönyveink elején is megtalálható, hogy a zsinagógába belépve azonnal elmondjuk. Érdekes, hogy egyesek ezt kihagyták. Rabbi Slomo Luria írja: “amikor bejövök a zsinagógába, ezzel a verssel kezdek:
וַאֲנִי–בְּרֹב חַסְדְּךָ, אָבוֹא בֵיתֶךָ
“De én kegyelmed bőségéből házadba léphetek”
(Zsoltárok 5:8)
De kihagyom a “milyen szépek a sátraid” kezdetű mondatot, mert Bileám mondta először, és átokként hangzott el”. Vagyis nem csak az számít, hogy mit mond az ember, hanem az is, hogy milyen szándékkal mondja.