A szeretet szavával köszöntöm minden Kedves Hitsorsosomat Pinchász szentírási szakasz szombatjára készülve!
“És szólt az Ö – való Mózeshez mondván: Pinchász, Áron pap fiának, Eleázárnak fia elfordította haragomat Izráel fiairól, midőn buzgalommal buzgólkodott érettem közöttük, …”
(4M:25.10-11)
Pinchász gyorsaságával és igazságra törekvő buzgalmával gátat vetett a fertőzésnek, amely Izráel erkölcsi ellenállóképességének megsemmisülését eredményezhette volna. Jutalmul a családjában öröklődő főpapságot kapta. És valóban, az ő családjából kerültek ki a főpapok az ókori zsidó állam bukásáig. Bölcseink tanítása: “Pinchász azonos Élijáhuval”, mert Pinchász félelmet nem ismerő cselekedete, amelyre őt tiszta és szent indítóokok késztették, a vihar és a tűz prófétájának méltó párjává tették. A Pinchász hetiszakaszhoz rendelt prófétai rész a Királyok könyvének 18-19. fejezete.
Ebből idézek:
“Jöjj ki és állj a hegyre az Ö – való színe elé. És mikor elvonult az Ö – való, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket és tördelte a sziklákat az Ö – való előtt, de az Ö – való nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett, de az Ö – való nem volt ott a földrengésben …”
(1Kir.: 19, 11.)
Gersonides szerint Ö – való így adta Élijáhu próféta tudtára, hogy az isteni jelenlét nem a viharban, a tűzben, a földrengésben van, hanem a csöndben, a meggyőző erejű, halk hangban.
A Királyok könyve így folytatja:
“A földrengés után tűz támadt, de az Ö – való nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott.”
(1Kir.:19, 12)
Ismét Gersonidest hívom segítségül írásmagyarázóként. Szerinte Élijáhu nagy haragjában mintegy felszólította Ö – valót, hogy bosszulja meg a próféták kiontott vérét, a megszegett szövetséget.
Tudnunk kell, hogy Élijáhu prófétának – kinek lelkében egy midrási legenda szerint, Pinchász lelke lakozott, és aki a Karmel hegyen mérkőzött meg a Baál kultusz négyszáz papjával – a karmeli események után menekülnie kellett Jezabel királyné haragja elől. A zsidó történelemben sajnos gyakran előfordult, hogy a nép vezető férfiai, bár tudták mi a helyes és mi a helytelen, asszonyaik befolyása alatt álltak és azok helytelen döntéseinek biztosítottak teret. Jezabelnek egyetlen éjszaka sikerült megváltoztatnia a gyenge jellemű Ácháb király álláspontját, s szabad kezet kapott a próféta elleni bosszúhoz.
“Mit csinálsz itt Élijáhu?”
(1Kir.:19,13)
– kérdezte kétszer is az Ö – való, és Élijáhu mindkétszer a következő feleletet adta:
–“Buzgólkodtam az Ö – valóért, a Seregek Uráért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat kardélre hányták. Én egyedül maradtam és engem is halálra keresnek, …”
(1Kir.:19,14)
Ekként válaszolt Élijáhu az Ö – való kérdésére.
Gersonides szerint Élijáhu szemrehányó, sőt bosszúra felszólító mondataira adott isteni válasz azt sugallja:
“Hagyd el a barlangot, és könyörögj irgalomért, esdekelj bűnbocsánatért a zsidó nép számára, mert ez Ö – való akarata! Ő hosszan tűrő, könyörületes, elnéző és megbocsátó …”
Ám Élijáhu – Gersonides szerint – nem értette meg a célzást. Ehhez képest Ő az, aki örökké él, mindig közöttünk van, és segítségére siet a szorongatott zsidóknak, elmegy minden brisz milóra, vendégünk a széderestén. Élijáhu fanatikus vakbuzgósága éppen az ellentéte a könyörületes, megbocsátó isteni magatartásnak. Mégis Élijáhut a Mind – ható tüzes szekéren vitette a menyekbe.
Ideje van a szónak, s ideje van a cselekvésnek – mondjuk a Kohelet után szabadon. A Prédikátor szavaival élve Élijáhu a cselekvés embere volt. I – en ostoraként tevékenykedett. Az ő túlbuzgósága mindig az Ö – valóért való harcot képviselte. Tevékenységével sikerült elfogadtatnia az ingadozó néppel az Ö – való egyeduralmát.
Amikor a monoteista lelkesedés lohadtával még neki magának is menekülnie kell, elkeseredik. Az Ö – való kioktatására – a prófétaság feladatait, mibenlétét illetően – pozitív választ ad. Ez első hallásra meglepőnek tűnik, hiszen panaszából azt látjuk, hogy nem képes felnőni Mózes nagyságára. Mózes prófétánk a legfanatikusabb prófétáink közül is kiemelkedik azzal, hogy nemcsak az Ö – való szolgálatában volt féltékenyen túlbuzgó, hanem Izráel védelmében is. Az Ö – való haragjával szemben is elszántan kelt Izráel védelmére. Élijáhu ebben tán elmaradt Mózes mesterünk mögött, és lelke is megöregedett. A régi feladathoz már nem érezte magát elég erősnek, az újhoz pedig új prófétát keresett. Élijáhu mindenkor a cselekvés embere volt. Tudta ezt az Ö – való, és elfogadta Élijáhu lemondását, zöld utat adott a politikai átszervezéshez.A hűségben, harcban kipróbált tapasztalatra bízta Ö – való az új próféta kinevelését, a jövő megszervezését.
Engedtessék ez meg minden kor zsidó közösségeinek.
A tanítást Malachi próféta azon szavaival zárom, mely népünk, a zsidó nép több ezer éves Messiásvárását tartja ébren bennünk.
“Én pedig elküldöm hozzátok Élijáhu prófétát, mielőtt eljön az Ö – valónak nagy és félelmetes napja.”
(Malachi 3,23)
Így legyen még a mi időnkben!
Omén.