Ismered a mondókát?

Ha előttem van észak, a hátam mögött dél, balra a Nap nyugszik, jobbra pedig kél!

Túránk bemutatja a helyet, ahol nyolcszázharminc évig állt a Szentély.

Dávid király elképzelte, majd fia, Salamon király építette meg a Szentélyt. Uralkodásának negyedik évében kezdődtek a munkálatok és hét esztendeig tartottak. A Szentély a Templom Hegyen állt, épületekből, folyosókból, alagutakból, emelvényekből, kertekből álló együttes része volt. A Har Habait, azaz a Templom Hegy ötszázszor ötszáz könyök területen feküdt. Mennyi egy könyök? Nagyjából annyi, mint egy felnőtt férfi alkarjának és kezének a hossza, tehát hozzávetőlegesen 45 cm. Érdekesség: az épületegyüttes eredetileg 50.625 négyzetméter volt, tehát száztizenkettő iskolai tornaterem fért volna el rajta. Öt kapun lehetett bejutni, északról a Tádi kapun, nyugatról a Kiphonus kapun, délről a két Hulda kapun és keletről a Susan kapun át. Az elnevezések a Második Szentély idejéből származnak. A Kiphonus szó görögül rózsakertet jelent, a Susan kaput a babiloni város tiszteletére nevezték el, mert ott kaptak a zsidók engedélyt az újjáépítésre. A Hulda kapuk névadója az a prófétanő, aki ugyan megjövendölte Jeruzsálem pusztulását, de mindent megtett, hogy jó útra terelje a zsidókat.

Érdekesség: a Kiphonus kapu lezárt maradványát 125 évvel ezelőtt a brit Charles Warren fedezte fel.

Később, Heródes király még három kaput építtetett a nyugati oldalra. A Templom hegy központi részén állt a Szentély épülete. A többi épületben tanultak, dolgoztak, laktak, fegyvereket tartottak, támadás esetére, valamint a szombatot jelző sófár is egy külön helyiségből hangzott fel.

A nők udvara

Ez az udvar adott helyet a nők karzatának, melyre az északi és a déli oldalon, egy-egy lépcsősoron lehetett feljutni. Az udvar négy sarkában kamrákat építettek a templomi szertartásokhoz szükséges fa, olaj tárolására, ellenőrzésére, a náziroknak (szent fogadalmuk miatt elkülönülők), valamint a korban gyakori lepra betegségből gyógyultaknak is.

A Nikanor kapu

A Nők udvarának nyugati végén félkör alakú lépcsősor vezetett a Második Szentély idejében a hatalmas Nikanor kapuhoz, mely olyan nehéz volt, hogy csak húsz erős férfi tudta megmozdítani, ezért szombat előtt és a nagyünnepekkor nyitották csak ki őket. A legenda szerint Nikanor, egy Jeruzsálemben élő alexandriai ajándékozta a kapukat a Szentély számára. El is ment érte Egyiptomba, hogy hajón hozza el Akkó kikötőjébe. Felpakolták a két gyönyörű, díszes, ám hatalmas és nehéz ajtót a hajóra, amikor vihar tört ki a tengeren. Óriási hullámok dobálták a hajót, s, amikor egy különösen veszélyes közeledett, hogy ne süllyessze el őket, az egyik kaput a tengerbe dobták. A hajósok éppen készültek a másikat is kidobni, mire Nikanor azt mondta, hogy inkább őt taszítsák a vízbe! Ebben a pillanatban a tenger lecsendesedett és tükörsima lett. Nikanor mélyen gyászolta a vízbe dobott kaput, melyet a Szentélybe szánt és elveszett. Amikor végül kikötöttek Akkóban, szétnyílt a víz és a hajó mellől felbukkant az elveszettnek hitt kapu.
A Misna Joma traktátusában is találunk említést Nikanorról:

“Nikanor ajtaival pedig csoda történt.”
(Joma 3:10)

Az Oltár

(figyelmeztetés: állatok leölése)

Ameddig állt a Szentély, a zsidók áldozatot mutattak be az Örökkévalónak. Az égő és egyéb áldozatokra vonatkozó parancsolatokat a Tórában olvassuk. Mik voltak ezek az áldozatok? Leginkább kóser állatok, melyek evésre is alkalmasak, marha, juh, kecske. Az állatokat levágták és részben, vagy egészben elégették, elfüstölték az oltáron. Az áldozati állatot előkészítették, a belsőséget a falakon kívül égették el. Az oltár maga kőből, mészből és szurokból készült, apró, hibátlan, sima kövekből, melyeket nem munkáltak meg fémmel. A felső részéhez rámpa vezetett, hogy a kohaniták a tetején tudják elégetni az áldozatot. Lentebb két kisebb párkány volt, melyekhez szintén rámpán lehetett feljutni.

Az Oltár tetején három halom fa volt, egy az égőáldozatnak, egy a napi gyújtáshoz és egy a ketoret, azaz meghatározott növények égetéséhez.

Sár Hámájim, azaz a Víz kapuja

A Víz kaput kizárólag Szukot ünnepekor használták a papok, hogy a Siloám forrásából merített vizet azon keresztül vigyék át, arany edényben, sófárral köszöntve. A Talmud szerint a Siloáh forrása pontosan a Szent Föld közepe. A kapu felett található mikvét, rituális fürdőt kizárólag Jom Kippurkor használta a főpap, ötszöri merítkezésre.

Érdekesség: a Siloám forrás vizével telt medencét ma is láthatod Jeruzsálemben.

Túránk befejezéseként jövő héten a Bet Hamikdás, azaz az egykori Szentély épületét fogjuk közelebbről megnézni!