Receptajánló a tejes napokra

2021.07.15.

Édes és kedves emlékként sejlenek fel bennünk gyermekkorunk kedvenc ételei és italai. Az édesanyánk készítette kakaó, tejbegríz, a túros és lekváros palacsinták, a tejberizs. De nagymamáink kelt tésztái, melyek szálltak, annyira könnyűek voltak, szinte csak a rengeteg töltelék tartotta a tányéron. Túróstáska, túrósbatyu, túróspite, porcukorral bőven hintve…
Tejes ételeket készített hajdan a zsidó háziasszony a Jeruzsálem pusztulását idéző, legnagyobb gyász- és böjtnapot, azaz áv hónap 9-ikét, Tisá Beáv-ot megelőző félböjt, jiddisül nájn tég, kilenc nap idején. Ez idő tájt került a zsidó étrendbe a tejfeles bableves, a loksn kugli, a túrós delkli és más hasonló ételek. Mindannyiunknak van kedvenc tejes étele, készítsük, és fogyasszuk el, közben pedig emlékezzünk, nagyszülőre, édesanyára, a Szentélyre!

Szombaton este kezdődik a huszonöt órás böjt mely vasárnap estig tart.

Humusz

Hozzávalók: 1 db csicseriborsó konzerv, 2-3 evőkanál szezámmag, 0,5-1 dl olívaolaj, 4-5 gerezd fokhagyma, só, bors

Elkészítés: a szezámmagot száraz serpenyőben megpirítjuk, óvatosan, nehogy megégjen! Célszerű miután megpirult egy tálba önteni, hogy hűljön egy kicsit. A pirított szezámmag nagyon különleges ízt ad a humusznak! A csicseriborsóról leöntjük a levet és késes aprítóba vagy mélyebb edénybe tesszük és botmixerrel pürésítjük, miután hozzáadjuk a fokhagymát, az olívaolajat, és a kihűlt szezámmagot, kevés sót és borsot adunk hozzá, aprítás vagy turmixolás után kóstoljuk meg és ízesítsük újra. Ha szeretjük a csípőset, akár chilit is adhatunk hozzá, bár ezt közvetlenül böjt előtt nem ajánlom.

 

Tárkonyos zöldségleves

Hozzávalók: 4 db sárgarépa, 2 db fehérrépa, 1 kisebb zeller, 1 kisebb karalábé, 30 dkg zöldborsó, 4-5 db champion gomba, 1 db paradicsom, 1 db paprika, 1 db hagyma (újhagyma vagy lila, de akár póréhagyma is), vegeta, só, bors, tárkony. 1 kis doboz tejföl, liszt a habaráshoz.

Elkészítés: a zöldségeket megtisztítjuk, karikára illetve apró kockára vágjuk. A hagymát aprítjuk, a gombát és kevés olajon megdinszteljük, mikor már szép üveges, akkor beletesszük a darabolt és megmosott zöldségeket, ízesítjük és puhára főzzük. Amíg megfő, elkészítjük a habarást, a lisztet elkeverjük a tejföllel, majd egy kevés sót adunk hozzá. Tapasztalatból tudom, hogy az elkészített rántásba és habarásba mindig tegyünk egy kevés sót, mert így nem csomósodik be, amikor beletesszük az ételbe, hanem szép sima marad.

 

Zöldségleves cérnametélttel

Hozzávalók: 3 db sárgarépa, 2 db fehérrépa, 1 kisebb zeller, 1 karalábé, 1 hagyma, petrezselyemzöld, só, bors, vegeta.

Elkészítés: a zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk, daraboljuk, majd feltesszük főni. Ízesítjük sóval, borssal, vegetával. A petrezselymet vízbe áztatjuk vagy folyóvízben nagyon alaposan megmossuk. A tésztát kifőzzük, leszűrjük, és hideg vízzel leöblítjük, tálalásig félretesszük. Miután levesünk megfőtt, a forró levest a tányérba rakott tésztára merjük.

Csicseriborsógulyás

Hozzávalók: 1 doboz csicseriborsókonzerv, 3-4 db sárgarépa, 3 db fehérrépa, 1 nagyobb fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 db paradicsom, 1 db paprika, 2-3 szem burgonya, petrezselyemlevél, 2-3 db babérlevél, majoranna, kömény, só, bors, fűszerpaprika.

Elkészítés: a zöldségeket megtisztítjuk és a leves jellegének megfelelően daraboljuk, összevágjuk, aprítjuk. A kockára vágott hagymát kevés olajon megdinszteljük, ha szép üveges, félrehúzzuk a tűzről és megszórjuk a fűszerpaprikával, kevés vizet öntünk rá, hogy nehogy megégjen, mert keserű lesz. Majd a pörköltalapunkba beletesszük a leszűrt csicseriborsót (ha a levét felfogjuk, kiváló habot verhetünk belőle) és befűszerezzük a pörköltet majorannával, fokhagymával, sózzuk és borsozzuk. Pár perc forralás után felhúzzuk hideg vízzel vagy zöldséglével és belerakjuk a zöldségeket. Utána ízesítünk, ha kell még, fűszerezzük! Belerakjuk a köménymagot és a babérleveleket. A gondosan átnézett és megmosott petrezselyemzöldet fűszerollóval vagy éles késsel deszkán összevágjuk, és a levesünkbe rakjuk. Készre főzzük! Ha szeretjük kézzel gyúrt csipetkével vagy deszkáról egyből a levesbe szaggatott nokedlivel gazdagíthatjuk a levesünket!
Garantálom, hogy nem fogod elrontani!

 

Cukkinikarikák levelestésztában

A cukkinit meghámozzuk és körülbelül 1 cm-es karikákra vágjuk. Kisebb pogácsaszaggatóval a magokat kivágjuk a közepéből, lesózzuk és pár percig állni hagyjuk. Papírtörlővel felitatjuk a cukkini levét és a közben vékony csíkokra felvágott leveles tésztát a lyukon keresztül a cukknikarikákra tekerjük. Felvert tojással megkenjük, majd zsírpapírral letakart sütőlapra helyezzük és megsütjük. Megszórhatjuk reszelt sajttal vagy szezámmaggal. Köretként adhatunk mellé fokhagymával kikevert tejfölt, salátákat vagy krumplipürét.

 

Tíz perces serpenyős zöldségek sült burgonyával

Hozzávalók, jelen esetben: 3 db cukkini, 50 dkg gomba, 2 db hagyma, 2 db paradicsom, 1 paprika, 3 gerezd fokhagyma, 1 kg burgonya, majoranna, só, bors.

A hozzávalókat megtisztítjuk, megmossuk és nagyobb darabokra vágjuk. A hagymát kevés olajon megfonnyasztjuk, majd rádobjuk a gombát, a paradicsomot és a paprikát, fűszerezzük. A fokhagymát fokhagymanyomón átnyomjuk és a zöldségekhez adjuk. Vizet nem kötelező aláönteni, mert a gomba enged némi levet, de ha bizonytalanok lennénk, akkor öntsünk alá egy keveset. A cukkinit adjuk hozzá és nagy lángon, állandó forgatás mellett pároljuk és pirítsuk készre. Közben a burgonyáról se feledkezzünk meg! Tisztítás és kockára vágás után főzzük félig készre, majd olajban süssük készre.

 

Rántott cukkini, rántott tojás, rántott gomba

A tökfélék szezonja van. Elkészítésük egyszerű, gyors és laktató fogás. Köretként salátákat, rizst, főzelékeket illetve krumplipürét, sült krumplit kínálhatunk hozzá. A rántott tojás nem annyira közismert, ezért elkészítését szívesen megosztom veletek!

Hozzávalók: 6 db tojás, fél liter tej, 3 kanál liszt, vaj, szerecsendió, só, bors.

A tojásokat megfőzzük, megtisztítjuk és hűlni hagyjuk. Közben besamelmártást készítünk. A vajat felolvasztjuk és a lisztet rászórva pirítani kezdjük, majd felöntjük a tejjel és sűrűre főzzük, szerecsendióval, sóval és borssal ízesítjük, hűlni hagyjuk. A tojásokat nagylyukú reszelőn lereszeljük és a kihűlt besamelhez adjuk, összekeverjük. Egy tálcára simítjuk, hűtőszekrénybe rakjuk minimum három órára. A többórás hűtés után könnyen szeletelhető és a hagyományos módon bundázható, azaz panírozható. Olajban kisütjük és forrón tálaljuk.

Rizskoch

Hozzávalók: 35 dkg rizs, 1 liter tej, 6 tojás, 1 csomag vaníliáscukor, 20 dkg porcukor, 1 csipet só,

A tejben a rizst puhára főzzük egy csipet sóval. Kicsit hagyjuk hűlni. Addig a tojásokat egyenként felütjük és megvizsgáljuk, a sárgáját elválasztjuk a fehérjétől, előbbihez keverjük a cukrokat, és a kihűlt rizsbe keverjük. A fehérjéket kemény habbá verjük és óvatosan a rizses masszához adjuk, laza mozdulatokkal beleforgatjuk. Egy tepsit kikenünk margarinnal, kilisztezzük és elsimítjuk benne a masszát, vagy különböző formákat készítünk elő a leírtaknak megfelelően. Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a teteje szép aranybarna nem lesz. Lekvárral vagy szörppel tálaljuk.
Szerintem a házi baracklekvárnál finomabb nincs!

Túrógombóc

Hozzávalók: 50 dkg túró, 4 db tojás, 6 dkg vaj, 10 dkg búzadara, csipet só

Elkészítése: a túrót villával finomra törjük a vajjal, a sóval és a külön-külön felütött tojások sárgájával együtt. A fehérjét kemény habbá verjük, és lazán a túróhoz forgatjuk a búzadarával, és körülbelül 1 órán át hűtőben pihentetjük. Ezután vizet forralunk, sót teszünk bele és nedves kézzel tojás nagyságú gombócokat formázunk a masszából, majd a lobogó vízbe tesszük. Fedő alatt, mérsékelt lángon kb. 10 perc alatt puhára főzzük, végül leszűrjük. Egy kevés olajon megpirítjuk a zsemlemorzsát, a gombócokat a zsemlemorzsába forgatjuk. Porcukorral kikevert tejfölt vagy csokiöntetet adunk hozzá.

Loksn kugli

Hozzávalók: 25 dkg kifőtt tészta, 3 tojás, 3 evőkanál cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 4 evőkanál margarin, só, fahéj, 1 csésze mazsola, darabokra vágott aszalt szilva, szárított sárgabarack és fél csésze nagyobb darabokra vágott dió.
A tojást felverjük a cukorral, a margarinnal, majd hozzáadjuk a kifőtt tésztát, a sót, a fahajat és a vaníliás cukrot, belekeverjük a szárított gyümölcsöt, a mazsolát és a diót. Kikent formában kb. negyvenöt percig sütjük.

Könnyű böjtöt mindenkinek!