A Magyarországon született, de hosszú ideje Németországban élő 42 éves Balla Zsolt lipcsei rabbit nevezték ki száz év óta az első tábori rabbinak a német hadseregben. Utoljára az első világháború alatt volt a német hadseregben tábori rabbi, a náci korszakban teljesen megszűnt a tisztség. Balla Zsolt közel két évtizeddel ezelőtt költözött el Budapestről, Berlinben tanult rabbinak, 1938 óta ő az első Németországban végzett és kinevezett ortodox rabbi. Ballát június 21-én avatták tábori rabbivá a lipcsei zsinagógában, de emellett továbbra is Lipcse és Szászország államilag elismert rabbija marad, valamint önkéntes alapon dolgozik a németországi ortodox rabbikonferencia igazgatótanácsában is. Balla Zsolt kinevezése kapcsán adott interjút honlapunknak.
– Mióta él Németországban és hogyan került oda?
– Idén már 19 éve, hogy Németországban élek. A történet rendkívül egyszerű: 1997-ben, 18 évesen leérettségiztem a budapesti Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolában. Utána a Műegyetemre jártam, ahol 2002-ben végeztem műszaki menedzserként. Akkor már nagyon fontos volt számomra, hogy valamilyen módon külföldi tapasztalatot szerezzek. Egyetemi éveiben korcsoportvezetőként szorosan kötődtem a szarvasi táborhoz. Tizenhét éves koromtól kezdődően jött az az időszak, amikor lépésről lépésre elköteleztem magam a zsidó élet iránt. Elkezdtem sabbatot és kósert tartani, rendszeresen imádkozni. Nagyon fontos volt számomra, hogy elmélyíthessem a zsidó tudásomat. Az egyetem elvégzése után barátom, dr. Verő Tamás rabbi hívta fel a figyelmemet arra, hogy a Lauder Alapítvány éppen akkoriban, 2000-ben nyitott Berlinben egy jesivát. Verő rabbi megkérdezte, nincs-e kedvem egy sabbatra odautazni. Akkoriban nem gondoltam, hogy a jesiva volna az a hely, ahová el szeretnék menni. Hozzáteszem Németország sem volt a legvonzóbb cél számomra. Mindenekkel együtt megígértem neki, hogy elmegyek egy hétvégére. Úgy alakult, hogy az hétvége valóban mindent megváltoztatott bennem. Rádöbbentem, ha valóban többet akarok tanulni a zsidóságról, akkor olyan módon kell belemennem a dolgokba, mint ahogyan az egy jesivában történik. Az ember ott nem egy elé terített információtömeget tanulmányoz, hanem azokat a kulcsokat tanulja meg, amikkel ezeket a szövegeket, a hatalmas tudást és a hagyományt ki lehet nyitni. Olyan módszereket tanulsz meg, amelyek alapján egy Talmud traktátus megnyílik neked. Az ortodox tanulás rendkivül nagy hatást tett rá. Olyannyira, hogy egy évet maradtam a jesivában. Aztán az egy évből kettő lett, majd még egy harmadik Jeruzsálemben. Utána már teljesen világossá vált számomra, hogy nem szeretnék visszaállni műszaki irányba. Sokkal inkább a zsidó oktatásban szerettem volna használni a menedzsment ismereteimet. Fontos, hogy az egyetemi éveim utolsó két évében levelező tagozaton jártam a rabbiképző liturgiatörténeti szakára is. Igaz, ezt a végül nem végeztem el, mert Németországból már nehézkesen tudtam volna összeegyeztetni a dolgokat. Németországban közben újra megnyitották a rabbiszemináriumot és 2009-ben itt kaptam ortodox rabbi diplomát. Azóta szolgálom a lipcsei közösséget, ahová mondhatni közben beházasodtam. Ebben az időszakban itt ismertem meg a feleségemet és 2007-ben házasodtunk össze.
– Megpályázta a lipcsei állást?
– Nem, a közösséggel való kapcsolatom organikusan alakult. Személyes ismeretségen keresztül kerültem ebbe a pozícióba és a mai napig ezt a közösséget tekintem otthonomnak. Értük tartozom felelősséggel. Két év óta a szászországi tartomány rabbija is vagyok.
– Gondolom nem szakadtak meg a magyar kapcsolatai?
– Dehogy, a mai napig minden évben legalább egy turnus erejéig a családommal együtt visszajárok Szarvasra. Két évvel ezelőttig még elmondhattam, hogy a gyermekeim többször voltak Szarvason mint ahány évesek, hiszen még egyéves koruk előtt is voltak már a táborban.
– Jól értettem, a lipcsei ortodox közösséget szolgálja?
– Egyetlen szóval sem mondtam ilyesmit! Azt mondtam, hogy a lipcsei közösséget szolgálom. Nagyon fontos, hogy az emberek megértsék, itt Németországban a dolgok úgy működnek, ahogyan azoknak a neológiában is működniük kellene. Németországban egységes közösség él. Az egységes közösség eszméje a magyar történelemből sokkal inkább köthető a status quo ante közösség fogalmához. Számukra nem volt elképzelhetetlen, hogy tagjaik a világi életben helyt álljanak, viszont a zsidó vallásjoghoz való kompromisszummentes közeledés is fontos volt számukra. Itt Németországban a legtöbb közösség teljes mértékben egységes, csak éppen ortodox rabbinikus vezetéssel.
– Mit jelent ez pontosan?
– Azt, hogy a lipcsei zsinagógámban Ön valószínűleg nem találna nagy különbséget egy neológ zsinagógához képest. Az egyetlen valódi eltérést nehéz megfogalmazni: a halachahoz való kompromisszummentes elkötelezettség az egy másik szinten van egy ortodox rabbinátusban. A közösségem tagjai közül nem mindenki tartja a vallást, ám ez az ő személyes döntésük. De amikor bejönnek a zsinagógába és ott sabbat van, akkor ott sabbat van. Az én 1200 tagot számláló lipcsei közösségemből talán hét vagy nyolc olyan családról tudok, akik minden szempontból komolyan tartják a vallást. De a közösség, hadd hangsúlyozzam újra, egységes. Attól, aki bejön a zsinagógába soha senki nem kérdezné meg, és te hová tartozol, mit csinálsz. Ez nem dolgunk! Ezzel együtt az én zsinagógámba egyaránt járnak haszidok is imádkozni és olyan fiatalok, akik csupán egy imára jönnek be. Mindig mindenkit szeretettel látunk és soha nem kérdezzük, ki vagy te. Egészen addig, amíg úgy nem dönt, hogy a közösség tagja akar lenni.
– Nem olyan régen a Bundeswehr tábori rabbijává nevezték ki. Miért éppen Önre esett a választás, hiszen akár egy német rabbit is jelölhettek volna?
– Nem vagyok biztos abban, hogy én vagyok a legmegfelelőbb ember a feladatra. Sőt bizonyos vagyok abban, hogy nem én vagyok a legalkalmasabb. Mielőtt valakit kiválasztanak bármilyen pozícióra megnézik milyen feladatokat kell ellátni és kiket kell reprezentálni, egyáltalán milyen típusú személyiségre van szükség. Az imént felsoroltak nem attól függenek, hogy valaki német vagy magyar. Nem akarok túlzásba esni, de talán ez az egyik oka annak, hogy nem Magyarországon lettem rabbi, hanem külföldön. Én ugyanis nem hozom magammal azt a történelmi hagyatékot, amit az itt felnőtt zsidók. Talán éppen annak köszönhető, hogy kicsit másképpen látom a dolgokat, mert kívülről érkeztem. Ez teszi lehetővé számomra, hogy egy olyan feladatot vállajak el, ami egy itt született embernek sokkal nehezebb volna.
– Volt valaha bármilyen köze a katonasághoz?
– Gyerekkoromban rendkívül sokat voltam a bicskei laktanyában, édesapám ugyanis itt volt törzsparancsnok. Igaz, hogy jómagam nem voltam sorkatona, mert éppen az egyetemi tanulmányaim végén szüntették meg a sorkatonai szolgálatot. De apámmal rengeteg időt töltöttem gyerekként és megtanultam tisztelni mindazt, amit a katonák tesznek. Hozzáteszem, hogy a német hadsereget sem most ismertem meg. Persze, oka van annak, hogy én kerültem képbe. Nagyjából hét évvel ezelőtt a német hadsereg vezetése megkereste a németországi zsidók központi tanácsát, hogy valamilyen módon segítsenek azoknak a katonáknak, akik nem a katolikus vagy evangélikus hithez tartoznak. Az ő lelkisegélyszolgálatukat is támogatni kell valamilyen módon. Én ebbe a dialógusba kerültem bele. Ennek az is a része volt, hogy hétvégéket töltöttem német katonákkal. A kinevezésemnek tehát volt háttere és persze erről nem feltétlenül tud mindenki. Az elmúlt években jártam néhány a német hadsereg által szervezett konferencián és hihetetlenül lenyűgözött az az interkulturális kompetencia, amit tapasztaltam. Egy koblenzi konferencián arról hall az ember, hogy a NATO hadseregek amikor bemennek Afganisztánba vagy Szíriába milyen erőfeszítéseket tesznek azért, hogy kulturális örökségeket mentsenek meg.
– Biztos vagyok abban, hogy az emberek többsége nem tudja, mi pontosan egy tábori rabbi feladata.
– A munkám három oszlopon áll. Az első a zsidó katonák segítése, a hagyományos értelemben vett lelkisegélyszolgálat. Előbb-utóbb nekem is részt kell majd vennem külföldi misszióban, ott ez létfontosságú. Jelenleg Maliban és Koszovóban állomásoznak német katonák. Nagyon fontos a katonai lelkészet szerepe. Itt a második oszlop, ugyanis nem csupán a zsidó katonákról van szó, hanem minden más harcosról, aki hozzám fordul. Érdekes módon a Bundeswehrben rendkívül sok muszlim katona is szolgál. Meglepő módon hozzájuk kulturális szempontból sokkal közelebb áll egy rabbi, mint egy pap vagy egy evangélikus lelkész. Sajnos a német muszlim közösség megosztottsága egyelőre nem teszi lehetővé, hogy katonai imámot jelöljenek ki, holott erre óriási szükség volna. És itt jön a harmadik oszlop, ami kifejezetten német specifikus. Amikor a német hadsereget 1955-ben újraalapították, mindent megtettek azért, hogy ne csupán papíron, de a gyakorlatban is, hogy a katonák etikai oktatását olyan szintre emeljék, hogy ne történhessem meg újra, ami a második világháború idején. A katonák Németországban ma felekezettől függetlenül komoly életviteli és etikai képzést kapnak. Ennek részeként a német történelemről, a különféle németországi közösségekről tanulnak és megpróbálnak semlegesíteni minden szélsőséges eszmét vagy torzulást. Igen, tudom mit szeretne mondani: ez 100 százalékosan teljes képtelenség. De hatalmas erőfeszítéseket tesznek ennek érdekében és ebben az oktatási folyamatban vállalnak nagy részt azok a rabbik, akik majd a hadsereg kötelékébe lépnek.
– Úgy tudni, hogy a német hadseregben nagyjából háromszáz zsidó katona szolgál. De mindazok alapján, amit eddig elmondott, nem ők a cél.
– A legfőbb cél, hogy egy napon a zsidók a német hadseregben ugyanolyan módon reprezentálják a népességet, mint az Egyesült Államokban vagy a holland hadseregben. Ez még nagyon messze van, aminek természetesen történelmi okai vannak.
– Tábori rabbiként rendfokozatot is kapott?
– A kérdés jó, de a válaszom nem. Ez is a német hadsereg fontos sajátossága. Amikor a német hadsereg 1955-ben újra alapították, rá húsz évre, 1975-ben vezették be ismét a tábori lelkészi szolgálatot. Akkor még csupán a keresztény és evangélikus közösségekkel. Úgy gondolták, nem szabad lehetőséget adni arra, hogy bárki kihasználhassa a vallást, ezért minden tábori lelkész civil. Rabbiként tehát nincs semmiféle rendfokozatom és nem is lesz. Ennek az is az oka, hogy ne legyek senki alá vagy fölérendelve. Minden katonával, tábornoktól a sorkatonáig egy szemmagasságban tudjak beszélni.
– A tábori rabbi feladatára nem volna hasonlóan alkalmas egy pszichológus például?
– Egyáltalán nem véletlen, hogy a lelkisegélyszolgálatot lelkészek adják. A vallás nagyon fontos szerepet játszik az ember lelki egészségében. Igen, vannak, akik szívesen fordulnak pszichológushoz, vannak is katonai pszichológusok, de vannak olyanok, akik kifejezetten vallásos útmutatást keresnek. A vallást rabbiként is meg kell ismertetni nem zsidó katonákkal.
– Mármint így harcolnak az antiszemitizmus ellen?
– Az antiszemitizmus ellen nem lehet harcolni! Az antiszemitizmus mindig jelen lesz a társadalomban. Egyetlen dologra van esélyünk csupán, hogy izoláljuk ezeket a tendenciákat.
– Mégis hogyan?
– Egyetlen módon, ha személyes kapcsolatokat építünk. Ha Ön egy oktatási folyamatban tanul a zsidóságról, az nem ugyanaz, mintha egy zsidó emberrel találkozik. Ha egy német katona a zsidó történelemről beszél, akkor ne azt gondolja, hogy persze valahol élnek zsidók, hanem azt, nahát, te akivel szemmagasságban tudok beszélni, aki ráadásul lelkészként törődik velem, te zsidó vagy. Éppen a múlt héten voltam Dachauban egy izraeli és német légierőküldöttséggel. A tábor körbevezetésekor elmondták, hogy a raboknak tilos volt az őrök szemébe nézni. Az őröket kiképzést kaptak, hogy az ott lévő rabokat ne tekintsék embernek. Ha valakinek a szemébe nézünk és megismerkedünk vele, akkor az ellenségkép átalakul. Ezért nem elég, hogy egy pszichológus beszéljen arról, mi is a zsidóság. Egy olyan emberrel kell találkozni, aki nem azt mondja, hogy ő tanult a kóserságról, hanem azt, én kósert eszem. Ez vagyok én, sabbatot tartok, mert ez az én identitásom. Mindezzel együtt közösen élünk, és ki kell állnunk egymásért.
– Személyesen tapasztalt-e Németországban antiszemitizmust?
– Engem utcán még csak Magyarországon zsidóztak le. Hiba volna azt feltételezni, hogy Németországban nincs antiszemitizmus, de az is hiba volna, ha azt feltételeznénk, hogy Magyarországon jobb a helyzet. Általában óriási hiba azt feltételezni, hogy bárhol a világon sokkal jobb a helyzet. A nyugati világ mindenütt ugyanazokkal a problémákkal küszködik. Minden értelemben pengeélen táncolunk. Bárki, aki a többiekre mutat, bezzeg mi jobbak vagyunk, az csak önmagát hitegeti. Szívesebben vagyok ott, ahol az ember elismeri, hogy problémák vannak, mint ott, ahol azt mondják, nincs semmilyen baj.