“Tanítsátok meg azokra gyermekeiteket, beszélvén azokról, mikor ülsz házadban, mikor jársz az úton, mikor lefekszel és mikor fölkelsz.”
(5Mózes 11:19)

Egyszer réges-régen, valahol Kánaán határától nem is olyan messze Mózes összehívta az embereket, hogy beszéljen hozzájuk és ők hallgassák meg figyelmesen. Az emberek már nagyon fáradtak, éhesek és egy kicsit szomjasak is voltak és nem örültek túlságosan.

– Mózes szólít, beszélni fog.

– Köszönöm, hallottam, gondolom ez is olyan lesz, mint a múltkor, jó hosszú. Inkább indulnánk és mennénk, hogy végre odaérnénk és házat építenénk, nagy terasszal.

– És ehetnénk valami finomat. Mondjuk húsos pitét.

– És ihatnánk szörpöt.

– És lennének fák.

– És eső.

– És szőlő, meg virágok.

Morogtak ugyan, de szedték a cókmókjukat és mentek meghallgatni az idős Mózest, aki annyi mindent tett értük, de azért néha jobb lenne, ha nem kellene olyan sokáig figyelni arra, amit mond. A várakozást is egyre nehezebben viselték, már szinte látták az országot, ahova annyira szeretnének eljutni, hosszú ideje már.

Mózes a nép elé állt és beszélni kezdett:

– Az Örökkévaló szeret benneteket, megáld, segít és vele minden akadályt le fogtok tudni győzni. Tudjátok ezt?

– Igen tudjuk.

Mózes folytatta:

– Ha ellenségeitek sokan vannak és harcolnotok kell, mellettetek lesz, nem kell félnetek. Akár darazsakat is küld, hogy a segítségetekre legyen. Akár királyokat is elemészt, hogy győzedelmeskedjetek. Tudjátok ezt?

– Igen tudjuk.

– Emlékeztek az elmúlt negyven évre? A sivatagra, a viszályokra, a küzdelemre?

– Emlékszünk. De még hogy emlékszünk.

– Én nem!- szólt egy férfi – Én még csak huszonkét éves vagyok! Viszont amire emlékszem, az nem volt könnyű. Olyan izmos lettem, a sok gyaloglástól, futástól, hogy ha már feltaláltuk volna a nadrágot, két számmal nagyobbat kellene hordanom!

Mózes ingatta a fejét, de azért csak beszélt tovább.

– Emlékeztek arra is, amikor ellenszegültetek? Amikor én negyven nap és negyven éjjel nem ettem, nem ittam, nem aludtam, hogy nektek adhassam a két kőtáblát és ti bálványt készítettetek!

– Ugyan azok nem pont mi voltunk, de emlékszünk.

– A nagyim és a nagynénim összes ékszerét beolvasztották, aztán a bálványimádókat meg jól elnyelte a föld. Nehéz is lenne elfelejtenem.- szólt egy fiatal nő.

– Emlékeztek, hogy hiába küldött benneteket az Örökkévaló, nem mentetek? Akkor is negyven napig könyörögtem értetek.

Mózes szeme fáradtan járt arcról arcra, és egyre halkabban mondta, hogy mit tett, hogy megmentse a zsidókat, hogy megbékítse az Örökkévalót, hogy végül bejuthassanak Kánaánba az ígéret földjére.

– Most pihenjetek, majd szólítalak titeket, mert van még mit mondanom. Utunk végén járunk, tudni akarom, hogy megértitek az elmúlt negyven évet, hogy mi és miért történt. Tanulnotok kell.

– Tanulni? Szeretünk tanulni. – mondták az emberek és elmentek pihenni.

Másnap Mózes ismét összehívta az izraelitákat, hogy folytassa a beszédét.

– Hetvenen mentek be Egyiptomba és most nézzetek körül, hányan vagytok!

– Hányan vagyunk, hányan vagyunk?- kérdezték izgatottan a gyerekek – sokan vagyunk, azt látjuk, mint az égen a csillagok!

– Pontosan annyian! – válaszolta Mózes – Szeretnetek kell az idegent közöttetek, hiszen ti is idegenek voltatok! Tanítanotok kell a gyermekeiteket, a parancsolatokra, hogy azok szerint éljenek! Nyissátok meg a szíveteket az Örökkévalónak! Tudom, hogy nehéz dolog megnyílni és megmutatni a lelketeket!

Mózes folytatta, elmondta, hogy a mezüze megvédi őket, legyen a házon, ne feledkezzenek meg róla soha. Beszélt a földről, hogy teremni fog bőséggel, lesz mit enni és inni, búzából, árpából, szőlőből sem lesz hiány.

Hosszú beszéd kerekedett, a nép hallgatta, figyelt és tanult. Elmúlt az éhség, a szomjúság, már fáradtak sem voltak, csak itták idős vezetőjük szavait. Tudták, hogy az élet nagy eseményeiről meg kell emlékezni és vannak fontos gondolatok, amiket meg kell hallgatnunk, hogy okuljunk belőle.

Este a tűznél üldögéltek a fiatalok, köztük a sokat futó és gyalogló fiú is, aki korábban azért szaladt néhány kört, hogy edzett maradjon. A társaihoz fordult és így szólt:

– Elfáradtunk, türelmetlenek lettünk. Mózes emlékeztet bennünket arra, hogy ami igazán fontos, arra érdemes várni.

Feladat:

Keresd meg az aranyborjút a képregényben!

Melyik tórai történetet ismered fel?