Zsinagógaépítészet Magyarországon – 5. rész
Zsinagógaépítészet Magyarországon című sorozatunkban kronológiai sorrendben haladunk végig hazánk zsidó építészeti örökségein, érintve azokat az építészeti stílusokat, melyeknek jellegzetességei megnyilvánulnak a zsinagógákon is. Figyelemmel kísérjük ezeknek a korszakoknak sajátosságai mellett az adott zsinagóga közösségének kialakulását, hitéletét is abban a periódusban. A mór stílus az iszlám művészet egyik építészeti stílusa. Észak-Afrikában, valamint a középkori Spanyolországban és Portugáliában az arab (mór) uralom időszakában (711-1492) virágzott. Jellemző rá a patkóív forma, a geometrikus és növényi formák alkalmazása, a kupolás építési mód használata. Előnybe részesítette a vörös tégla és a hármas árkádsor alkalmazását is. A zsinagógaépítészet előszeretettel használta a mór stílust, különösen a romantikus építészet (1840-1870) ideje alatt.
Budapest VII. kerületében Erzsébetvárosban a zsinagógák története 1786-ban kezdődött, ekkor adott ugyanis Pest városa letelepedésre engedélyt a zsidóknak. Az első pesti zsidónegyed az 1830-as években a Király utca környékén alakult ki. Az 1848-as szabadságharcban a pesti zsidóság jelentős kölcsönt adott a nemzetnek. A győztes osztrák fél kemény hadisarcot és türelmi adót vetett ki a zsidóságra, melyet 1850-ben elengedett, és az így megmaradt és ehhez gyűjtött pénzből épült meg a Dohány utcai zsinagóga.
Dohány utcai zsinagóga
A bécsi Ludwig Förster tervei alapján 1854-ben kezdték meg az építkezést, mivel azonban vita alakult ki a megrendelő és a megbízott között, Feszl Frigyes kapott felkérést az építés irányítására 1858-tól. A neológ zsinagóga építési munkái 1859-re fejeződtek be. Förster a mór építési stílusban a Közel-Kelet ókori építészetének folytatását látta, s elképzelése szerint a Jeruzsálemi Templom is hasonló stílusban épülhetett. Továbbá utalt ez a stílus a mórok hispániai épületeire is, és arra a korszakra, melyben a zsidó tudomány és szellemi élet fénykorát élte.
A Dohány utcai zsinagóga belső tere
A zsinagóga jellegzetessége a két hagymakupolás nyolcszögletű tornya, mely a salamoni templom két oszlopára utal. A főbejárat felett a héber nyelvű felirat olvasható: „Készítsetek nekem szentélyt, hogy lakjam közepettük.” (Mózes 2.könyve, 25:8) A kapu fölött hatalmas rózsaablak található, felette a timpanon tetején a mózesi kőtáblák helyezkednek el. Az épület csíkos mintáját több színű téglából alakították ki. Méreteit tekintve építésekor a világ legnagyobb, ma pedig Európa legmonumentálisabb zsinagógája. Belső terét geometrikus csipkézettel ellátott vasszerkezetű vázak, a kazettás mennyezet, a mozaikpadló díszíti. Szembetűnő az első emeletig magasodó nyolcszögletű szószék. A frigyszekrény finoman megmunkált, kupolával koronázott. A zsinagóga ma is a pesti zsidóság központi zsinagógája, aktív hitélet mellett az épület számos kulturális eseménynek és rendezvénynek biztosít helyet.
Már az 1840-es években véleménykülönbségek voltak a hagyományhűek és a reformokat pártolók (később neológok) között a zsinagóga kialakításában (is). Először a reformpártiak jutottak nagy, szabadon álló zsinagóga építéséhez a Dohány utcai zsinagóga megépítésével. Ezt követte a közeli Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga megépítése a hagyományhűek számára, akik Otto Wagner, az akkori legnagyobb bécsi építész terveit fogadták el, s 1868-ban kezdetét vette az építkezés, mely 1872-re fejeződött be.
Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga
Szembetűnő sajátossága a félköríves hármas bejárati árkád, melyet a fölötte lévő félköríves kettős ikerablakok hangsúlyoznak. Két tornya között az oromzat csúcsán kapott helyet a mózesi kőtábla. Az árkádos előcsarnokból megközelíthető főbejárat fölött a héber felírat a következő: „Ez az Ö.valónak kapuja, igazak mennek be azon.” (Zsoltárok, 118:20)
Rumbach zsinagóga belső tere
Belső tere nyolcszögletű alaprajzú, fölé 24 ablakkal ellátott félgömb-kupola borul. A tóraolvasó emelvény, a bima középre, a kupola alá egyvonalba került. A tartóoszlopok könnyed hatást keltenek a csipkedíszes, íves motívumokkal. A fakazettás festett és aranyozott födém, a kék, vörös és aranyszínű falfelületek, a mozaikszerű levélmotívumos ornamentika mind fokozza az épület szépségét. A Rumbach zsinagóga sajátos szellemisége, a staus quo, átmenetet képez a Kazinczy utcai ortodox és a Dohány utcai neológ zsinagóga jellege között. A felújított zsinagógát 2021 júniusában adták át, mely közösségi és kulturális térként nyílt meg a nagyközönség előtt.
Miskolcon a jelenleg is látható zsinagóga építése 1856-ban kezdődött a pesti Dohány utcai zsinagóga tervezője, Ludwig Förster tervei szerint, és 1863-ban fejeződött be. Szembetűnőek kettős, illetve hármas ikerablakai, a főhomlokzati bejáratot pedig a legmagasabb ponton a kőtábla jelkép és a rózsaablak hangsúlyozza.
Miskolci zsinagóga
Az épület belső terében – hasonlóan a Dohány utcai zsinagógához – a női karzatokat karcsú öntöttvas oszlopok választják el a férfiak imaterétől. A kupola teljes felületét keleti ornamentikájú falfestés borítja, amely Horovitz Mór munkája. A zsinagóga a régió legnagyobb szakrális terének számít, mely azon túl, hogy a zsidó közösség céljait szolgálja, koncerteknek is helyszínt biztosít.
Miskolci zsinagóga belső tere
Esztergom Duna-parti városként fontos kereskedőközponttá vált, és már a középkorban a város történelmének részesei voltak a zsidók: 1050-ben már tekintélyes hitközségük és zsinagógájuk is volt. A ma Technika Háza-ként funkcionáló zsinagóga épületét 1888-ban Baumhorn Lipót tervezte, akinek ez volt az első önálló megbízatása, s akinek nevéhez 19 zsinagóga építése és 7 zsinagóga átalakítása fűződik a történelmi Magyarország területén. A zsinagóga látványa nyugalmat sugároz. Hármas tagozódású homlokzata között helyezkedik el a gótikus csúcsíves előcsarnok. Ettől jobbra és balra az eredetileg nők számára kialakított bejárat található. Az épületet körbefutja a romantikus motívumokban gazdag díszítés. A zsinagóga előtt a Mártírok Emlékműve juttatja eszünkbe a tragikus múlt eseményeit.
Esztergomi zsinagóga
Makón a zsidók letelepedését Stanislavich Miklós püspök engedélyezte az 1740-es évek elején. Az újonnan érkezők állatokkal, gabonával, borral és jó makói hagymával kereskedtek. Az első zsinagóga 1770-80 körül épülhetett és a hagyomány szerint abban hangzott el először magyar nyelvű prédikáció. 100 évvel az első zsinagóga után, 1870-es évek elején épült a ma is látható, ortodox rítus szerint kialakított zsinagóga. Az épületet jól tagolja az eltérő funkciójú részeinek különböző méretekben való megjelenítése. Belső tere egyszerűségében nyugalmat áraszt. A 2000 főt számláló hitközség a holokauszt után pár száz főre csappant, majd tovább fogyatkozott, a zsinagóga fenntartása lehetetlenné vált. 2002-ben felújították, ma a város egyik páratlan értékű és szépségű épületének számít.
Makói zsinagóga
Szombathelyen 1830-ban alakult meg zsidó hitközség, s hamarosan kisebb imaház is létesült. Az új, nagyméretű mór zsinagógát a bécsi Ludwig Schöne tervezte, melyet 1880-ban építettek. Burkolóanyaga a Dohány utcai zsinagógával mutat hasonlóságot, de a szombathelyi falai tagoltabbak, visszafogottabbak. Jellegzetessége két tornya, melyek gömb alakú sisakkal záródnak. Homlokzatán menóra és emléktábla idézi a holokauszt áldozatainak emlékét. Az épület ma a Bartók Teremnek ad helyet, ahol koncerteket, kulturális rendezvényeket tartanak.
Szombathelyi zsinagóga
Zalaegerszegen a XVIII. századtól jelentek meg zsidók, kerekedőkként, iparosokként tevékenykedtek. Első zsinagógájuk 1851-ben már állt, melynek a gyarapodó hitközségi létszám miatt kibővítését tervezték. Bővítés helyett azonban egy új, monumentális méretű zsinagóga épült. Az épületet Stern József tervezte, 1903-ra készült el. Belső tere neológ rítus szerint lett kialakítva, orgonája Angster József pécsi orgonagyárából került ki. A romantikus-mór stílusú épület jellegzetessége gömbsisakos tornya. A falfelület tagoltságát kör- és félköríves ablakai biztosítják. A zsinagóga a holokauszt után elnéptelenedett, jelenleg Városi Hangverseny- és Kiállítóteremként működik.
Zalaegerszegi zsinagóga
Folyt. köv.
Források:
Podonyi Hedvig: Zsinagógák Magyarországon, Viva Média Holding
Rados Jenő: Magyar építészettörténet. III-IV., bővített kiadás. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1975.