Sorozatunk előző részében a legfontosabb zsidó témájú oratóriumokat tártuk fel. A folytatásban továbbra is az emberi hang jut központi szerephez: Maurice Ravel zsidó vonatkozású műveivel ismerkedhetünk meg.
Maurice Ravel (1875-1937) nevét hallva a legtöbbünknek a Bolero jut eszébe. A zeneszerző munkásságához azonban számos zongora-, hegedű, – zenekari, – és kórusmű, balett, sőt opera is tartozik. Ezen kívül közel hatvan, zongora, vagy zenekari kísérettel rendelkező dalt komponált.
Bár ő maga nem volt zsidó, három zsidó témájú mű köthető a nevéhez. A Deux mélodies hébraïques (Két héber dal) című dalciklusa– ahogy a neve is sugallja – két dalból álló kompozíció, míg a négy dalt magába foglaló Chants populaires-ben (Népdalok) is helyet kapott egy héber dal.
1910-ben írta meg a Chants populaires dalciklust. A dalciklusok jellegzetessége, hogy bár a dalok egy egységet alkotnak (témájuk általában azonos, esetlegesen történetet mesélnek el), külön-külön is önálló műnek tekinthetők, előadhatók. A ciklus utolsó, negyedik dala a Chanson hébraïque, azaz a héber dal, amely a „Mejerke, main Suhn” (Fiam, Mejerke) alcímet viseli. A dal szövege jiddish, héber és arámi elemeket is tartalmaz.
A történet a következő: az apa kérdezi a fiát:
– Mejerke fiam, tudod-e ki előtt állsz?
– A Királyok Királya előtt, kedves apám.
– És mondd csak, Mejerke fiam, mit kérsz Őtőle?
– Gyermeket, életet és élelmet
– Majerke fiam, mihez kell neked gyermek?
– Hogy a Tórát tanulhassák, kedves apám.
– Én mondd, Mejerke fiam, mihez kell neked az élet?
– Minden élet az Ö.valót dicséri, kedves apám.
– Mejerke fiam, mihez kell neked a kenyér?
– „És eszel majd és jóllaksz, és álld meg az Urat” (szöveg Mózes ötödik könyvének 8. fejezetéből), kedves apám.
Ravel 1914-ben írta meg a Deux mélodies hébraïques című, két dalból álló dalciklust, a Szentpétervári operaház szoprán énekesnőjének, Alvina Alvinak megbízására. A kompozíció első darabjában a az egyik legfontosabb imánkat, az arámi nyelvű Kaddisht zenésítette meg.
A zeneszerző megfelelő drámaisággal, intimitással és grandiózummal ruházza fel a szöveget. A mű autentikusan díszített, a mai liturgiában is előforduló dallamokat és díszítéseket használ. A dalt hallgatva egyértelművé válik, hogy Ravel tisztában volt a zsinagóga zenéjével és a kántorok előadói stílusával. Bár minden hang tökéletesen rögzített a kottában, az akkord-kíséret és az ének dallamának szárnyalása recitativo (énekbeszéd) jelleget kölcsönöz a műnek. A Kaddish több másik zeneszerzőt is megihletett. Darius Milhaud francia zeneszerző 1945-ben zenésítette meg az imát, melyhez orgonakíséretet és kórust is komponált. Leonard Bernstein egy egész szimfóniát írt Kaddish címmel, melyet J. F. Kennedy emlékére ajánlott, mivel az amerikai elnök néhány héttel az 1963-as Tel-Avivi bemutató előtt esett merénylet áldozatává.
A ciklus második dala a L’énigme éternelle (örök rejtély) címet viseli. A meglehetősen rövid kompozíció alapjául szolgál a Frägt die Velt die alte Kashe című jiddish népdal, melyhez a zeneszerző zongorakíséretet komponált. A kíséret megfelelő rejtelmességet, természetfeletti hangzást és egyfajta végtelenséget, az örök ismétlődés érzetét adja a dalnak.
A dal szövege a következő:
Ha a világ felteszi az örök kérdést: Tra, la, la, la, la, la, la
Az ember válaszol: Tra, la, la, la, la, la, la De, ha úgy tetszik,
azt is mondhatja: Tra, la, la, la, la, la, la
Ha a világ felteszi az örök kérdést: Tra, la, la, la, la, la, la…
A dalciklust először a megrendelő, Alvina Alvi adta elő, amikor is maga a zeneszerző személyesen kísérte az énekesnőt.1920-ban Ravel megírta a dalciklus zenekari változatát. A Kaddish dallamát vonós hangszerekkel (hegedű, cselló) is gyakran elő szokták adni. Maurice Ravel bár nem rendelkezett zsidó gyökerekkel, mégis ezeket a dalokat hallva megbizonyosodhatunk arról, hogy értette, és zenébe tudta önteni a zsidó szellemiséget.