Újra jöhetnek az izraeli turisták Magyarországra

Szerző: ZSIMA
2021.08.11.

Friss PCR-teszttel jöhetnek az országba az izraeli turisták.

Megint engedélyezik a beutazást Izraelből Magyarországra. Mint kiderült, a magyar kormány módosította a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szól rendeletét. Ennek értelmében 72 óránál nem régebben elvégzett, negatív PCR-teszttel be lehet utazni Magyarországra több, az Európai Unión kívül eső országból is. Ezek közé tartozik Izrael is, ahonnan sok szeretettel várják a turistákat.

A hír bejelentése után El Al légitársaság bejelentette, hogy augusztus 19-től hetente négy alkalommal indítanak járatokat Tel-Aviv és Budapest között, egészen pontosan hétfőn, csütörtökön, pénteken és vasárnap mennek és jönnek a gépek.

-Ez egy fontos lépés, hogy visszatérjünk a normál kerékvágásba. Várjuk, hogy az izraeliek visszatérjenek Budapest utcáira – mondta Prozina Zakarias, majd hozzátette:

-Izrael egy stratégiailag fontos terület ahhoz, hogy feléledjen a magyarországi turizmus a koronavírus járvány után.

Mindeközben nem árt óvatosnak lenne, ha Izraelbe utazunk vagy onnan fogadunk vendéget, ugyanis a helyi egészségügyi hatóságok adatai szerint drasztikusan nő a koronavírus delta-varinsa miatti fertőzöttek száma, a tegnap nap során közel hatezer új esetet regisztráltak.