Alig egy hónap és szeptember 6-án este ránk köszönt a zsidó újév és vele együtt az őszi nagyünnepek. Az újévet megelőző hónap neve elul, mely az önvizsgálat, a megtérés és a bűnbánat ideje, ekkor a zsidó ember számot vet önmagával és értékeli az elmúlt évet. Elul első napjától a zsinagógákban a reggeli ima után sófárt fújunk, és elmondjuk a 27. zsoltárt. Ebben az időszakban mondjuk a szlichotokat, az engesztelő imákat, amelyek bűnbocsánati kérelmeket tartalmaznak.
אני לדודי ודודי לי
Az „elul” nevet sokféleképpen magyarázzák bölcseink. Az egyik, legismertebb: „áni ledodi vedodi li”, én a kedvesemé vagyok és a kedvesem az enyém.
Az idézet Salamon király által írott Énekek Énekéből (6,3) származik. Bölcseink magyarázata szerint ez az Ö-rökkévaló és a zsidó nép közötti kapcsolat megszemélyesítése. Így tehát az elulban szükséges önvizsgálat folyamata az együttérzésben és a szeretetben, az ember és az Ö-rökkévaló közti kapcsolat keretein belül mehet végbe. Elul hónapja felkészülés az újévre, a jámim noráimra, azaz a félelmetes napokra. Ezt a Ros Hásánától Jom Kippurig terjedő időszakot nevezzük így. Különleges tíz nap. Egyrészt örülünk az újévnek, az új lehetőségeknek, de ugyanakkor az örömünk nem hangos. Érezni az emelkedettséget, de a bűnbánat, a megtérés, az őszinte ima jellemzi napjainkat. A remény, hogy a jók könyvébe kerülünk, életre és bőségre, nem kifejezetten anyagiakban, hanem a jó cselekedetek teljesítésében is!
Tisri hónap egy különleges hónap. Ugyanis ebben a hónapban van a legtöbb ünnep. Ros Hásáná, Gedáljá böjtje, Jom Kippur, Szukkot. A következő cikkekben részletesen foglalkozunk valamennyi ünneppel. Tisri hónap első és második napja Ros Hásáná, a zsidó újév napja. Szó szerinti jelentése: az év feje. Ros Hásánát nevezzük még az ítélkezés napjának, jom hádinnek is. Ugyanis a hagyomány szerint ilyenkor három könyv van nyitva az Ö-rökkévaló előtt. A világ valamennyi teremtménye átvonul a kinyújtott pásztorbotja alatt, és tettei, cselekedetei alapján a három nyitott könyv közül kerül be valamelyikbe. Az első könyv az igazak, a második a gonoszok, a harmadik a közepesek könyve. Az igazak életre, bőségre, a gonoszok rosszra irattatnak be, a közepesek pedig lehetőséget kapnak arra, hogy őszinte megbánással, imával javítsanak tetteik megítélésén. Az ünnep további elnevezése a harsogás napja, azaz jom hátruá.
Törvényeink szerint legalább harminc sófárhangot kell hallani. Az első hosszan elnyújtott, riasztó hang, neve: tökiá. A második, három szaggatott hangból áll, neve: sövárim. A harmadik pedig egy kilenc, rövid, panaszos, éles hangból áll, neve: töruá.
Ha sófárhangot szeretnél hallani, kérlek kattints ide!
A sófárfújásnak nagyon sok magyarázata van. Néhány példát szeretnék megemlíteni! Emlékeztet bennünket a Szináj-hegyi kinyilatkoztatásra. A sófár hangjára megnyílik az ég, és imáink közvetlenül az Ö-rökkévalóhoz szállnak. De jelképezi Izrael fiainak összegyűjtését is a szétszóratásból. Nagyon kedves szokás, hogy az ünnepet megelőzően üdvözlőkártyákat küldünk rokonainknak, barátainknak. Melyekben jó és édes évet kívánunk, illetve jókívánságainkat fejezzük ki.
Következő cikkemben készítünk majd kártyákat is, illetve lakásunk dekorálására is megpróbálok néhány tippet adni nektek!
Ünnep előtt nagyobb összegű cödákát, adományt adunk. De vásárolhatunk mézet és almát, melyeket adományként juttatunk el rászoruló hittestvéreinknek. Szintén szokás, hogy felkeressük elhunyt szeretteink sírját, illetve nagytudású, szentéletű emberek, cádikok sírjait. Zsinagógáinkban a terítőket, takarókat fehérre cseréljük, hiszen a fehér szín a tisztaság jelképe.
„Ha vétkeitek bíborvörösek is volnának, e napon hófehérré válnak”
Jesájá I,18.
A férfiak kitlit (halotti ruhát) öltenek, mely emlékeztet bennünket a halandóságra és a bűnbánatra figyelmeztet. A zsinagógából hazaérve ünnepre terített asztal vár bennünket. Melyen elmaradhatatlan az alma, a méz, a halfej, a kerekre font kalács gazdagon megszórva cukorral, mákkal. A kalács kereksége emlékeztet bennünket arra, hogy kerek évünk legyen. A méz arra, hogy édes, a halfej pedig arra, hogy elsők legyünk a micvák teljesítésében! A kalácsot most nem sóba, hanem mézbe mártjuk, az almával ugyanígy teszünk!
Szándékosan hagytam a végére egy nagyon szép szokást! Tettem mindezt azért, mert legalább olyan édes emlékeket idéz fel bennem, mint a méz! Ugyanis a gyermekeim kicsiként nem tudták kimondani a táslich szót, nekik ez úgy maradt meg, hogy megyünk halakat etetni! Ez pedig nem más, mint a táslich szertartás. Ros Hásáná első napjának délutánján kimegyünk egy folyó partjára, vagy tóhoz, és zsebeinket kifordítva az előre bekészített kenyérmorzsákat a vízbe szórjuk.
Ezekkel a mozdulatokkal szimbolizálva, hogy megszabadulunk a bűneinktől. Természetesen több magyarázata van ennek a szokásnak.
Például: az emberi test a víz által, a lélek pedig az őszinte imával tisztul meg. A halak nem tudnak víz nélkül meglenni, az ember pedig az Ö-rökkévaló gondviselése nélkül.
Ahogy a víz elviszi a morzsákat, úgy törölje el az Ö-rökkévaló a bűnöket!