Náchmu náchmu ámi…

“Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! mondja I’stenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az Örökkévaló keze minden vétkéért.”
(Jesájá 40:1-2.)

Mózes V. könyvének felolvasásának időzítése egybeesik Tisá BeÁv gyásznapjával. Az ehhez tartozó prófétai szakasz, a vigasztalás háftárája. A jeruzsálemi szentély pusztulását jelentő földindulás után elérkezett a vigasz ideje. Letelt a rabság, “megbűnhődte már e nép a múltat”
Ezzel a résszel kezdődnek Jesájáhu vigasztaló próféciái. Jeruzsálemhez intézett szavaiban a próféta ecseteli a zsidó nép megújulásra kész és hajlamos képességet, szellemi megújulást.

Vannak akik egy “második” Jesájának tulajdonítják a 40. fejezettől kezdve a könyv második részét. Mose Chaim Luzzatto ( Pádova 1707-1746) és az őt követők bizonyítják: Jesájá könyvének hatvanhat fejezete egy és oszthatatlan. A próféta metafizikai ihletettséggel látta Küroszt, aki a babilóniai fogságból hazaengedte a zsidókat, engedélyezte a II. Szentély felépítését. Josephus Flavius,
A zsidók történet könyvében leírja:

“Kürosz olvasta egy korabeli könyvben, amit Jesájá próféta hagyott maga után. Ebben a próféta leírja, hogy Isten azt mondta neki titokban: azt akarom, hogy Kürosz küldessen népemhez és országomhoz, és építse fel Szentélyemet, miután uralkodóvá teszem nagy népek és országok fölött. Ezek a szavak, amelyeket a próféta hosszú idővel azelőtt írt le teszi hozzá Flavius , nagy hatással voltak Küroszra, aki megcsodálta az isteni bölcsességet és akaraterőt. Vágya támadt, hogy beteljesítse a prófécia szavait, és magához hívatta a zsidók előkelőit…”
(Flavius: A zsidók története. 11:1.)

Ámosz Cháchám a Dáát Mikrá Jesájáhu kommentárja szerint Jesájá leírt egy sort, lepecsételte az írást, és átadta tanítványainak, akik azután nemzedékről nemzedékre adták, és adott pillanatban nyilvánosságra hozták.
Így a vigasztaló fejezeteket is.

Az ággádá irodalom kommentárjai párhuzamba állítják az Échát Jeremiás siralmait Jesájá vigasztalásaival.
Jeremiás mondja: “Senki sem vigasztalja…” (Echa 1:2.), Jesájá pedig ezt: “…vigasztaljátok népemet!” Jeremiás azt mondja: “Sokat vétkezett Jeruzsálem, beszennyezte magát…” (Uo. 8.) azaz duplán vétkezett , Jesájá pedig ezt: “Vigasztaljátok, vigasztaljátok…” azaz duplán vigasztaljátok a sokat szenvedett népet.
Ennek a vigasztalásnak legszebb része, a 42. fejezet 24-hez kötődő Talmudi történet!

A második szentély lerombolása után, a javnei Synhedrion korában, egyik legnevesebb bölcs, rabbi Jesuá ben Chananjá, hallotta, hogy egy római fogházban egy kivételes értelmű fogoly van / Talmud Gittin 58a /.

„…elment ( rabbi Jósuá) a fogházhoz, megállt kint (az ablak alatt) és idézte a prófáta szövegét:
– Ki adta kifosztásra Jákobot és Izraelt a prédálóknak?
Erre egy ifjú fogoly a vers második felével válaszolt:
– Nemde az Örökkévaló, aki ellen vétkeztünk, a kinek útjain nem akartak járni és a kinek tanára nem hallgattak?
Amikor halotta rabbi Jósuá azt mondta:
– Biztos vagyok benne, hogy ebből törvényhozó lesz Izraelben. Nem mozdulok el innen (Rómából), míg ki nem váltom, bármennyi pénzt is kérnek érte….
Nem mozdult el onnan, míg ki nem váltotta nagy pénzért.
Nem telt el sok idő, és a kiváltott ifjúból neves törvényhozó lett. Ki volt ez? Rabbi Jismael ben Elisa. „

Rabbi Josuához , aki főpap volt az I. Szentélyben, egy Jom Kipurkor, amikor szolgálatát végezte, megszólalt az Örökkévaló és felszólította, hogy rabbi Jismael áldja meg Őt! Jismael rabbi áldását a Talmud, Brachot 7a. az Örökkévaló imájának nevezi:

„ Legyen a te akaratod, hogy könyörületed vegyen erőt haragodon, és irgalommal bánjál fiaiddal, és a törvény szigorán felül viselkedj velük szemben….!
És Ő ( az Örökkévaló) erre bólintott a fejével….”