א לֹא-תִרְאֶה אֶת-שׁוֹר אָחִיךָ אוֹ אֶת-שֵׂיוֹ, נִדָּחִים, וְהִתְעַלַּמְתָּ, מֵהֶם: הָשֵׁב תְּשִׁיבֵם, לְאָחִיךָ
„Ne nézd testvéred barmát, vagy bárányát eltévedve…vidd azokat vissza testvérednek.”
(22:1).
Talmud Bává Meciá 26b írja:
“Rava mondta: ha valaki látja, hogy egy ember elejt egy szelá-t (kis értékű pénznem), felveszi – mielőtt a tulajdonos érzékelte volna a veszteséget a szándékkal, hogy ellopja, áthágja az összes a “ne lopj”, a “térítsd vissza” és a “ne rejtsd el” előírásokat egyaránt. Ha vissza is adja az érmét, miután a tulajdonos érzékelte veszteségét, olyannak számít, mintha ajándékot adna neki, de áthágott tórai parancsokat”.
Általános etikai elvárás, az elveszett tárgyak visszaszolgáltatása. Az idézett mondatban, a : הָשֵׁב תְּשִׁיבֵם, לְאָחִיךָ „vidd azokat vissza testvérednek.” : szó szerint egy másik zsidó által elhagyott érték visszaszolgáltatására vonatkozik. Ezt a rabbinikus hagyományt minden más, nem zsidó „testvérre” is kiterjesztette,
Rabbi Simon ben Sátáh egy alkalommal egy szamarat vásárolt egy arabtól. Tanítványai észrevették, hogy egy drágakő lóg az állat nyakában.
Mondták neki:
בִּרְכַּת יְהוָה, הִיא תַעֲשִׁיר
„Az Örökkévaló áldása gazdagít…”
(Példabeszédek 10:22)
, vagyis vegye a talált követ az Örökkévaló ajándékának, megtarthatja azt magának. Simon ben Sátáh így válaszolt: „Szamarat vásároltam, nem drágakövet”. Ment és visszaadta a követ az arabnak, mire az így szólt: „Áldott az Örökkévaló, Simon ben Sátáh I’stene!”.
Rabbi Johanán szerint: „Jeruzsálem azért pusztult el, mert a דרח אמת a Tóra törvényei szó szerint ítélkeztek, és nem a דרח שלום az általános morális elv alapján” (Bává Meciá 30b).
A Psyshai rabbi Bunám tanítja:
„ha anyagi veszteség esetén ennyire hangsúlyos a tórai előírás, mennyivel érvényesebb egy lélek elvesztésekor!
Ha látod hogy valaki eltávolodott az istenfélelem útjáról, ne mond szívedben: „mi közöm a vétkesekhez?
Kötelességed felrázni és a megtérés (tsuvá) felé mozdítani testvéreidet!
Miért?
Olvasd:
זָכוֹר, אֵת אֲשֶׁר-עָשָׂה לְךָ עֲמָלֵק
„Emlékezz, hogy mit tett neked ámálék…”
(25.17.).
Szimha Bunám folytatja tanításában:
„az ámálék támadására való emlékezés parancsa egyes számban van írva, ami általános, minden nemzedékre érvényes erkölcsi elvre utal. Az „amálíta” hajlam az, hogy minden egyént elpusztítson Izrael népéből. Mindenkit, aki elkülönül a közösségtől, táboron kívülre kerül. Amikor a zsidó nép felebaráti érzéssel voltak egymás iránt, az Örökkévaló felhője védelmet nyújtott számukra, így nem esett az Ámálék áldozatául.
Ezt meg kell értenie minden generációnak: ha Izrael egységes, akkor nem lesz soha martalékává az általános „ámálék” emberi gonoszságnak.
Legyen ez érvényes, minden más jó szándékú népre, közösségre is.