Idén már tizedszer rendezték meg Kiskunhalason a Nyári Zsidó Tábort. Először Kecskeméten tartották Róna Tamás rabbi és felesége kezdeményezésére, később Kiskunhalasra került át a tábor helyszíne. A megye egyetlen még működő zsinagógája, a hozzá tartozó közösségi ház és a hatalmas füves kert igazi paradicsom. A táborról, az előzményekről és a gyerekekről a tábor vezetőjével Ritter Nándorné Babival beszélgettünk.
– Mióta működik a kiskunhalasi tábor?
– Idén tizedik alkalommal rendeztük meg a tábort, amely a közösség közös szervezése, én csupán a szálakat igyekszem egy kézben tartani. Az első évben még a kecskeméti zsidó hitközség volt a vendéglátó, de már a következő évben annyira kinőtte magát, hogy új helyszín után kellett néznünk. Ekkor jött az ötlet, hogy Kiskunhalason minden feltétel adott: itt a zsinagóga, konyha, közösségi tér, egy zárt udvar csodálatos zöld környezettel, mindez egyetlen helyen. Kishunhalas ebből a szempontból igazi gyöngyszem. Évről évre próbáltunk valamit hozzátenni, hogy a legmegfelelőbb környezetet alakíthassuk ki. Lépésenként hol a szállást, hol a konyhát fejlesztettük, hogy egyre többet adhassunk. Ami állandó adottság volt az életünkben az a zsinagógánk. Ha maradt egy kevés pénzünk azt azonnal játékokra és technikai eszközök beszerzésére fordítottuk. A tábort nem én csinálom, ez a közösség közös szervezése.
– Kinek a fejéből pattant ki a tábor ötlete?
– A tábor gondolata Róna Tamás rabbi fejében fogalmazódott meg és ebben jó patnerre talált Raáb András elnök úr és dr. Feldmajer Péter személyében. De az egész közösség az első pillanattól egy emberként állt a kezdeményezés mögé.
– Hány gyermek vett részt az első táborban és hányan vannak most, ebben az évfordulós táborban?
– Igen, évfordulós, hiszen most lettünk tízévesek. Az első táborban még szinte csak a saját gyerekeink voltak. Akkor Kecskeméten nagyon jó programokat szerveztünk kóser étkezéssel, ha jól emlékszem tíz gyermekkel indultunk, most harmincnégy gyermek van itt. Évről évre változott a tábor korosztályi összetétele, idén nagyon sokan vannak a nagyobb korúak, a kicsik kerültek kisebbségbe. Fantasztikus volt végignézni, hogy a mi valaha kicsi gyermekeinkből mára mádrichok lettek. Olyannyira, hogy ma már ők nevelik és ők foglalkoznak a gyerekekkel. Nem kis büszkeséggel mondhatom nem is akárhogyan. Volt olyan évünk, amikor az udvaron négy nagy plédet terítettünk a földre, mert annyira sok volt a kicsi gyerek. Nagyon igyekszünk, hogy az egész tábor a lehető legcsaládiasabb legyen. Vannak olyan szülők, akik egyedül engedik el csemetéjüket, de akadnak, akik eljönnek ide a gyerekükkel együtt. Ennek több oka is lehet, egyfelől eljön, mert kíváncsi rá, hová engedi el a gyerekét, másrészt eljön, hogy megismerhessen bennünket is. A gyerekek a második évtől már többnyire egyedül érkeznek, ám abból sincs gond, ha a szülők is jönnek.
– Mi a tábor legfőbb célkitűzése?
– A tábor létrehozásának legfontosabb célja a tanítás volt, amely a zsidóság alapja. Van azonban itt még valami: van olyan gyerek, aki otthon egyáltalán nem találkozik semmivel a „jiddiskájt”-ból az itt egy héten át megélhesse velünk a zsidó közösségi élményt. Ez a tábor családias és bensőséges, mégis különleges. Éppen az imént hangzott el a lényeg egy gyerek szájából a játék során, ugyanis csapatnevet kellett választaniuk, amikor az egyikük azt mondta, legyen a csapat neve: „zsidók vagyunk”. Ezért kell és ezért érdemes csinálni.
– Vannak visszajárók a gyerekek között?
– Nagyon is sokan. Imádnak visszajárni és szeretnek egymással lenni. Itt megélhetik a játék igazi hangulatát és ezt értékelik. Nagyon nem szeretem, ha azt mondják, hogy a gyerekeket játékos formában tanítják, hiszen mi munkája lehet egy gyerekeknek a játékon kívül, de mégis erről van szó. Játékosan kell tanítanunk őket. Pontosan ezért vannak a mádrichoh által tartott foglalkozások, ráadásul minden táborunk tematikus. Idén a szombat és az őszi nagy ünnepkör volt a témánk. Mindennél fontosabb azonban alkalmat adni nekik arra, hogy a közösségi élményt ne velünk, felnőttekkel, hanem egymással élhessék meg. Sajnos beszélgetések során sokszor derült fény például arra, hogy az iskolában zsidósága miatt zaklattak valakit. Ezeket a helyzeteket alaposan át kell beszélni, hiszen a szülő sem mindig tudja mi a teendő akkor, ha a gyermeke padjára horogkeresztet rajzolnak. Nagyon jó, hogy ilyen helyzetekben itt van rabbink, Róna Tamás és ezeket át tudjuk beszélni. Ahhoz, hogy az egy hét a lehető legjobban, legteljesebben telhessen sok szabadidőt és játékot kapnak, éjszaka pedig bátorságpróbán is részt vehetnek.
– Mi minden kell ahhoz, hogy a tábor évről évre létrejöhessen?
– Nagyon sok helyről kapunk segítséget, nem csupán pénzt, de az is fontos, hogy ne a családoknak kelljen fizetniük. A legtöbb forrást pályázatokból próbáljuk meg összegyűjteni és a hitközségek is mellénk állnak. Eddig évről évre egy minimális önrészt kellett fizetni, ám idén erre sem volt szükség. Korábban egy héten át a napi ötszöri kóser étkezés és a programok (uszoda, kirándulás, fagyizás, stb.) mindössze 17 ezer forintba kerültek.
– Honnét jött a legmesszebbről érkező táborlakó?
– Izraelből és Svédországból és persze Magyarország egész területéről érkeznek.
– Milyen a visszajelzés a gyerekektől?
– Egyfelől látjuk és halljuk, hogy a gyerekek hogyan viselkednek, másfelől itt van az én két gyermekem is, az egyikük mádrichként, a másikuk táborlakóként, nagyon pontosan mondják el, mit gondolnak. De ne csak a gyerekekről beszéljünk: a szülők is mindig adnak visszajelzést, és a legtöbb „táboros” kapcsolat megmarad. Egy gyereket akkor sem rekesztünk ki, ha glutén- vagy laktózérzékeny, erre is figyelünk, arról nem is beszélve, hogy Kiskunhalason az sem lehet kizáró ok, ha egy gyermek enyhén vagy közepesen sérült értelmi fogyatékos, esetleg mozgásában korlátozott vagy akadályoztatott.