Hit és vallás — Vele vagy nélküle?

Frölich Róbert
2021.08.29.

Felmerült a kérdés: milyen lenne az életünk vallás vagy hit nélkül.

Mióta az emberiség létezik a földön, azóta feltételezhetően hitt valamiféle természetfeletti erőben. Már az ősemberek társadalmában is fellelhető volt a vallás, a rituálé. Bizonyítja e feltevésünket a Lascaux-i és altamirai barlangok rajzai, a régészek által feltárt sírok és leletek, mint például a Willendorfi Vénusz, hogy másokat ne is említsünk. Éppen ezért nagyon nehéz kérdés, és nem is könnyen megválaszolható, hogy milyen lenne az életünk vallás nélkül.
Válasszuk most ketté azonban a vallást és a hitet.

A hit az ember természetes velejárója. Nem feltétlenül hisz mindenki Istenben vagy valamilyen istenségben, esetleg bármilyen, az életünket befolyásoló, bennünket figyelő, a természet törvényeit alkotó és azt a saját terveinek megfelelően működtető lényben. Azt sem állíthatjuk, hogy a mai emberiség jelentős része rendelkezne valamiféle hitrendszerrel, mely középpontjában a természetfeletti, transzcendens állna. Ma, főleg a nyugati típusú társadalmakban a hit fogalma érzékelhetően átalakult. A legtöbb ember ideákban, eszmékben, ideológiákban, a humánumban viszont továbbra is rendíthetetlenül hisz. Hit nélkül -bizton állíthatjuk-, nincs emberi élet. Hitre mindenkinek szüksége van, még akkor is, ha esetleg ő maga nincs is tudatában, mibe helyezi reménységét, bizalmát, jövőképét. A bármiben való hit hajtja előre az embert, adja meg viselkedésének, gondolkodásmódjának gerincét.

A vallás azonban már más dimenzió. A felsőbbrendű, természetfeletti alkotóba vetett hitre épülve megjelennek erkölcsi, morális, metafizikai tanítások, kialakulnak és változnak az évszázadok során az ezekkel összefüggő rituálék. A vallás más, mint a hit. Megköveteli a hívőtől, hogy megszabott keretrendszer szerint élje az életét, olyan szokások és hagyományok követését teszi szükségessé, mely más hitet követők számára ismeretlen, olykor nehezen vagy egyáltalán nem érthető. E keretrendszerek egymástól gyökeresen eltérhetnek, és el is térnek, ezért is létezhetnek világunkban más és más felekezetek és egyházak. Ha csupán a vallás tanításának lényegét tartalmazná a vallás maga, ritusok és tradíciók nélkül, úgy nem lehetne széles a vallási paletta.

A vallás szakrális szövegeket hagyományoz követőire, melyeket tisztelettel, nagy gondossággal őriznek az adott vallás hívei. E szövegek sokkal többet jelentenek az emberiség számára, mint csupán egy adott hitrendszer kereteit és rituális alkalmait rögzítő törvénykódexet. Olyan igazodási pontokat jelölnek, mely az adott vallás híveinek életét -éljenek bárhol a világon- hitük szerint jobbá, tartalmasabbá, értékesebbé teszik. Nem utolsósorban az összetartozás érzését erősítik, pusztán a létük tudatával, még akkor is, ha a vallás maga az egyén életében nem játszik nagyobb szerepet. A nagy világvallások éppúgy, mint a lokális, vagy kevésbé elterjedt vallások tanításaikkal, erkölcsiségükkel, irodalmi hagyományaikkal bővítik tudásunkat, alakítják a Föld arculatát, a kulturális életet, a szellemtörténetet. Egymásra hatva formálják évszázadok során akár nem csupán saját, de a társvallások arculatát.

Szűkebben értve a vallásokat, a három nagy monoteista vallás: a zsidó, a keresztény és az iszlám meghatározta és meghatározza mindmáig az európai kultúrkör, és az ebből kisarjadzó Észak-amerikai kultúrkör arculatát. Nem eltagadható, hogy az arab hódítás építészete, az arab kultúra jelei, a számok puszta jelzése, az orvoslás tudományának eredményei, földrajzi vagy filozófiai hozzájárulása az egyetemes emberi kultúrához mind részei a mai tudásunknak, esztétikai és morális világképünknek. A zsidó és keresztény kultúrkör, a Biblia, oktatási rendszer, a tradíciók értékének felismerése és azok továbbadása, az ikonográfiai, morálfilozófiai vagy akár a képzőművészeti, zenei, de az irodalmi magaslatok ostromlása is kitörölhetetlen a mai világból. A vallások hatottak a szekuláris társdalomra, a szekuláris társadalom pedig lépésre, változásra és változtatásra késztette a vallásokat. egymást formálták és formálják, s azt kell mondjuk, rendjén van ez így.

Azt is el kell mondanunk azonban, hogy a háborúk, a gyűlölség, az emberiség nyomorúságának jelentős része is a vallások különbözőségének következménye. S itt ne csak a zsidó-keresztény, zsidó-iszlám, keresztény-iszlám vagy akár keresztény-keresztény ellentétekre gondoljunk. Afrikai, Dél-amerikai, ázsiai konfliktusok sokaságának alapja a vallási türelmetlenség, intolerancia. Kultúrák tűntek el, váltak semmivé a vallás nevében elkövetett szörnyűségek miatt. A vallás égisze alatt elkövetett gaztettek beárnyékolják és beárnyékolták a vallást magát, ám tudnunk kell, hogy a vallás örve alatti gaztettek nem gyökereznek magában a vallásban. Hangsúlyozni kell, hogy bár a vallás nevében történtek, de nem a vallás maga követte-követi el a rémségeket, azokért az ember a felelős. Az ember, aki jót s rosszat egyaránt levezet önnön hitvallásából, ideológiai elkötelezettségéből. Az ember szabad akaratából cselekszi a jót, az ő érdeme a felemelkedés, de az ember felelős a gonoszságért, a pusztításért egyaránt. Az ember, aki értelmével és tehetségével a csillagok közé emelkedik, kutatja a végtelen univerzum csodáit, de ugyanezen értelmet és tehetséget a gyűlölet, a halál szolgálatába is képes állítani.

Bátran állíthatjuk, hogy a vallások nélkül nem abban a világban élnénk, amit ismerünk, s melyet a “létező világok legjobbika”-ként szeretnénk aposztrofálni. Bizonyára lennének más értékrendek, más erkölcsi mércék, lennének keretei létünknek, ám szegényebbek lennénk a mai tudás, erkölcs, kultúra megannyi megismételhetetlen gyönyörűségével.