A szeretet szavával köszöntöm minden Kedves Hitsorsosomat Ki Szóvaj szombatjára készülve!
A tanítás szóljon a hatodik vigasztaló háftoróról!
“És lesz, hogyha hallgatva hallgatsz az Ö-való, a te I-tened szavára, hogy megtartsd és teljesítsd minden parancsolatát, amelyet neked a mai napon parancsolok; akkor az Ö-való, a te I-tened magasan fölé helyez téged a föld minden népének.”
(5M:28,1)
A szentírási szakaszból, – amely tartalmazza Mózes mesterünk második beszédének befejezését, – mi az I-teni ígéretet idéztük. Ö-való azon ígéretét, hogy Izráelt “magasan minden nemzet fölé emeli”.
Azért ezt a szentírási verset választottuk Ki Szóvaj heti szakaszból, mert ehhez a pószukhoz kapcsolódik a prófétai rész, a vigasztalás hatodik szombatjának háftorója.
“Kelj föl, árassz világosságot, mert eljött a te világosságod és az Ö-valónak dicsfénye terád sugárzott; mert íme sötétség takarja a földet és ködhomály a nemzeteket, de fölötted sugárzik az Ö-való és dicsfénye látható lesz rajtad.
Egykoron nemzetek fognak járni a te világosságodban és királyok a te napodnak tündöklése mellett!”
(Jesájahu:60,1-3)
Jesájahu prófétánk látja a föld királyságait sötétségbe és nyomorba omolni, csak Izráellel van fény és öröm az Ö-valóban.
Ezért szól Cijónhoz úgy, hogy keljen föl a kétségbeesés és elnyomatás éjszakájából, mert közeledik megváltása.
A nemzetek elhagyják a sötétséget, hogy megosszák az I-teni fényt Izráellel, mert Cijónból árad ki az élet törvénye az egész emberiség számára.
“Emeld föl szemedet és tekints körül, mind gyülekeznek, eljönnek hozzád, fiaid távolról jönnek és leányaidat karon hozzák.”
(Jesájahu:60,4)
Cijón vágyát, hogy kellően értékeljék szellemi felsőbbségét, a pogányok jövetele kielégíti, de szívének sóvárgását csak számkivetett gyermekeinek visszatérése csillapíthatja.
“Akkoron látni fogod és fölragyogsz és remeg és tágul a szíved, mikor feléd özönlik a tengernyi tömeg és nemzetek kincseit hozzák feléd.”
(Jesájahu:60,5)
A boldog izgalomtól remeg majd Cijón szíve, amint az ember remeg, ha váratlan felszabadulás éri, azaz, érzi a szabadságot és boldogságot.
Ezért fog ragyogni az örömtől. Jesájahu prófétánk ihletett szavakban hirdeti a dicsőséget, amelyet Jeruzsálem élvezni fog az I-teni kegy korszakában.
Cijón meggazdagszik azon ajándékok révén, amelyeket a nemzetek hoznak ajándékul, hogy helyreállítsák a templomot és újra felépítsék Jeruzsálemet.
Ezt a képet árnyalja a következő pószuk:
“Bizony a szigetek felém reménykednek és Társis hajói haladnak elől, hogy elhozzák fiaidat a messzeségből, ezüstjük és aranyuk vélük a te Ö-való I-tened nevének és Izráel Szentjének tiszteletére, aki téged kitüntetett.”
(Jesájahu:60,9)
Tehát a zsidók ezüstje és aranya tér haza a visszatérő fiaival Cijónnak.
Nem idegen nemzeteké, miként azt nem zsidó kommentátorok szeretik félremagyarázni.
Jesájahu prófétánk nem mások kifosztásáról beszél, hanem arról, hogy a felszabadulás világossága, amelyre olyan régóta várnak, ragyogni fog.
A sűrű sötétség, amely az Asszír – Babilóniai elnyomatás, elhurcolás, szanaszét telepítés formájában ma még valóság, csak az Ö-valótól való eltávolodást bizonyítja, de a sötétség napjai meg vannak számlálva.
Ö-való kezd ismét megnyilatkozni; még nem az egész világ előtt, hanem csak választott népe, Izráel előtt.
A hatodik vigasztaló háftoró szombatján, a prófétai szakaszról szóló tanítást befejezve tegyünk említést arról, hogy Ki Szóvaj szentírási szakaszban nem csak a hivatkozott áldásokról, hanem az úgynevezett “átkok” – ról is olvashatunk.
A tórai átkok valójában nem is átkok, hanem fenyítések, amelyeket héberül a vallásgyakorlatunk is így nevez: tajkhechesz.
Az intelmek a vallási magatartást célozzák és az ezekhez rendelt fenyítések – a tórai átkok – közösségi jellegűek.
A tórai átkok mind feltételesek és lehet javítani; az emberi hibákon, a vallási bűnökön.
Az előbbin önmegváltoztatással, az utóbbin megtéréssel tudunk változtatni.
A Tóra irodalmi szépségeire utal az a mód, ahogyan az ókor emberére hatni óhajt a fenyítés következményeinek képszerű megjelenítésével.
Például:
“Reggel azt mondod, bárcsak este volna! és este azt mondod: bárcsak reggel volna! Szíved félelme miatt, ahogyan félsz és a szemed előtt levő látvány miatt, amit látsz.”
(5M:28,67)
Az átoktól szenvedő ember gyötrelmében reggel arra gondol, előző este sem volt jó dolga, de az mégis kevésbé volt rossz, mint mostani állapota; bárcsak (előző) este volna, ám estére már az aznap reggeli szenvedést is visszasírja.
Egy neves tanítónk szerint; ami “a szemed előtt levő látvány”-t illeti, nem a saját szemünkről van szó, hanem a közösség vezetőiről, akiket a maszóra héberül “éné hoédó”-nak, a gyülekezet szemének tart.
A hetiszakaszunkból idézett sor szerint a fenyítés felsorolt következményei közül az lesz a legszörnyűbb, amit el kell viselni, hogy látnunk kell saját közösségünk vezetőit, amint elárulják, becsapják zsidó testvéreiket.