A szeretet szavával köszöntöm minden Kedves Hitsorsomat az őszi nagyünnepekre készülve.

Rajs Hásónó azon ünnepeink egyike, melyek összefonódnak jámboraink sírjának felkeresésével.
A zarándok gyakorlat és a jámborok sírjának zarándokhely jellege Magyarországon viszonylag korán kialakult.
Mose Teitelbaum ajheljének (Az igaz ember sírja fölé emelt építmény, mert az igaz ember sírja megszentelt hely.) felállításáról 1841 – ben döntött a sátoraljaújhelyi chevra kádisa választmánya. (Jótékonysági intézmény, amely a végtisztesség biztosításával foglalkozott.)

Vallástörvényeink (Kiccur Sulchan Aruch) szerint a temetéstől számított egy évig nem szokás a sírhelyet látogatni és a sírhelyen sírkövet emelni.
A sírkő funkciói – megtisztelés, emlékeztetés – a gyászév alatt csak fájdalmat okozna, illetve még nem válik szükségessé.
Ilyenkor, elul havában, a bűnbánathoz erősen kapcsolódó őszi nagyünnepeket megelőzően időszerű jámboraink sírjához zarándokolni.
Össze lehet ezt kötni kéver óvajsz, a felmenőink sírjainak látogatásával és tiszteletünket tehetjük más zsidó hírességek sírjánál is.

“Emlékezzél az ősidőkre,
Gondolj annyi nemzedék éveire;
Kérdezd atyádat és ő elmondja neked,
Véneidet és ők elbeszélik neked.”
(5M:32,7)

Mi zsidók azok vagyunk, amik atyáink története által lettünk és elveszítenénk önnön magunk jobbik felét, ha megszakítanánk a kapcsolatunkat múltunk történetével.
Az ember mindenkor a történelem által lesz emberré.

A zsidóság tanítói Ö-valót erkölcsi hatalomnak fogták föl és meglátták Ö-való irányító működését a világban. Ők rajzolták bele az I-teni cselekedet vonalát az emberek és a nemzetek életébe. Azért, mert Ők a történelemben az I-teni gondolat és cél folytonos megnyilatkozását látták az idők távlatain keresztül.
A történelem az a hang, amely hirdeti, hogy csakis az igazságosság és az igazság marad meg és él tovább.

A nép, amely nem ismeri saját történetét, olyan mint egy ember, aki elveszítette emlékező képességét, aki céltalanul kóborol, amíg bajba nem sodorja magát. A múlt nem hal meg; amíg a szellemi folytonosság megmarad, addig egy közösség mai élete és az ő összesűrített egész múltja él. Csakis ezt az élő múltat megértve értheti meg önmagát és döntheti el jövőjét.

A történelem óvja meg az embereket és a nemzeteket az emlékező képességnek, a szellemi összetartozás érzésének elvesztésétől. A zsidó történet első része olyan forrássá lett, amelyből századokon keresztül millió és millió ember nyert oktatást, vigasztalást és lelkesítést. A bibliai történet mélyebb nyomokat hagyott az emberek lelkén, mint bármely más történet. Hősei típusokká, ideálok megtestesítőivé lettek.
(Csak éppen nekünk nem kellenének?)

Az események, amelyeket elbeszél, élő erkölcsi formulákként szolgálják az emberiséget. Miért keresnénk más követendő mintákat?
A jólét néha úgy hat, mint narkotikum és elaltatják a lelket. És úgy öregednek meg, hogy nem bölcsességben gyarapodva, hanem csupán elhasználódva.
Pedig Ö-való tele van szentséggel és igazságossággal. Ő előtte nem közömbösek az emberek cselekedetei és magaviseletük. Ö-valónak ez a felfogása életbevágó fontosságú a zsidók állásfoglalására nézve a ma és a holnap új pogányságával szemben.

A zsidóság hivatása nemcsak az, hogy megtanítsa a világot arra, hogy vannak hamis I-tenek és hamis ideálok, hanem az is, hogy közelebb hozza a világot az egy igaz I-tenhez. Ez a hite mentette meg Izráelt attól, hogy elpusztuljon az ősi pogányság idejében vagy a hellenisztikus birodalmak és Róma korában. Midőn Jeruzsálem a görög és római korban elbukott, Róma hajlandó volt Izráel I-tenének helyet adni az ő Pantheonjában.
Izráel azonban határozottan visszautasította az ilyen vallásos kapcsolatot. És azok az okok, amelyek nem engedték meg az ókor zsidóságának, hogy térdet hajtsanak a pogány Róma istenei előtt, akadályozták meg a későbbi századokban, hogy beolvadjanak az Izráel kebeléből származó két egyistenhívő vallásba.

“És onnan fogod keresni az Ö-valót, a te I-tenedet és meg is találod, ha keresed Őt egész szíveddel és egész lelkeddel.”
(5M:4,29)

A Szentírás itt a megbánás mindenhatóságát hirdeti. A bűnösnek keresnie kell Ö-valót, azaz éreznie kell Ö-való elvesztését és törekednie kell, hogy megtalálja Őt, hogy ismét visszanyerje kegyelmét.
És valóban a számkivetésben újra megtalálta a bűnbánó Izráel Ö-valót és újra felfedezte a Tórát, visszatért önmagához.

“Szeresd az Ö-valót, a te I-tenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és egész erőddel.”
(5M:6,5)

Itt először fordul elő az emberiség történetében, hogy egy vallás szeretetet követel I-ten iránt. Ö-való szeretete megkülönböztető jele az Ő igazi híveinek. A hívő midőn kijelenti Ö-való egységét, ezzel egyúttal szeretettel és feltétlenül alárendeli elméjét és szívét Ö-való szent akaratának.
Ezt a lelki meghódolást nevezzük úgy, hogy: “magára veszi az Ég királyságának igáját”. Amint Ö-való egysége az alapja a zsidó hitvallomásnak, éppenúgy Ö-való szeretete az alapja a zsidó életnek.
A legnemesebb lelki hódolat és szeretet Ö-való iránt abban nyilvánul meg, hogy úgy éljünk és viselkedjünk embertársainkkal szemben, hogy megszerettessük velük Ö-valót és az Ő Tóráját.

“Ő igazságot szerez az árvának és özvegynek és szereti a jövevényt, adva neki kenyeret és ruhát.”
(5M:10,18)

Az igazság és a szeretet világlik ki a szentírási sorokból, mert a Zsoltárok is így magyarázzák:

“Jóságos az Ö-való mindenkihez és irgalma rajta van mind az Ő művein.”
“Az Ö-valót, a te I-tenedet féld, Őt szolgáld, Hozzá ragaszkodjál és nevére esküdjél.”
(5M:10,20)

Szeretetből fakadó tisztelet: Ez az a hálás tisztelet, amely ragaszkodásra bírja az embert Ö-valóhoz. Ez a valódi istenfélelem és nem a rettegés érzése, amely eltaszít és elijeszt.

“Ő a te dicsőséged és Ő a te I-tened, aki veled azokat a nagy és félelmetes dolgokat művelte, amelyeket szemeid láttak.”
(5M:10,21)

Miért illeti meg Ö-valót a hálás tisztelet?
Ő az okozója Izráel hírnevének; mégpedig cselekedeteivel, amelyeket Izráelért tett. Mindaz, amit Izráel láthatott, a bizonyíték arra, hogy Ö-való jogosan tart igényt Izráel hálájára és engedelmességére.

“Tanítsátok ezekre gyermekeiteket, beszélve róluk, midőn házadban ülsz és midőn az úton jársz, midőn lefekszel és midőn fölkelsz.”
(5M:11,19)

A zsidó nevelés célja a zsidó gyermek bevezetése a zsidóságba és előkészítés egy jótékony életre Izráel és az emberiség javára. A mély vágyódás és az állandó törekvés, hogy megismerkedjenek a zsidó gondolattal és a zsidóság klasszikus forrásaival, kell, hogy eltöltse a zsidó ifjú lelkét, ha tudatos és hitéhez ragaszkodó zsidó emberré akar válni.
Fejezzük be tanításunkat a Nagy Vígasztaló, Jesájáhu prófétánk soraival:

“Ti pedig igazságot áhítók, az Ö-valót keresők, pillantsatok arra a kősziklára, amelyből faragva lettetek, arra a kútforrásra, amelyből eredtek.”
“Pillantsatok ősapátokra, Ábrahámra és Sára ősanyátokra, mert Ábrahámot mint egyedülállót hívtam és megáldottam és naggyá tettem.”
(Jesájáhu: 51, 1 – 2)