„Nagy veszteségnek mondható, hogy évszázadokon át elhanyagolták a héber betűk ornamentikai értékének kihasználását és ehelyett még a zsidó szertartási tárgyakat is idegen motívumokkal díszítették… Seelenfreund kísérleteire nagy misszió vár különösen a zsidó templomdíszítés, üvegfestés, kegyszerek és héber grafikai termékek művészi képzése terén” – írta a Múlt és Jövő 1916 januárjában Seelenfreund Salamonról. A grafikusként és iparművészként ismertté vált Seelenfreund be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Igaz, nem a Monarchiában, amelynek hadseregében az idézett cikk írásakor katonaként szolgált, hanem Erec Israelben, ahová öt évvel később vándorolt ki és ahol Slomo Jedidia néven alkotott.
Szentesen született 1875 januárjában. Két évvel később a család Szegedre költözött, miután apját az ottani hitközség felkérte a dáján (bíró) tisztség betöltésére. Alef-bét nagyapó című, már Erec Israelben megjelent könyvében elmeséli, kisgyerekként miként vette elő egymás után a héber nyelvű könyveket apja szekrényéből, és figyelmesen nézegette, majd másolni kezdte a betűket. Mikor apja felfedezte érdeklődését, elvitte a rabbihoz, megkérve, hogy tanítsa a fiút. A gyerek kezdetben nagyon boldog volt, de hamarosan kiderült, hogy nem kap választ a kérdéseire: miért hívják az alef betűt alefnek, honnan származik a bét neve és hasonlók. A rabbinak hamar elege lett a túl sokat kérdező tanítványból, így a tanulás abbamaradt. 16 éves korában Budapestre költözött, hogy művészeti tanulmányokat folytasson, ezzel párhuzamosan nyomdákban és grafikai műhelyekben dolgozott. Olaszország, Franciaország és Németország jelentették a következő állomásokat, mindenhol talál munkát, és szorgalmasan továbbképezte magát. 1898-ban, mikor Budapesten megnősült, már sokoldalú művészként és keresett tanárként ismerték. Részt vett a Baumhorn Lipót legszebb munkájának tartott, 1903-ban felavatott szegedi neológ zsinagóga dekorációjának tervezésében és kivitelezésében. Budapesten és Szegeden önálló kiállításokkal jelentkezett, de művei szerepeltek csoportos tárlatokon is.
Budapesti éveiben Juhász Árpád festőművész (Lotz Károly tanítványa, a gödöllői művésztelep egyik alapító tagja) köréhez tartozott. Egyik összejövetelük alkalmával, amelyen a különböző népek művészetéről folytattak eszmecserét, egy festő egyenesen Seelenfreundhoz fordult: nektek zsidóknak nincs népművészetetek, nem vagytok nép, tehát nem is lehet – jelentette ki. A hozzászólás a jelenlévők körében heves vitát váltott ki, maga az érintett azonban csak hallgatta a többieket, majd sértődötten otthagyta a társaságot. A téma azonban nem hagyta nyugodni, és rövidesen, végiggondolva saját életét és tapasztalatait – az ünnepek, a zsinagóga, a szent könyvek az atyai házban – arra a következtetésre jutott, hogy a kalligrafikus héber betűk adják a tipikus, nemzedékről nemzedékre öröklődő zsidó művészet alapját. Innentől kezdve régi kéziratok és különböző korok betűtípusai tanulmányozásának szentelte minden idejét. Nem betűket díszített, hanem betűkkel díszített – foglalta össze ábrázolásának lényegét dr. Frenkel Jenő szegedi főrabbi.
1921-ben feleségével, két gyerekével és unokájával kivándorolt Palesztinába. Jeruzsálemben telepedtek le, de nem sokkal később átköltöztek a közeli Beit Tulma nevű kis településre, ahol családi házat építettek a hozzá tartozó mezőgazdasági termelésre alkalmas telken. 1929 augusztusában, az arab zavargások során a házukat felgyújtották. A családot sikerült időben kimenekíteni, de pótolhatatlan kár érte őket: kész munkák, tervek, grafikai eszközök, szinte minden elégett, a kevés megmaradt holmit pedig a csőcselék széthordta. 1940-ben, több mint egy évtizedes bérlakásból bérlakásba vándorlás után Givátájimban építettek új családi otthont, ahonnan 1947-ben az akkor már korosodó házaspár egy tel-avivi idősek otthonába költözött. A függetlenségi háború kezdetekor szobájuk az egyiptomi légierő bombázása következtében megrongálódott, a művész számos munkája megsérült. Itt éltek életük végéig: felesége 1958-ban, Slomo 1961-ben hunyt el.
Művészete Erec Israelben teljesedett ki, de előzményei nyomon követhetők magyarországi munkáiban (lásd a Ferenc József képmásával díszített ros ha’sanai üdvözlőlapot). Szülőhazája zsidó köreiben azonban nem aratott különösebb sikert: az asszimiláció mellett szavazó hittestvérek nem látták értelmét a héber betűk megjelenítésének, az ortodox zsidók pedig helytelenítették a szent nyelv betűinek profán használatát. Az utóbbi problémával kezdetben Erec Israelben is szembe kellett néznie, azonban megérkezése után alig egy évvel már az ortodox sajtó is művészként üdvözölte. Slomo Jedidia hazatalált.
Forrás: a Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeuma (Cfát)
