Mögöttünk az élet, háromszor — A Napfény íze

2021.09.12.

Huszadik századi tabló egy zsidó család három generációján keresztül.

Ritkán készülnek szinte eposzi nagyságú filmek, főleg Magyarországon. 1999-ben, nem kevesebb mint 35 millió dollárból forgathatta le az Oscar-díjas Szabó István a Sonnenschein család történetét. A híres família sikerei és kálváriái közepette a magyar történelem közel száz évét ismerhetjük meg röpke három óra alatt A napfény íze című filmnek köszönhetően.

A Napfény íze egy gyógynövényekből készült italra utal, ami hatalmas vagyont hoz Sonnenschein Manónak, aki Pesten nyit sikeres szeszfőzdét. A család életét azonban beárnyékolja fia Ignác döntése, miszerint jogi pályára készül, ahol nem szerencsés az idegen hangzású, vagyis inkább a zsidó név hasunálata. A fiatal férfi eldobja családja nevét és Sorsra változtatja azt. Stílusosan mondhatnánk, hogy pont nevének a fintora, hogy sorsát és származását se ő, se utóda nem tudják letagadni ugyanis fiát, Ádámot még ez se óvhatja meg a nácik rémuralmától. A világháború után a pesti gettóban bújtatott Iván a szocialista rendszer befolyásos embere lesz, ám így sem kerülheti el, hogy szembe nézzen…igen, a sorsával.

Vajon ha hátat fordítunk hitünknek és a nevünkre, tényleg más emberek leszünk? Vállaljuk akkor is magunkat, amikor megúszhatnánk a világtörténelem legnagyobb mészárlását és azt követő vörös diktatúrának? És vajon visszatalálhatunk-e e gyökereikhez egy olyan korban, ahol a hit és vallás szinte már halott? Három generáció története igyekszik ezekre a kérdésekre megadni a választ.

Szabó mintha három, zseniális kisfilmet rendezett volna, az emberiség – más-más módon – legsötétebb időszakaiból. Ami összeköti a történeteket, hogy a Sonnenschein, később Sors család férfi tagjait Ralph Fiennes alakítja mindhárom korban. Az angol színész képes arra a bravúrra, hogy Ignácot, Ádámot majd Ivánt is önálló személyiségként jelenítse meg a vásznon, miközben az elődök karakterjegyeiből is megvillan valamit. A bravúrt csak az olyan Oscar-díjas partnerei fokozzák, mint a magyar származású, zsidó színésznő Rachel Weisz és Willam Hurt. Mellettük kiemelkedik az idén 94 éves színészlegenda, Rosmary Harris, aki az idősebb Sors Valériát alakítja. Érdekesség, hogy a fiatal Valériát a színésznő igazi lánya, Jennifer Ehle játssza és mindkettőjüknek a mindig zseniális Bánsági Ildikó kölcsönözte a magyar hangját.

A filmben a magyar színjátszás legjava is felvonult, többek között Törőcsik Mari, Andorai Péter, Hollosi Frigyes vagy Rajhona Ádám is.

Ezt a színes tablót egyszerre jó és hátborzongató nézni, de egy biztos: érdemes lenne megszívlelni mindazoknak, akik a világ rendjét alakítják, gyűlöletet szítanak vagy fegyvert fognak szomszédiakra, bajtársaikra. Szabó filmje egy igazi eposz arról, hogy ne kelljen többet olyan családi drámáknak megtörténnie, mint a Sonnesschein famíliáé.