Új európai uniós stratégia készül az antiszemitizmus ellen

Szerző: ZSIMA
2021.09.12.

Elsősorban az interneten terjedő gyűlölet miatt az Európai Bizottság új irányt kíván szabni az antiszemitizmus elleni stratégiájának – hangsúlyozta kedden a brüsszeli testület illetékese. Katharina von Schnurbein, a bizottság antiszemitizmus-ügyi megbízottja a DPA német hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy még az idén ismertetni fogják az erre vonatkozó pontos tervezetet.

Hozzáfűzte, jelenleg egyeztetések folynak a kérdésben a zsidó közösség képviselőivel is. Schnurbein szerint a kényesnek nyilvánított internetes tartalmak nem minden esetben illegálisak, mégis egyes emberek radikalizálódásához vezethetnek. Ezzel összefüggésben felidézte a csaknem két éve Halle városának zsinagógája elleni terrortámadást.
Nemrég Köln városában is antiszemita támadás ért egy kipát viselő fiatal férfit.

Az EB június elején elvégzett vizsgálata fényt derített arra, hogy a koronavírus-járvány kitörése óta tizenháromszorosára nőtt az antiszemita tartalmak száma bizonyos német nyelvű Twitter-, Facebook-, illetve Telegram-csatornákon. Az összehasonlítás alapját 2020 és 2021 első két hónapja szolgáltatta. Az antiszemitizmus elleni küzdelem és a zsidó hitélet támogatásának stratégiája Schnurbein szerint fontos ösztönzőt hivatott adni az EU-tagállamoknak ahhoz, hogy végrehajtsák az internetes uszítás megfékezésére irányuló uniós célkitűzéseket. Mint mondta, 2018-ban az uniós tagállamok egyetértettek abban, hogy nemzeti stratégiákat dolgoznak ki az antiszemitizmus ellen, ugyanakkor csak három ország tette ezt meg mostanáig.