Tisztelt A. Rabbi!
Szeretném megkérdezni, hogy a zsidóság mint vallás vagy mint nemzet határozható meg? Ezt azért is kérdezem, mert sokszor szembetalálkozom a különböző nézetekkel ezzel kapcsolatban, és szeretném az Ön véleményét megtudni ebben a kérdésben. Köszönöm a válaszát.
A. Rabbi válaszol:
Azzal kezdem, hogy a zsidóságot „csak” vallásnak minősíteni teljes félreértés. A zsidó nép egy nemzet, amelynek közös a földje Izrael, közös a vallása a judaizmus és közös története, ami Ábrahámig nyúlik vissza.
Talán mondhatjuk, hogy mennyire egyedülálló az, hogy a zsidók hogyan tudták megőrizni saját nemzeti identitásukat, a történelem során, miután szétszóródtak a világ négy szegletében. Ez nem volt másnak, mint az “írott tanhoz”, és a “szóbeli tanhoz”, azaz a Tórához és a Talmudhoz való ragaszkodásuknak köszönhető. Nem véletlen, hogy a zsidó nép “alkotmányához” a tízparancsolathoz való erős kötődés miatt volt ez lehetséges.
A Tóra meghatározza a személyes jogok és kötelezettségek körét, valamint az életciklusra, az üzleti gyakorlatra, az orvosi etikára, a szülői és a házassági életre stb, vonatkozó törvényeket. Tehát a Tóra törvényeinek a betartása volt az a szál, amely a zsidó népet egyben és életben tartotta minden helyen és időben. De ugyanakkor a zsidóság nem minősíthető csupán nemzetnek sem, mert a betéréssel, bárki zsidóvá válhat. A betérés egy hosszú folyamat, amely időszak alatt kiderül a zsidóságba betérni vágyó alkalmassága.
Aki betér a zsidóságba, minden tekintetben zsidónak kell tekinteni, és így Istennel való kapcsolata ugyanolyan szintűvé válik, mint minden más zsidóé. Ez a kapcsolat magában foglalja az összes kötelezettséget amit egy született zsidónak meg kell tartani, és persze jogokat is. Csak nézzünk körül a világban, vagy látogassunk el Izraelbe és nagyon sokféle zsidóval fogunk találkozni, van fekete zsidó, keleti zsidó, indiai zsidó, orosz zsidó, grúz és kínai zsidó stb.
Sokfélék vagyunk de ami összeköt bennünket az a Tóra és a Mózesi tanítások.
Remélem sikerült választ adnom.