Újból a telihold süt ránk, az őszi napforduló holdja: tisri hónap tizenötödike van. Minden a raktárakban tornyosul, amit a föld az egész évben termett: a gyümölcs, a gabona, a bor, az olaj sárga, zöld és vörös halmai, bíborral és arannyal csordultig telt tartályai. Az ősi izraeli gazdák, mint minden idők földművesei mindenütt, összegyülekeznek az őszi hálaadásra. A telihold az ősi Izraelben minden férfit, nőt és gyermeket a szabadban talál. Mózes törvénye szerint minden zsidónak hét napon és hét éjszakán át zöld ágakkal, pálmagallyakkal vagy zsúppal ritkásan fedett kunyhóban, szukában kell laknia. Ezekben a gyönge építményekben ünnepelnek, énekelnek, vendégeskednek és alszanak a családok.
Szukkot azt jelenti: „sátrak”, „bódék”, „átmeneti szállások”, és az ideiglenes lakóhelyekre utal, amelyekben Izrael gyermekei éltek negyvenévi sivatagi vándorlásuk alatt az egyiptomi kivonulás után.
„…sátrakban adtam lakást Izrael fiainak, amikor kihoztam őket Egyiptomból…”
(3Mózes 23:42.)
Az ünnep Izrael történetének erre a szakaszára emlékeztet.
Jelentősége azonban nagyobb, mint a puszta történelmi megemlékezésé. Az „átmeneti szálláson” lakás felidézésének és megjelenítésének elsődleges szellemi indítéka, hogy kifejezzük bizakodásunkat Istenben, aki biztonságot, bitachont nyújt számunkra. Ezt az indítékot a vándorlás idejének tapasztalatai a manna, a víz és a többi táplálják, ezért az ünnep nyomatékot ad a hitnek, hogy Isten valamilyen módon gondoskodik az ember szükségleteiről, s az ember hálával tartozik ezért. Mindezt a szukká jelképezi, a szabadban álló, bizonytalan szállás, amelyben a zsidóknak egy héten át lakniuk kell.
Ezt a szellemi motívumot még inkább kiemeli, hogy a Tóra megszabja az ünnep idejét is, ami pedig az év folyamán bármikor lehetne, mivel nem kötődik konkrét történelmi esemény dátumához. Előírja, hogy az év utolsó aratásával együtt kell megtartani,
„amikor megtörtént a betakarítás szérűdről és borsajtódból…”
(5Mózes 16:13.);
amikor az ember szükségleteiről gondoskodó Örökkévaló iránti hála és köszönet érzése erősödik.
Az ünnepnek a földművelésben játszott szerepét tükrözi, hogy a Tóra Chág HáÁszifként „betakarítás ünnepeként” is említi (2Mózes 23:16. és 34:22.) „…az esztendő végén, amikor a termést betakarítod a mezőről…”. Az imakönyv „örömünk idejének”, z’mán szimcháténunak nevezi a háromszor előforduló bibliai rendelkezés alapján: „…örvendezz ezen az ünnepen” (v’számáchtá b’chágechá).
A Szukkot vidám és szórakoztató ünnep, annyira, hogy a Talmudban egyszerűen ünnep a neve. Jó játék a sátor feldíszítése különböző gyümölcsökkel, virágokkal és egyéb színes dolgokkal. A kisgyermekek ki-be rohangálnak, rabló-pandúrt játszanak, nyilván harminc évszázada is tették Júdea hegyei között. A nagyobb gyerekek segítenek a díszítésben vagy maguk építik az egész sátrat, és roppantul élvezik a munkát.
Leszáll az este. Odakint a gyertyák és a hold fényénél vacsorázik a család a különös kunyhóban, amelyet betölt az aratás illata. Lehet akár olyan hideg is, hogy nagykabátban kell vacsorázni. Lehet, hogy jó idő van, és idillikus a szabadban enni a sátor hangulatos félhomályában. Néha elered az eső, és félig bosszús, félig jókedvű tülekedés kezdődik a ház felé. A megszokással való szakítás, a családi élet egyedi, színpompás formája hétnapos piknikké, a jelképeknek szentelt, jelképekkel telített gyönyörűséggé varázsolja a Szukkotot.
Kedves Olvasók, Önök se maradjanak ki ebből az őszi ünnepből!
Keressék fel lakóhelyükhöz legközelebb eső hitközséget, lépjenek be a szukába, és éljék át a természet és a hagyomány több évezreden át kiérlelt csodáját!
(Herman Wouk: Én Istenem és Hayim Halevy Donin: Zsidónak lenni könyve nyomán)