A kezdet és a vég

2021.09.30.

Pár napja, hogy elmúltak az őszi nagyünnepek. Beírattattunk, pecsétet kaptunk és az Ö-rökkévaló döntése velünk kapcsolatban „jogerőre emelkedett”! Szimchát Tóra napján befejeztük a Tóra olvasását és kezdtük azonnal elölről, ezzel szimbolizálva, hogy a Tóra tanulása sohasem szűnik meg. Így egy vég nélküli körforgás jön létre, jelképezvén az örökre szóló kapcsolatot a zsidóság és a Tóra, a Mózes által írásba foglalt Tan között. A soron következő szombat, egy különleges nap, melynek külön neve Sábát Börésit, az Újrakezdés szombatja. Ezen a szombaton olvassuk fel teljes egészében B’résit hetiszakaszát Mózes első könyvének első szidráját. A Tórát egy év alatt olvassuk fel a zsinagógákban hétfőn, csütörtökön és szombaton, illetve böjt- és ünnepnapokon, minden hétnek megvan a maga szidrája, amit olvasunk.

De mi a Tóra? Hogy készül? Ki írja, ki írhatja?

A zsidó vallás legszentebb, központi tárgya a Tóra, azaz a Tan. Szerkezetileg Mózes öt könyve. A hagyomány szerint a Tórát Mózes kapta Istentől a Szináj hegyén, és vele együtt kapta annak szóbeli magyarázatait és parancsait is, a Talmudot. A Tóra nem holmi hétköznapi papírtekercs, tehát nem boltban vásárolt pergament használunk hozzá! Ez a fajta pergamen kóser állat bőréből készül, végig szem előtt tartva azt a tényt, hogy az ebből készülő pergamenre milyen szöveg kerül! Erre a „különleges” pergamenre írja a szófér, pontosabban másolja Mózes öt könyvét. Szófér sztámnak hívjuk azt a képzett írót, Tóra-másolót, aki a Tórát, valamint a tfilinben és a mezüzében elhelyezett bibliai szövegeket leírja a szigorú, részletes előírásoknak megfelelően. Csakis jámbor, az Ö-rökkévalót félő, felnőtt zsidó férfi lehet szófér. A sztám három héber betű rövidítése: sz (számech) széfer azaz könyv, t (táv) tfilin, m (mem) mezuzá. Ezt a három használati tárgyat kizárólag a szófér írhatja. Ezeken kívül sok mindent írhat még, például ketubát, szerződéseket, különböző prófétai szövegeket, Eszter-tekercset (Megilát Esztert), de ezekre nem vonatkoznak olyan szigorú szabályok, mint amelyek a Tóra másolására vonatkoznak. Talmud-bölcseket is szófér sztámnak hívták, mivel olyan nagy tiszteletben tartották a Tórát, hogy szinte számon tartották annak minden betűjét, például és példaként hozom fel Szófér Sussmann nevét.

Természetesen nem létezik akkora pergamen egy darabból, amire az egész szöveg ráférne. De kényelmes sem lenne ekkora felületre írni! Ezért kellő számú pergamenlapokat készítenek elő, és ezekből áll majd össze a tekercs. Ezekre a lapokra egyenként írnak, majd összevarrják őket. Ugyancsak kóser állat ereiből és inaiból készült „fonallal” varrják össze a megírt lapokat. Az írás nagy szakértelmet igényel, mert a legkisebb hiba is érvényteleníti a Tóra használatra való alkalmasságát, azaz kóserságát. A tintának is nagyon sok kritériumnak kell megfelelnie! Koromfeketének kell lennie, de legfőképpen tartósnak. Kellő vastagságban lehessen felhordani a pergamenre, nehogy tekerés közben az írás repedezetté váljék, vagy esetleg leperegjen! A legtöbb szóférnek szigorúan őrzött receptje van, ami alapján saját maga készíti el a tintáját. Az íráshoz, ragaszkodva a régi szokásokhoz, lúdtollat, ritkább esetben pulykatollat használnak. A szöveget hasábokba rendezik, egy-egy hasáb legalább negyven és legfeljebb hatvan sort tartalmaz. A pergamenlapok rendszerint akkorák, hogy négy vagy öt hasábnak jut hely egymás mellett. Az öt könyv kereken kétszáz hasábból áll, eszerint egy teljes Tórához negyven pergamenlap szükséges. Minden hasábnak, tökéletesnek egyformának kell lennie, minden egyes sornak egyenes vonalon kell kezdődnie és végződnie. Szavakat nem szabad elválasztani, hiszen a magánhangzókat nem használó nyelvben az olvasónak az egész szót egyetlen pillantással kell „felismernie”. Például a magyar nyelvben a „kr” mássalhangzócsoport más-más magánhangzókkal ellátva több értelmes szót ad ki! Megint példákat hozva: kér, kör, kor, kar, kár. A szó mindig az adott szövegkörnyezettől függ! A tóratekercset sok hónapi állandó koncentráció mellett, türelmes munkával készíti el a szófér. Például az Ö-rökkévaló nevének leírása előtt, megmerítkezik a rituális fürdőben, a mikvében, hogy munkáját testben és lélekben egyaránt tisztán folytathassa! Miután egy szakasz elkészül, gondosan átvizsgálja, ő és mások is. Miután minden elkészült, a lapok összevarrva, a tinta is megszáradt, akkor az első lapot egy rúdhoz rögzítik, ugyanígy járnak el az utolsó lappal is egy másik rúdhoz. Ennek a két rúdnak olyan hosszúnak kell lenniük, hogy felül is és alul is erős fogantyúval lehessen ellátni. A fogantyúk és a rudak közé egy-egy lapos korongot illesztenek, ezek akkorák, hogy a pergamen szélei összetekert állapotban a korongok felületén nyugodjanak. Ezek a korongok egyrészt megóvják a tekercs szélét a sérülésektől, másrészt a tekercselést is megkönnyítik. Amilyen gondossággal és odaadással készül a tóratekercs, ugyanígy bánunk vele a továbbiakban is.

Nem érintjük kézzel, az olvasások alkalmával is egy kezet formáló eszközzel, jáddal követjük a szöveget. A tekercset általában bársonyból készült köntösbe öltöztetjük, az elejére mellvértet akasztunk, a rudakat koronával ékesítjük, ezekkel is védve a tekercset a sérülésektől. A díszek általában ajándékok olyan személyektől, akik életük egy-egy fontos eseményének, elhunyt hozzátartozójuknak így kívánnak emléket állítani. A hitközségeken belül általában léteznek olyan egyletek, amelyek felelősséget vállalnak a tóraköntösök, és díszek gondozásáért, valamint a zsinagóga tárgyainak tisztításáért, felújításáért és gyarapításáért. Ezeket az egyleteket általában hölgyek alapítják, közismertebb néven ezek a Nőegyletek. Munkájukat kísérje továbbra is áldás! A Nőegyletek több feladatot is ellátnak, de erről majd egy másik írásomban bővebben olvashattok.

Kezdet és vég…

Befejezés és újrakezdés. A Tóra utolsó szava Izráél, az első szava B’résit. Két betű, egy lámed és egy bét. Ha a két betűt összeolvassuk egy gyönyörű szót kapunk. Ez pedig nem más, mint a lév. Magyarul azt jelenti, hogy szív. Amilyen fontos számunkra a szívünk, olyan fontos legyen a Tóra is az életünkben!