Akarsz-e játszani?  – tette fel Kosztolányi híres versében a kérdést. Ez az első mondat, ami eszembe jutott, amikor a közelmúltban megint feldobta a lejátszási listám a Két félidő a pokolban című filmet.

A mozgóképben szereplő férfiak valóban játszani akartak, igaz, itt sokkal nagyobb volt a tét, mint az említett versben vagy egy iskolai futballpályán, ők ugyanis szó szerint az életükért rúgták a bőrt. Az idén 60 éves film univerzális mondanivalóján nem fog az idő és a korábbi szovjet diktatúra “szépítő” elemei se vesznek el az értékéből, sőt, még a legendás amerikai filmrendezőt, az Oscar-díjas John Hustont is megihlette a megtörtént események alapján készült film és 1981-ben leforgatta a Menekülés a győzelembe című alkotást Sylvester Stallone, Michael Caine, Max von Sydow és Pelé főszereplésével.

A film megtörtént eseményen alapul, amely 1942 nyarán Kijevben, a megszálló csapatok katonaválogatottjai és a főleg Dinamo Kijev-játékosokból álló szovjet hadifoglyok között lejátszott labdarúgó-mérkőzések utolsójaként, “halálmérkőzés” néven híresült el. Fábri sztorijában 1944-ben járunk és Hitler születésnapjára szerveznek egy németek vs. munkaszolgálatosok meccset. Erre Diót, az egykori focistát szemelik ki a náci tisztek, akinek egy komplett csapatot kell verbuválni a legyengült munkaszolgálatosok közül. Egy kitétel van csupán – nem meglepő módon – nem lehet zsidó köztük. A focimeccs hírére hirtelen mindenkiből Maradona lesz ( tudom akkor még nem élt) és az is rúgná a bőrt, aki életében nem látott focilabdát. A meccs ugyanis magát az életet jelenti; egyrészt jobb körülmények közé kerülnek a kiszemelt foglyok, másrészt lehetőséget arra, hogy túléljék a borzalmakat. A gépezetbe vagyis a csapatba azonban a csetlő-botló zsidó, Steiner is bekerül, miközben a többiek a szökést tervezik.

Fábri viszonylag gyors tempóban, alig  több mint 15 évvel a világháború után nyúlt hozzá a történethez a hatvanas évek legnagyobb sztárjaival, akik mind brillíroznak a szerepeiben. Sinkovits Imre, Garas Dezső, Benkő Gyula, Görbe János, Molnár Tibor, Rajz János, Márkus László, Gera Zoltán, Koltai János, Farkas Antal, Barsy Béla, Végvári Tamás és Egri István alakítás szívszorító, hiszen már az elején sejtjük, mi lesz a vége a történetnek. Két órán keresztül azonban az esélytelen nyugalmával drukkolunk ezeknek a férfiaknak, hátha legalább a pályán sikerült elégtételt venniük azokért a bűnökért, amiket elkövettek ellenük.

A film egyik legismertebb szállóigéje pont a néhai Garas Dezső karakteréhez kapcsolódik; „Steiner, Steiner, te nagyon akarsz élni, te Steiner!”
Bizony, ahogy sokan mások akkoriban, ezek a férfiak is nagyon akartak élni.